Az asztrológia véleményem szerint egyszerre tudomány, vallás és művészet, miközben mégsem sorolhatjuk be maradéktalanul egyikhez sem. Persze miért is akarnánk? Akik mélyen megértették és látásmódjukba integrálták az asztrológia esszenciáját, már nem akarják mindenáron definiálni azt...
Noha az asztrológia vitathatatlanul tudományos alapokon nyugszik, mégsem „bizonyítható” az egzakt avagy az exoterikus tudományok módszereivel. Ez azért van, mert az asztrológia szemléletmódja ezoterikus, és természetéből adódóan csak a „beavatottak” érthetik. Mivel az „extravertált” avagy exoterikus tudománynak a szemlélés közben „introvertálttá” avagy ezoterikussá kéne válnia ahhoz, hogy megérthesse az asztrológia jelentését és működési elvét, így ugyanolyan hiábavaló az asztrológia bármilyen „tudományos” jellegű bizonygatása, mint mondjuk a levegő nyomásának hőmérővel, vagy a fal hosszának vízmértékkel történő mérése.
Annak a „belső” tudása, hogy az asztrológia valóban „működik”, mindig egy szavakkal megfogalmazhatatlan szellemi konstatálás és lelki feleszmélés eredménye. Épp emiatt helyezhetnénk el az asztrológiát a vallások határmezsgyéjén is. Hiszen a valóban „jótékony”, azaz a lélekfejlődést elősegítő asztrológiai tudás minden esetben egy belső hitből kell eredjen, ami által a horoszkópot nem a véletlen művének, hanem az individuális lelki fejlődést ösztönző „isteni” avagy „kozmikus” terv szimbolikus lenyomatának tekintjük, amely egyidejűleg jelképezi eredetünket és küldetésünket, vagyis egyszerre foglalja magában a múltat, a jelent és a jövőt.
Ennélfogva az asztrológusban gyökerező hit, és az abból fakadó (mindenekelőtt) jövőorientált iránymutatás nélkül nem csak értelmetlennek, hanem egyenesen destruktívnak tartom az olyan horoszkópelemzést, amely mindössze annyit hivatott elmesélni a szülöttnek, hogy miért — vagyis hogy születésekor milyen véletlenszerű planétaállások „miatt” — lett olyan, amilyen. Véleményem szerint egy valóban „beavatott” asztrológus elsősorban azt vizsgálja a horoszkóp alapján, hogy milyen ősprincípiumokkal avagy archetípusokkal kapcsolatban van a legtöbb tanulnivalónk, illetve hogy hogyan tudunk úgy kiteljesedni, hogy személyiségünk minden részével összhangban maradunk.
A finalitás (vagyis a céltól való meghatározottság) alapvető elve, valamint az emberi lét spirituális célszerűségének mélyen átérzett, belső „hite” nélkül szerintem semmilyen segítői szerepben nem fogunk tudni valódi támogatást nyújtani a hozzánk fordulóknak a lelki kiteljesedésükben. Elvégre hogyan is segíthetnénk másokat asztrológusként a lelki érés és az individuáció viszontagságos folyamataiban, ha mi magunk sem realizáltuk még, hogy az életünk nem pusztán randomitások és véletlenek sorozata, illetve hogy lelki problémáinknak és fájdalmas tapasztalásainknak spirituális célja is lehet?
Mindezzel kapcsolatban hadd idézzek néhány találó sort Thorwald Dethlefsen német asztrológustól és ezoterikus írótól:
„Sajnos az asztrológiai technikák s korunk funkcionális gondolkodásmódjának keveredése következtében az asztrológusok körében egyre több olyan gondolkodási hiba jelenik meg, amely növeli azt a veszélyt, hogy az asztrológiától tanácsot kereső embert több kár éri, mint amennyi haszna származik belőle. Mindenekelőtt akkor, ha a bolygók befolyásáról beszélnek.
(...) Ha az asztrológia erre a szintre süllyed, nem szabad azon csodálkoznunk, hogy nem csendesednek el a babonás szemrehányások. Ebből a téves alapállásból szinte automatikusan adódik az asztrológia híveinek legelterjedtebb tévedése: az, hogy az asztrológia olyan módszer, amellyel az ember sorsát korrigálhatja. Szinte mindenütt azzal a szándékkal foglalkoznak asztrológiával, hogy kicsit átverjék a sorsot, s így előnyöket csikarjanak ki maguk és klienseik számára a csillagokról való tudásból.
Erre az alapállásra épülnek azután az efféle tanácsok: valakinek sürgősen azt ajánlják, hogy a következő hónapokban legyen felettébb óvatos, semmire ne vállalkozzék, s legjobb, ha a három érintett napban még az ágyból sem kel ki, mert ebben az időszakban egy gonosz és veszélyes konstelláció lép működésbe. Mégse essen kétségbe egészen az illető, hiszen fél éven belül minden jóra fordul, a Jupiter ugyanis trigonban fog állni a Nappal, s itt lesz az ideje, hogy minden feladatába belefogjon. Akkor következnek majd be a szerencsés események, győzelmek és így tovább.
Inkább semmilyen asztrológiát, mint az emberiség ilyen félrevezetését! Így alakulnak ki az asztrológiafüggő személyiségek, akik minden döntésük előtt kikérik az asztrológus véleményét, meg akarják tudni, jól vagy rosszul állnak-e a csillagok, akik minden utazás előtt egy pillantást vetnek horoszkópjukra stb. Kérjük, ne mérjék az asztrológiát használóinak tévelygésein — hiszen akkor nemsokára tényleg besorolhatnánk a kábítószerek közé.”
A művészetekkel kapcsolatos határmezsgyét két dolog miatt említettem meg. Az egyik, hogy véleményem szerint az asztrológia sikeres és célravezető konzultatív avagy iránymutató alkalmazásához ugyanúgy szükségeltetik egy bizonyos „x faktor”, mint az előadó- vagy képzőművészetekhez, hiszen ott sem válik mindenkiből tehetséges festőművész, színész vagy éppen énekes — meghatározó faktor tehát egy bizonyos adottság is.
Tanáraim közül többen hangoztatták, hogy egy jó asztrológus részletes és szerteágazó tárgyi tudása ellenére képes mindig meglátni a lényeget egy adott téma kapcsán, és nem veszik el az (éppen) irreleváns részletekben. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy mivel a születési horoszkóp végtelen mennyiségű pszichés információt szimbolizál a szülöttről, így kvázi „művészete” van annak, hogy intuíciónk segítségével mindig át tudjuk látni az egészet, és meg tudjuk állapítani az esszenciát egy adott téma kapcsán.
De nem csak ebben a tekintetben hasonlíthatjuk össze az asztrológiát a művészetekkel! Legalább annyira jogos az analógia, ha figyelembe vesszük azt, hogy nem létezik olyan, hogy „helyes” horoszkópfejtés. Minden asztrológus máshogy értelmezi a horoszkópot: másra figyel fel benne elsőként, máshogyan értelmez bizonyos szimbólumokat, és másképp köti össze a részeket egy egésszé. Ez persze semmilyen esetben nem jelenti azt, hogy emiatt „rosszabb” lenne egy másiknál — mindössze különbözik tőle.
Ne feledjük, hogy a születési horoszkóp szimbólumrendszere és annak logikai értelmezése az Uránuszhoz „tartozik”! Nem csoda tehát, hogy minden asztrológus óhatatlanul beleviszi saját egyéniségét a horoszkópfejtésbe, és hogy elemzése bizonyos eltér valamiben a másikétól — miközben a szimbolikus háttértartalom, amellyel dolgozik, mindvégig ugyanaz.
Minden asztrológus beleviszi tehát a saját komplexusait is a horoszkópfejtésbe, és önmagában ezzel nincs is semmilyen probléma, hiszen alapvetően nem létezik olyan segítői vagy tanácsadói szakma, ahol ez ne történne meg óhatatlanul. A kérdés sokkal inkább az, hogy mennyire vagyunk a tudatában ennek, és ezáltal mennyire vagyunk képesek megelőzni azt, hogy ez túlságosan eltorzítsa az objektivitásunkat.
Annyi mindenesetre biztos, hogy pont úgy, ahogy más-más feldolgozásban akár húszféleképpen is elő lehet „jól” adni ugyanazt a zeneszámot, vagy ahogy egy tucatnyi stílusban is megfesthetjük „jól” ugyanazt kompozíciót, a születési horoszkópot is analizálhatjuk többféle módszerrel úgy, hogy továbbra is „jól” értelmezzük azt, hiszen a szülöttben ugyanazok a „lelki húrok” pendülnek meg — csak éppen egy másik síkon vagy másmilyen vonatkozásban beszél az asztrológus egy adott pszichés jelenségről, amelynek az „archetipikus magja" végig ugyanaz.
Az általam alkalmazott, és általam (jobb híján) „jungiánusnak” nevezett módszer is csak egy tehát a többi közül, de véleményem szerint az egyik legalkalmasabb arra, hogy a születési horoszkóp valóban az önmegvalósítás segédeszköze legyen, ne pedig egy újabb menekülőút Önvalónk elől.