top of page
  • Kristóf Csörnyei

Az állatövi jegyek jungiánus szemmel — 2. rész: levegő- és vízjegyek (Napjegyként)


állatövi jegyek: mérleg, vízöntő, ikrek, rák, skorpió és halak

Ez a bejegyzés gyakorlatilag az „átirata” a Teljesség felé a Nap- és Hold énünkkel c. YouTube előadás-sorozatom negyedik részének, amelyben az első két rész számottevően elméleti tartalmát próbálom meg szintézisbe helyezni gyakorlati síkon is. Ehhez áttekintem az állatöv jegyeit mint Napjegyeket jungiánus vonatkozásban, végig szem előtt tartva azok polaritásának, elemének és modalitásának lélektani jelentését, amiben Karen-Hamaker Zondag Wezen en werking van planeten című könyve nagy segítségemre volt.


Ebben a részben a levegő és a víz elemű Napjegyeket vesszük górcső alá, ami jungiánus vonatkozásban az gondolkodótípust (levegő) és az érzőtípust (víz) jelöli — hiszen a Napjegy mindig az én által elsődlegesen kifejlesztendő, vagyis a tudat által alkatilag leginkább differenciálható funkciótípust szimbolizálja. Főszerepben áll most tehát az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő Napjegy (levegő/gondolkodás mint tudatos funkció), illetve a Rák, Skorpió és Halak Napjegy (víz/érzés mint tudatos funkció).


Szándékosan döntöttem most csak a Napjegyek ismertetése mellett, hiszen nagyon sok időbe telt volna még a Holdjegyek külön részletezése. A Holdjegyekről az előadás-sorozat utolsó két részében lesz még bővebben szó — amikor a Nap- és Holdjegyek különféle fényszögkapcsolatait vesszük górcső alá — , de voltaképpen már ebben az előadásban is kaphatsz róluk egy átfogó képet. Ehhez mindössze annyit kell tenned, hogy „kicseréled” azt a perspektívát, amit ebben ebben a videóban a Napjegyek ismertetésére alkalmazok. Ha az itt középpontban álló tudatos viselkedést tudattalan fellépéssel „helyettesíted”, az önazonos énfejlődés járandó útját pedig egy ösztönös, lelki biztonságot adó viselkedésmóddal, akkor megértheted, hogy mit szimbolizál pszichológiailag az adott állatövi jegy abban az esetben, ha a Hold áll benne a születési horoszkópban.


1. Változó levegő: Ikrek

Az Ikrek Napjegyű ember alkatilag arra van a leginkább „felszerelkezve”, hogy egy rendkívül sokoldalú és mozgékony gondolkodás segítségével valósítsa meg önmagát. Már magát a pozitív pólusú levegő elemet is egy meglehetősen aktív gondolkodás jellemzi, a folyamatosan új impulzusokat kereső változó modalitás pedig csak tovább fokozza ezt az aktivitást (olykor egészen a nyugtalanságig). Az Ikreket emiatt rendkívüli fürgeség, sokoldalúság és változatosság jellemzi, különösen a mentális és intellektuális területeken (levegő). A változó modalitás miatt a tudat főként a kapcsolatok létrehozására, az interakciók fenntartására és az átmenetek létesítésére összpontosít, aminek révén az Ikrek különösképp olyan szituációkban tud a leginkább kibontakozni, ahol kamatoztathatja a kapcsolatteremtő és -tartó képességeit, illetve amelyekben a dolgok és információk sokféleségével foglalkozhat, és nem kell egyetlen pontra irányítania szerteágazó figyelmét.

Az új impulzusok és a változás iránti igénye miatt (változó modalitás) az Ikrek folyamatosan új hírek, adatok, tények és elméletek felé fordítja a figyelmét (levegő elem). Emiatt egy állandó kíváncsiság, információ-éhség vagy közléskényszer jellemezheti őt, nem utolsó sorban pedig lenyűgöző mértékű tájékozottság a világ dolgaival kapcsolatban. Ezt a tájékozottságot azonban nem mindig szabad összekeverni a mélyenszántó és átható ismerettel! Az élet dolgainak mindenekelőtt mentális megközelítésére való igénye, sokoldalú és gyors — ám épp emiatt gyakran csapongó — gondolkodása, továbbá az állandóan új impulzusok iránti szüksége miatt az Ikrek ugyanis gyakran áll a felületesség és felszínesség hírében. Őt magát ez persze ritkán szokta zavarni, és rosszul is tenné, ha megpróbálná megváltoztatni ezt, hiszen fürge, sokoldalú, változékony és időnként valóban felületes ill. csapongó gondolkodása az ő esetében ugyanis egy igen fontos eszköz arra, hogy a tudat hatékonyan fejlődhessen, illetve hogy a Nap által szimbolizált én kellőképpen megerősödhessen az integrációs folyamatok elvégzéséhez. Az Ikreknek tehát nem is feltétlenül feladata, hogy sokáig egy helyben „ácsorogjon”, hogy mindig „elidőzzön” egy adott témánál, vagy hogy rendkívül mély és alapos figyelmet szenteljen a dolgoknak. Mindig vonzza őt az új a külső világban, de ez az új persze szintén hamar válik számára aztán „régivé”. Emiatt a dolgok és a történések valódi pszichés feldolgozása rendszerint csak késleltetve történik meg nála. Jóllehet, hogy a kettős, változó modalitásnak van egy regresszív, vagyis a belső világ felé forduló része is, ám mivel a levegő elem pozitív pólusú, ezért sokkal gyakrabban látjuk nála a kiáradó figyelmet és a kifelé forduló érdeklődést, szemben az ő egyéni, belső világával. A benyomásokat és a történéseket így mindenekelőtt objektíven és logikusan közelíti meg — lényének belső, szubjektív igényeivel pedig rendszerint csak utólag próbálja meg összeegyeztetni azokat.

Amikor ez megtörténik, és a regresszió során aktivizálódik a tudattalan, akkor viszont „feltör” benne a tudattalan víz elem, vagyis az inferior érzésfunkció is, ami ideiglenesen „kifordíthatja” őt önmagából. Ilyenkor váratlanul kivonhatja magát a külvilág történéseiből, vagy hirtelen magába zárkózóvá válhat — ilyenkor ugyanis el van foglalva azokkal az a „nyers” érzésekkel, amik feltörtek a (személyes) tudattalanból. Mivel az én nem ismeri ki magát az érzések világában — hiszen a tudatos működésben azok nem játszanak és nem is játszhatnak szerepet —, így ha azok kompenzáló jelleggel egyszer csak feltörnek a tudattalanból, akkor az énnek mindig időre van szüksége, hogy megeméssze és integrálja őket. Ilyenkor egyébként még az is előfordulhat az inferior funkció „megigéző” mivolta miatt, hogy az Ikrek átmenetileg másról sem tud beszélni, mint az érzéseiről, illetve az is, hogy ekkor a másik érzelmi világában is indiszkréten, tapintatlanul vájkál.

Az Ikrek változatos és változékony alaptermészete gyakran kelti azt a benyomást, mintha nyughatatlan kolibriként virágról virágra szállna. Épp emiatt ritkán jut el odáig (legalábbis önszántából), hogy az újonnan megismert elméleteket, tényeket vagy adatokat önmagára is vonatkoztassa — ebben látjuk az „árnyoldalát” annak, hogy olyan tárgyilagosan és semlegesen képes bánni bármilyen információval. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy amikor az Ikrek új tudnivalókat ill. nézőpontokat fedez fel, a „régiek” már csupán viszonyítási pontként szolgálnak, és hirtelen elveszthetik az érvényességüket. Az útjába kerülő információt sokoldalú és semlegeses gondolkodásával gyakran és szívesen bontja le különféle tényekre és tapasztalatokra, aminek segítségével egy logikusan csoportosított és tárgyilagosan kategorizált, ám összefüggéstelen és szintézis nélküli történetet avagy valóságot alkot. Ebben rendszerint ugyan temérdek ténynek és adatnak ad „otthont”, ám nem foglalja őket egy egységbe, és nem vezeti el őket egy átfogó képhez — hasonlóság a Szűzzel, mely jegyet szintén a Merkúr ural. Az Ikrek tudatos fejlődéséhez azonban nem is nélkülözhetetlen „eszköz” a szintézis megteremtése (ellentétben a Nyilassal és a Halakkal), hiszen ő pont az absztrakcióval, a redukcióval és a kategorizálással stimulálja leginkább a tudatos gondolkodását, és így teremt hatékonyan „rendet” a fejében. Továbbá ez ösztönzi őt a legjobban arra is, hogy folyton új dolgokat akarjon megismerni, melyeket aztán mindig kapcsolatba is hoz és összeköt egymással — valódi szintézist viszont ritkán teremt belőlük egyéni elhatározásból.

Az Ikrek mentális sokoldalúsága és semlegessége miatt ne csodálkozzunk azon, hogy mennyire hamar képesek fellelkesülni és lázba jönni valamilyen új rendszerért, teóriáért vagy elgondolásért (akármilyen területen), amelyről aztán szintén rendkívül lelkesen számolhatnak be barátaiknak és ismerőseiknek. Ám azon se csodálkozzunk, amikor rövid időn belül nem kevésbé lelkesen előállnak egy új, az előzőnek merőben ellentmondó elmélettel. Ezeknek az ellentmondásoknak ők gyakran semmilyen tudatos figyelmet nem szentelnek, hiszen nem arra van beállítódva alkatilag, hogy rendkívül alaposan mélyedjenek el azokban a dolgokban, amelyekkel „útközben” találkozik. Másrészt viszont épp amiatt, hogy olyan sok mindennel akarnak megismerkedni, illetve hogy olyan sok információt akarnak magukba „szívni”, jellemezheti őket egy rendkívüli felfogó- és megértőképesség. Az Ikrek szellemi dinamizmusa gyakran tükröződik anyagi síkon is, például testi mozgékonyságában, kimagasló kézügyességben és finommotorikában, illetve élénk gesztikulálásban. Ellenben, ha pszichés energiája akadályozva van, akkor szintén jellemző lehet rá a fizikai szinten is megnyilvánuló idegesség, nyugtalanság vagy ziláltság.

Ezenfelül még valami jellemezheti őt a pszichés energia elakadása esetén való túlkompenzáló reakciók esetén — ez pedig a disszociáció. Mivel elméjével folyamatosan az új impulzusokat és a mentális stimulációt keresi, ha a külső körülmények és a fizikai feltételek ezeket egyáltalán nem tudják megadni neki, akkor képes lehet arra, hogy megteremtse magának ezeket a belső világában, fantáziák és ábrándok segítségével. Az Ikrek „notórius” ferdítései, füllentései és megtévesztései így korántsem egy alapvetően hazug vagy becstelen természet eredményei, hanem pontosan azé a hatalmas alkalmazkodóképességé, amely őt a változó modalitás miatt jellemzi. Mentális rugalmasságával ugyanis nem csak arra képes, hogy ő maga hozzáidomuljon a külvilághoz, hanem egyúttal arra is, hogy a belső világát hozzáigazítsa bizonyos külső feltételek hiányához — alternatív lelki világot teremtve, amelyek semmilyen kapcsolatot nem ápolnak a külső, objektív valósággal. (Ez a veszély egyébként az összes változó típust fenyegeti, de valamiért mégis csak az Ikrek és a Halak vált e tekintetben oly hírhedtté).

Fontos azonban nyomatékosítani, hogy ezek a „disszociatív” túlkompenzálások kizárólag súlyosabb pszichés elakadások esetén nyilvánulnak csak meg. A nagyfokú mentális változékonyság, az új impulzusok aktív keresése és létrehozása, továbbá a folyamatos logikai kapcsolatteremtés olyan ellentétpárok között, mint új-régi, külső-belső, tudatos-tudattalan stb. optimális esetben éppen azt az „utat” jelölik, amelyet a Nap (vagyis az én) a legszívesebben jár ahhoz, hogy a tudat erős, hatékony irányító szerveként eredményesen támogassa az önmegvalósítás folyamatát.


2. Kardinális levegő: Mérleg

Ha a Nap a Mérleg jegyben áll egy születési horoszkópban, akkor az én úgy tud a legoptimálisabban fejlődni, ha a környezetével mentális kapcsolatokat ápol (levegő elem), illetve ha emellett meghatározó és megbecsült szerepet tölt be a külvilágban (kardinális modalitás). A levegő elem alapvetően szoros kapcsolatot ápol a külvilággal az információszerzés, -csere és -közlés miatt, a kardinális modalitás pedig csak megerősíti ezt a tendenciát — így a Mérlegben álló Napjegy a jungi pszichológia értelmében az extravertált gondolkodótípust jelöli. Mivel ennél a típusnál a külvilágban betöltött szerep ill. a környezettel ápolt kapcsolat a tudatos fejlődés „zálogának” számít, ezért fokozottan érzékeny is mindenre, ami ott történik, illetve ami onnan behatásként éri őt. Ebből a tényből fakad a Mérleg békekedvelő és -teremtő természete, amit esetében sosem szabad ideológiai alapokon nyugvó tulajdonságként értelmeznünk. Békeszeretete ugyanis nem egy mélyen átérzett belső meggyőződésen alapszik, hanem sokkal inkább egy alkati, lénye belsejéből fakadó kényszerből, hogy nyugalmat, harmóniát és egyetértést tapasztaljon meg önmaga körül — tekintve, hogy nála ez a tudatos személyiség zavartalan és optimális fejlődésének a legfőbb feltétele. Ezért olyan kompromisszumkész, diplomatikus és tapintatos a Mérleg, és ezért összpontosít annyira a békére, harmóniára és szépségre a környezetében — szüksége van ezekre ugyanis ahhoz, hogy ne veszítse el a saját belső egyensúlyát, amelynek „bázisát” az én nála a külső világba helyezi ki.

Mivel a tudatos elem itt a levegő (vagyis a gondolkodás lélektani funkciója), így a víz (vagyis az érzésfunkció) a tudattalanban rejlik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mentális alaptermészetéből kifolyólag az érzelmek világa sebezhető pont a Mérleg számára, és hogy minden jelentősebb érzelmi kérdéssel vagy problémával kapcsolatban kiegyensúlyozatlan reakciókat mutathat: hol hűvös és racionális marad, hol fokozott érzékenység vagy sértődékenység lesz rajta úrrá — utóbbi esetben a tudatába tört, differenciálatlan érzésfunkcióról van szó, amelyet nem tud „kezelni” a tudata. Ez egy jelentős ellentmondáshoz vezet a Mérlegben, hiszen a tudat számára oly kiemelten fontos külső egyensúlyt és harmonikus viszonyokat maga a tudattalan érzésfunkció tudja a leginkább veszélyeztetni. Ez időnként ugyanis megzavarja és „kibillenti” az egyensúlyából a Mérleg tudatos racionalitását, és intenzív kapcsolatba hozza őt a tudatos gondolkodás során szükségszerűen elfojtott érzelmeivel. Ezt a tudat aztán gyakran úgy próbálja meg helyreállítani, hogy ismét „görcsösen” törekszik a harmónia és az egyensúly visszaállítására — természetesen a rendelkezésére álló ráció eszközeivel. Így hát ne higgyünk azoknak az asztrológiai leírásoknak, amelyek a Mérleg jegyet megtestesült egyensúlyként vagy a belső harmónia forrásaként jellemzik. Éppen a Mérlegeknél beszélhetünk a legkevésbé „veleszületett” harmóniáról. Egy alkati diszharmóniáról van szó, ami egyensúlyba szeretne kerülni.

Ebből a perspektívából érthetjük meg a legjobban a Mérleg hírhedt határozatlanságát és döntésképtelenségét is. Egy választás ugyanis mindig azt jelenti, hogy valamire vagy valakinek igent mondunk, ám ugyanakkor nemet is mondunk valami másra vagy valaki másnak. A Mérleg „gyenge pontja” pedig éppen az az egyensúly-vesztettség, ami emiatt kialakulhat a környezetben (ám mindenekelőtt önmagában). Ennek az állandóan „mérlegelő” kétségnek azonban van egy pozitív oldala is, különösen közösségi ill. társadalmi szempontból. A Mérleg ugyanis kifejezetten hajlamos arra, hogy fejlett racionalitásával két (vagy akár több) ellentétes oldal nézeteit egyidejűleg megértse, és hogy ésszerű békéltetőként fellépve közvetítsen a felek között — logikusan összeegyeztetve és következetesen kibékítve az álláspontokat. A Mérleg békebírónak tökéletes tehát, „közönséges” bíróként azonban nehezen (sőt vért izzadva) állja meg a helyét, hiszen akkor már ítélkeznie és döntenie kell.

Mivel a kardinális modalitás erős igényt támaszt a külvilágban betöltött fontos és elismert szerepre, így a Mérleg fokozottan hajlamos jámbornak és rokonszenvesnek mutatkozni annak érdekében, hogy biztosítsa a környezettel való kapcsolatát. Ha emellé még hozzávesszük a tudatos én azon igényét is, hogy mindent harmonizáljon és egyensúlyban tartson, akkor egy békés és szívélyes embertípust kapunk, aki mindig szívesen közvetít vagy békéltet, illetve aki szereti és igényli is az élet „szépségeit” — szellemi és anyagi értelemben egyaránt. Ugyanakkor a Mérleg pontosan ezeken a területeken mutathat fokozott sebezhetőséget abból kifolyólag, hogy a tudatnak kimondottan szüksége van ezekre fejlődés és differenciálódás céljából. Mivel a kardinális modalitás a pszichés energia progresszív megnyilvánulását jelöli, így — akárcsak a többi kardinális jegynél — a Mérlegnél is fennállhat a tudatos beállítódás túlfejlődésének a veszélye. Ha ez a túlerősödés megtörténik — illetve ha a pszichés energia bármilyen más okból elakad — akkor erős túlkompenzáló reakciók léphetnek érvénybe. Ilyen lehet például a szépség és az élvezetek görcsös hajkurászása, ami értelemszerűen egy könnyelmű életstílust is magával hoz. Megnyilvánulhat abban is, hogy a Mérlegnek soha nincsen önálló avagy másoktól eltérő véleménye, és hogy mindig mindenkivel egyetért a az összhang látszatának fenntartása érdekében. De kifejeződhet abban is, hogy felettébb intenzív társasági életet él, és szinte sosincs egyedül — sőt akár még félhet is az egyedülléttől, hiszen ekkor nem érheti őt elegendő külső megerősítés, és egyedül maradhat az elfojtott érzelmeinek fojtó bizonytalanságával. Szintén pszichés elakadások eredménye még a külsőségek túlértékelése (stílus, divat, tekintély, presztízs, vagyon stb.), és a látszat-harmónia fenntartásának folyamatos kényszere a belső bizonytalanság elrejtésének céljából.

Annak ellenére, hogy a Mérleg levegő, nem pedig föld jegy — vagyis elsődlegesen nem az anyagi világ dolgaira összepontosít —, rendszerint mégis tehetséges „formatervező” a szó legtágabb értelmében. Ez a képessége elsősorban a harmonikus légkörteremtés „kényszerével” függ össze, ami nem csak szellemi, hanem anyagi értelemben is igaz rá (különösen akkor, ha fejlett az érzékelés mint segédfunkció). Így kimagasló érzéke lehet a lakberendezéshez, az kézművességhez, ipar- és képzőművészetekhez, a grafikához vagy épp a divat- és arculattervezéshez is. A szintén Vénusz által uralt földjegyű Bika szintén kiválónak bizonyult ezekben, ám a Mérlegnél már nem az anyag és a forma (föld) a kiindulópont, hanem az összhanggal, idillel, szépséggel, ízléssel és stílussal kapcsolatos eszmék és elgondolások (levegő), amelyek aztán materializálódnak. Túlkompenzálás egyébként ezen a területen is megnyilvánulhat, ha éppen pszichés blokádok állnak fenn. Ekkor már egy túlzó — például túl giccses vagy túl extravagáns — stílusérzék lehet jellemző a Mérlegre, melyben a dekoratív elem már csakis önmagát szolgálja, nem pedig a harmónia megteremtését a környezettel vagy a forma világában.

A Mérleg számára nem csak az a szerep olyan lényeges, amelyet ő a külvilágban betölt, hanem az is, amit a másik ember játszik az ő életében. Noha általános értelemben mindenkire igaz, hogy az éntükrözés ill. a kivetítés lélektani folyamatával nagyon sokat tanulhat önmagáról, a Mérlegre ez fokozottan igaz. Az extravertált, racionális Mérleget szinte csakis a másik emberhez fűződő érzelmi kötődés és kapcsolat — majd az abban létrejövő projekció-mechanizmus — képes kapcsolatba hozni a saját tudattalanjával, vagyis az érzelmi elfojtásaival és tudatosítatlan komplexusaival. A Mérleg esetében a személyes tudattalan az élet első felében rendszerint hozzáférhetetlen tudat számára, hiszen nála a pszichés energia elsődleges iránya progresszív — vagyis eltávolodik a tudattalantól, a belső világ helyett a külső világra összpontosít, és ezzel a tudat differenciálódását támogatja. Azonban minél fejlettebbé és erősebbé válik a tudat, illetve a tudatos folyamatokat vezető gondolkodás (levegő), annál erősebbé válnak idővel a tudattalan kiegyenlítő és kompenzáló reakciói is az inferior érzésfunkció által (víz). A Mérleg emiatt fokozottan fogékony lehet az ún. életközepi válságra, ami asztrológiai értelemben 40 és 45 éves kor közé esik. Ennek az időszaknak a legfőbb pszichés feladata az, hogy az ember szép lassan elforduljon a külső világ követelményeitől, és elkezdjen befelé összepontosítani. Mivel ez a tudattalan nagymértékű aktivizálódását is jelenti, így ez az időszak minden kardinális jegy számára különösen nehéz, hiszen ők az élet első felében kimondottan a tudatos élet elvárásait és külvilágban betöltött szerepüket helyezik előtérbe, gyakran másodrangba helyezve ezzel a személyiség tudattalan faktorait és azok „belső hangját”.

Így ha a Mérleg nem kezdi el már jóval ezelőtt az önismereti munkát, akkor hát ez az időszak, amikor kérlelhetetlenül szembesül az „árnyékával”, és kénytelen végre megbirkózni azokkal a nehéz és problémás érzelmekkel, amelyek elől ezidáig a külvilágban betöltött szerep és az ott teremtett látszat-harmónia segítségével menekült. Ha a Mérleg sikeresen kiállja ezt a próbát, akkor az élet második felére eljuthat egy olyan belső egyensúlyhoz, amelyben a psziché tudatos és tudattalan része már konstruktív kölcsönhatásban működik, valódi összhangot alkotva.


3. Szilárd levegő: Vízöntő

A Vízöntő Napjegy szintén gondolkodó típust jelöl, vagyis a tudat mentális és racionális beállítódására utal. A Vízöntő tudata a világot mindenekelőtt gondolkodó és érvelő folyamatok révén közelíti meg, majd egy logikai elemzésnek veti alá. A tapasztalatokat és a tényeket elméleti kontextusba helyezi, az így felfedezett összefüggéseket és kölcsönhatásokat pedig azok logikai koherenciája alapján osztályozza és „modellezi” tovább. Ez a mentális tudati beállítottság a szilárd modalitás miatt azonban kénytelen együttműködni a tudattalanból rendszeresen „feltörő” érzelmi impulzusokkal. A kardinális modalitású Mérleg jegynél (ahol a tudatos funkció volt elsődleges) ez nem volt meghatározó, illetve a változó modalitású Ikrek jegynél is lényegesen ritkábban tört fel a tudatba ez az inferior érzésfunkció. A szilárd modalitás lélektanilag azonban tisztán regresszív energiaáramlást szimbolizál, így a Vízöntő esetében már rendszeres jelleggel ill. jelentős mértékben aktivizálódik a tudattalan a mindennapos élet során. Ez azt jelenti, hogy amikor a Vízöntő tudatos gondolkodási folyamatai zajlanak, akkor a tudattalanból automatikusan érzelmek kezdenek el feltörni (a víz ugyanis itt az inferior elem), majd ezek a tudattalan érzéstartalmak kezdik el meghatározni a logikai gondolkodás további jellegét ill. irányát. Ezért nem jellemző rá az a random vagy csapongó gondolkodás, mint például az Ikrekre, hiszen a Vízöntő javarészt csak akkor érez késztetést intenzív gondolkodásra, teoretizálásra vagy mérlegelésre, ha érzelmileg is tud azonosulni a szóban forgó témával — egyébként pedig hidegen hagyja a dolog, és érdektelenül áll hozzá. Jungiánus értelemben tehát az introvertált gondolkodótípussal van dolgunk, aki számára az ő belső, szubjektív világa a meghatározó, és aki csak azzal hajlandó foglalkozni már a gondolatok és elméletek szintjén is, ami a lénye belsejéből fakad, illetve ami érzelmileg is hatással van rá.

Emiatt jellemző rá az is, hogy olyan rendkívül sokáig tud ragaszkodni egy bizonyos gondolathoz, elmélethez, szokáshoz, tárgyhoz vagy személyhez. Amint kialakult egy — javarészt tudattalan — érzelmi kötelék, az a regresszív energiaáramlás miatt meghatározza a Vízöntő tudatos irányultságát. A Vízöntő emiatt sokszor önmaga sincs tudatában annak, hogy pontosan miért is ragaszkodik ennyire makacsul valamihez vagy valakihez. Minél erősebben akar teljes ésszerűséggel elgondolkodni valamin, annál erősebben tör fel a tudatába az inferior érzésfunkció, „belevegyülve” a tudat steril, logikai gondolatmeneteibe. Ez a tudattalan érzelmi világ gyakran rendkívül fenyegetőnek hat a gondolkodó tudat számára, hiszen a mentális beállítódású én így rendszeresen tapasztal olyan dolgokat, amelyeket nem tud szavakkal megragadni és gondolati struktúrákkal elrendezni — rendszerint ez az oka Vízöntő pszichés elakadásainak is, amelyre túlkompenzáló reakcióként kétféle reakciót is láthatunk tőle.

Az egyik lehetőség egy rendkívül változékony reakcióminta a tudattalanból érkező érzelmi impulzusokra, amely viselkedését labilissá és gyakran egészen kiszámíthatatlanná teszi. Így a Vízöntő ma még nevetve reagálhat olyasvalamire, ami holnap már feldühíti, vagy fordítva. Ezt a szeszélyességet helytelen lenne azonban a Vízöntő szabadságvágyának vagy újításkényszerének tulajdonítani (noha számos asztrológiai értekezés megteszi ezt). Kiismerhetetlenségét az okozza, hogy a Vízöntő különféle módokon próbál „kiszabadulni” saját tudattalanjának a „markából”, ámbár a szilárd modalitás miatt sosem juthat messzire, és előbb-utóbb mindig szembesülnie kell azokkal az érzelmekkel, amelyek elől valamilyen „meghökkentő” módon megpróbált elmenekülni. Újító és innovatív alaptermészete természetesen kétségtelen, ám magának a Vízöntőnek sem mindig világos az emögött rejlő motiváció: ez ugyanis valamikor teljesen tudatos ideológiai alapokon nyugszik — ez esetben „tisztán” nyilvánul meg a tudatos levegő elem —, máskor viszont a tudatos levegő és a tudattalan víz konfliktusára vezethető vissza, túlkompenzálás eredményeként.

A másik lehetőség az, hogy a Vízöntő teljes egészében „elmenekül” a saját tudattalanja elől, mégpedig úgy, hogy a tudatos funkciónak — vagyis a gondolkodásnak — „teljhatalmat” ad, érzelmi világát pedig teljes egészében letagadja és elfojtja. Ekkor rendszerint egy rendkívül steril és hűvös magatartás jellemzi a Vízöntőt, gondolkodása pedig felettébb merevvé és öntörvényűvé válik. A tudat ilyenkor abban a téves hiszemben létezhet — gyakran akár évekig is —, hogy elszakadhat a számára „életet” adó, illetve a működését kiegyenlítő és kompenzáló tudattalantól. Az érzelmeivel „bújócskát” játszó Vízöntő tudata emiatt látványos módon túlerősödhet és „felfúvódhat”: ekkor a megközelíthetetlenség és a megkérdőjelezhetetlenség benyomását kelti a külvilágban, miközben elég egyetlen érzékenyebb húrt megpendíteni nála, és a kikezdhetetlenség látszata teljesen szertefoszlik. Ez magyarázza továbbá azt is, hogy a kívülről oly kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak tűnő Vízöntő miért esik olyan könnyen pánikba váratlan érzelmi szituációkban, illetve hogy miért esik annyira nehezére, hogy nyíltan beszéljen az érzelmeiről.

Kiszámíthatatlan és ingatag alaptermészete ellenére a Vízöntőt gyakran azonban mégis egy sokkal nagyobb állandóság, elkötelezettség és kitartás jellemzi, mint a másik két levegőjegyet — még ha első hallásra ellentmondásosnak is hangzik mindez. A szilárd modalitás folyamatosan befelé forduló beállítódása arra készteti ugyanis a Vízöntőt, hogy újra és újra „átrágja” magát a dolgokon. Ellentétben a Mérleggel és az Ikrekkel, a Vízöntő teljes egészében „magába szívja” a külső világban tapasztaltakat, ahol elsőként átgondolja és mentálisan rendezgeti azokat, majd a tudattalanból érkező érzelmi benyomások révén újból és újból át is éli őket mindaddig, amíg meg nem történt a teljes pszichés feldolgozás. Ezért tűnik el valamelyest a levegő elem tiszta racionalitása a Vízöntő jegyében, és ezért szerepel a nevében is a „víz” szó. A Vízöntőt a regresszív energiaáramlás miatt rendkívüli módon befolyásolja az inferior víz elem (vagyis a tudattalan érzelmi világ), és ez az oka annak is, hogy annyira csökönyösen ragaszkodik a saját eszméihez és elgondolásaihoz. A Vízöntő csakis akkor vizsgálja felül és engedi el egy álláspontját vagy meggyőződését, ha azt belső indíttatásból úgy is érzi — egyébként minden külső észérv lepattan róla.

Tekintve, hogy szilárd modalitásból kifolyólag a tudattalanból feltörő érzelmek megannyiszor „aláássák” a tudat mentális működését, így — akárcsak a többi szilárd jegynek — a Vízöntőnek is szüksége van a külső megerősítésre ahhoz, hogy ez a belső bizonytalanság némiképp kompenzálva legyen. (Az erre való igényét természetesen egyetlen szilárd jegy sem fogja szívesen beismerni, ám attól a tények még nem változnak.) A levegő elem kommunikatív természetéből adódóan erre általában a másokkal való mentális, intellektuális érintkezés ill. értekezés a legideálisabb, lehetőleg hasonló gondolkodású emberek csoportjában. Ám vigyázat: ha a Vízöntő elvesztette a pszichés egyensúlyát, és túlkompenzálás gyanánt túlerősödött benne a tudatos funkció, akkor gyakran láthatjuk azt is, hogy nem egy belülről is átérzett indíttatásból csatlakozik egy csoporthoz vagy párthoz, hanem azért, hogy addig se kelljen érzelmileg önmagával foglalkoznia, és szembesülnie a saját belső bizonytalanságaival.

A folyamatos belső konfrontáció pozitív oldala azonban az, hogy a Vízöntő fejlett megértéssel viszonyul az emberben zajló pszichés folyamatokhoz, ami bizonyos pszichológiai adottságokkal ruházhatja fel. Az aktívan működő inferior víz elem (avagy érzésfunkció) a levegő kommunikatív természetével párosulva hozzájárul ahhoz, hogy a Vízöntő mély érdeklődéssel viseltetik az iránt, hogy embertársában mi játszódik le érzelmi szinteken. Ebből fakad az is, hogy annyira fontos számára minden egyén egyenlősége és szabadsága. A Vízöntő túlságosan is jól tudja, hogy minden embernek megvannak a maga problémái és hiányosságai, és hogy ezen a külvilágban betöltött pozíció vagy státusz mit sem változtat. A szilárd modalitás alapvetően vajmi keveset törődik a külső szerepekkel, hacsak nem szolgálnak azok valamilyen belső célt is. A Vízöntő így hát különösen gyakran jelenhet meg olyan szerepben, amelyben megkérdőjelezi és megdönti a tekintélyt, vagy átszervezi és megújítja a közösségi és társadalmi viszonyokat. Ez egyfelől annak a belátásának az eredménye, hogy a külsőségek lecsupaszítása után minden ember egyenlő, másfelől a benne zajló folyamatos küzdelem „tükröződése” is a külső világban, mely harcban az ésszerű, logikusan gondolkodó tudat „tekintélyét” folyamatosan aláássák a tudattalanból érkező érzéstartalmak. A Vízöntő személyiségfejlődéséhez azonban szükség is van erre az „aláásásra” ahhoz, hogy ne rekedjen benne az előbb említett túlkompenzálásban (aminek során a gondolkodását túlerősíti, az érzelmeit pedig elfojtja).

A Vízöntő gondolatainak lenyűgöző eredetisége és leleményessége szintén egy konstruktív megnyilvánulása lehet az érzés által oly gyakran „ostromolt” gondolkodásnak. Az „elemek” közötti belső feszültség tehát abszolút kifejeződhet kreativitásban is! Emiatt passzolhat hozzá annyira a szinte „forradalmi” újítás társadalmi, tudományos, kutatási és/vagy kommunikációs területeken. Pszichés energiájának jelentősebb elakadásakor azonban konkrét értelemben is viselkedhet forradalmi és anarchista módon a Vízöntő — aztán hogy erre komoly ideológiai indokai vannak-e, vagy hogy csak a saját belső feszültségét reagálja-e le lázadási késztetésben, az már az egyéni pszichológiai fejlettség kérdése. Akárhogy is legyen, a szilárd modalitású Vízöntőnek alkati sajátossága a tudatos gondolkodás és a tudattalan érzés közötti konfliktus, amely nem csak benne, hanem rajta kívül is óhatatlanul megjelenik. Ez az egyéni feszültség könnyen okozhat ugyan váratlan vitákat és összeütközéseket a környezettel, ám ugyanakkor előidézhet olyan pozitív változásokat is kollektív szinten, amelyekre már régóta égető szükség van.


4. Kardinális víz: Rák

Vízjegyben álló Nap esetén az ember természeténél fogva úgy tud a legjobban kibontakozni, illetve a leginkább összhangban maradni a legbensőbb lényével, hogy az érzelmek „útját” járja. A vízjegyű Nap jungiánus vonatkozásban mindig az érzőtípusra utal, vagyis egy olyan egyénre, aki tudatosan mindenekelőtt az érzelmei segítségével orientálódik a külvilágban, és azok alapján alkotja meg a véleményeit, hozza meg a döntéseit, illetve alakítja a viszonyulásait. A Rák jegyben a víz elem a kardinális modalitással keveredik, és ezért extravertáltan nyilvánul meg: az érzés mint pszichés energia kifelé irányul, a tapasztalatok és a problémák feldolgozása pedig elsősorban a külvilággal való érzelmi kapcsolat által valósul meg. Tekintve, hogy a víz elem alapvetően fokozottan érzékeny a környezetében betöltött szerepével és rendeltetésével kapcsolatban (még ha ezt az érzékenységet nem is mutatja ki egyhamar), a kifelé irányuló kardinális modalitás a Rák esetében még tovább fokozza ezt az érzékenységet — ezért ő legaktívabb a környezetében a vízjegyek közül. Ez a vízzel analógiát mutató csendes, ám hatékony aktivitás számtalan módon kifejeződhet egy Rák életében: lehet ő a kulisszák mögött serénykedő személy, aki minden feltűnés nélkül a kezében tartja a gyeplőt; lehet ő a halk „hajtómotor” házastársa karrierjében, mindenben támogatva és egyre nagyobb teljesítményekre buzdítva őt; vagy lehet olyasvalaki, aki úgy alakítja ki a közvetlen környezetét, hogy abban nap mint nap „kiélhesse” a szerető, féltő, gondoskodó és tápláló késztetéseit, fontos szerepet betöltve ezzel a családban vagy bármilyen szűkebb körben.

A kardinális jegyekre általánosságban jellemző, hogy jelenlétük kézzelfogható a környezetükben, hiszen ők elsősorban onnan kölcsönzik a tudat irányultságát — ezzel egyidejűleg pedig arra is összpontosítanak a tudatos funkció segítségével. Noha ez a jelenlét a négy kardinális jegy közül egyértelműen a Rák esetében a legcsendesebb és a legközvetettebb (a víz elem negatív pólusa miatt), mégis kétségtelenül kifejeződésre kerül a környezetben. A vízre jellemző mérsékeltség és mértékletesség csak akkor kerül túlkompenzálásra, ha ez a kardinális energia akadályokba ütközik vagy blokkolódik. Legrosszabb esetben a Rák zsarnokságával és/vagy manipulatívságával van oly „érezhetően” jelen a környezetben, ám ha az energia kiegyensúlyozottan áramlik, akkor a Rák tiszta szívből ügyel arra, hogy minden a lehető legzökkenőmentesebben történjen körülötte, garantálva mindenkinek a melegséget, a gondoskodást és a kellemes fogadtatást.

A víz alapvető bizonytalansága és érzékenysége, illetve a kardinális modalitás külvilágra irányuló orientációja miatt a Rák számára azonban fokozottan nehéz a saját identitás belső meghatározása. Nagy eséllyel azonosul ugyanis azzal, ami szűkebb értelemben a környezetben, tágabb értelemben pedig a társadalomban megszokott, közkedvelt, illendő vagy elvárt — ám azok persze korántsem mindig egyeznek az ő egyéni karakterével és a belső szükségleteivel. Ennek eredményeként a Rák önbizalma meglehetősen ingadozó, hiszen annak súlypontja gyakran van „kihelyezve” a külső világba. Úgy is mondhatnánk, hogy a Rák alkatilag hajlamos arra, hogy önbizalmát és önbecsülését függővé tegye a környezetében ill. a külvilágban szerzett elismeréstől és megbecsüléstől. Noha ez a tulajdonság az összes kardinális jegyre jellemző — bizony, még az oly „hivalkodó” Kosra is —, mégiscsak a a Rák esetében a legszembetűnőbb, hiszen az elemek közül a vízre jellemző a leginkább a kiszolgáltatottság és a befolyásolhatóság. Természetesen ez az oka annak is, hogy a Rák olyan sok mindent vesz magára abból, ami a környezetből vagy a közösségből éri őt. A Rák számára különösen fontos a beilleszkedés és a jóváhagyás, hiszen ez esetben többnyire csak pozitív érzelmi ingerek érhetik őt a külvilágból, és így biztonságban érezheti magát. Emiatt viszont szintén nehezen hoz meg olyan önazonos döntéseket vagy mond ki olyan egyéni észrevételeket, amelyek a szembemennek a „fősodorral” avagy az általános nézetekkel és véleményekkel, és emiatt veszélyeztetik ezt az érzelmi biztonságot. Ha ehhez hozzávesszük még a saját identitás meghatározásának alapvető nehézségét, akkor máris jobban megérthetjük, hogy miért is foghat fel oly sok mindent személyesen egy Rák — akár még akkor is, amikor gyakorlatilag semmi köze nincsen hozzájuk, vagy azok egyáltalán nem is kapcsolatosak az ő személyével. A Rák másik hírhedt tulajdonsága — hogy gyakran kotnyeles és hogy szívesen avatkozik bele mások dolgaiba — általában szintén nem az indiszkrétség vagy a tolakodás szándékának az eredménye, hanem sokkal inkább a bizonytalannak érzett szerepének és identitásának a „bebiztosítási” módja, melyet belső kétségek esetén olykor túlkompenzál (és így tudta nélkül ellenkező hatást ér el vele).

Tekintve, hogy a víz elem negatív polaritása miatt a kardinális Ráknak van egy inkább befelé húzódó irányultsága is — amit semmi esetre sem szabad összekevernünk a szilárd modalitás befelé, vagyis a tudattalan felé forduló feldolgozási módjával! —, ezért a külvilágban szerzett benyomásokat érzelmileg rendkívül „hatékonyan” képes befogadni. A víz elem érzelmek felé történő „befordulásának” és a kardinális modalitás külvilágba való „kiáradásának” egyik leghasznosabb eredménye az, hogy a Rák szemmel látható és kézzel fogható együttérzést tud tanúsítani mások fájdalmai és szenvedései iránt, segítve ezzel annak az elviselését. Ezért is tartozik még a Rák legnagyobb erényeihez mások kitartó, odaadó ápolása és gondozása (szellemi és fizikai értelemben egyaránt), valamint a rászorulók iránti együttérzés és az ebből fakadó aktív segítségnyújtás a külvilágban. Noha az így szerzett elismerésből és hálából merített önbecsülés alapvetően egy „járandó út” a Rák számára az önazonos személyiségfejlődéshez, nagyon fontos, hogy megtalálja benne az egyensúlyt. Ha ugyanis átesik a ló másik oldalára, és a másoknak való segítségnyújtás köré építi ki a teljes önértékelését, akkor Jung szavaival élve jó eséllyel válhat ún. „jótékonysági hiénává”. Mivel a másik személy segítésének és oltalmazásának szándékát esetben már kizárólag önös érdekek fűtik, ezért az rendkívül tapintatlanná és tolakodóvá válhat, a következőt sugallva: „ha nem hagyod, hogy segítsek, akkor lövök”. Ezért is fontos olyan kifejezetten a Rák esetében, hogy kellőképpen megerősítse az énjét és az énhatárait, valamint az ezzel kapcsolatos belső önbizalmát azelőtt, hogy valamilyen segítő szakmában kezdené el kibontakoztatni önmagát — ami alkatilag egyébként tökéletesen illik hozzá.

A vízjegyek közül egyértelműen a Rák mutatja ki a legnyilvánvalóbban az érzéseit — egyfelől azért, mert a kardinális modalitás mindig a környezetre irányul, másfelől pedig azért, mert a Rák épp emiatt roppant nehezen birkózik meg a külső összhangot megzavaró érzelmeivel. Általánosságban mind a három vízjegyre igaz, hogy az átlagnál jóval lassabban és nehezebben fejleszt ki és szilárdít meg saját identitást, de ez rendszerint mégiscsak a Rák számára szokott a „legzavaróbb” lenni — tekintve, hogy a kardinális modalitás számára mindig létfontosságú szerepet játszik az én külső világ által való elismerése. Ezért képezik a saját (vagyis nem a külvilágból „felvett”, hanem teljességgel egyéni) érzések a Rák legnagyobb gyenge pontját — különösen azok a „negatív” érzelmek, amelyek szembeállítják őt a biztonság „táptalajaként” funkcionáló környezetével. Ám a kardinális modalitás miatt épp a Ráknak a legnehezebb elrejteni és leplezni ezeket az érzelmeket a külvilágban. Ami a Rák szívén, az rögtön az arcán, és a környezet rendszerint azonnal észreveszi egy Rákon, ha érzelmileg éppen valami nehezet „emésztget”, és hirtelen máshogy kezd el viselkedni. Ez természetesen egy hírhedt ellentmondáshoz vezet a Rák esetében. Gyakran játszik ugyanis „bújócskát” az érzelmeivel — abból kifolyólag, hogy nem meri felvállalni belső érzelmeinek a konfliktusát a külső világgal —, miközben mindenki számára egyértelmű, hogy ha van vele „valami”, és valamit éppen magában tart. (Ez egyébként az összes vízjegyre jellemző valamelyest, ám mivel a Skorpió és a Halak a Ráknál rendszerint „passzívabban” viszonyulnak a külvilághoz az eltérő modalitásuk miatt, így esetükben sokkal alapvetőbb a zárkózottság, amihez rendszerint a környezetük is sokkal jobban hozzá van már szokva.)

A víz elem befelé irányuló és önmagába zárkózó jellegének a „számlájára” írhatjuk továbbá azt is, hogy a Rák kardinális (vagyis alapvetően kifelé irányuló) jegyként mégsem érzi jól magát nagyobb csoportokban, sem személytelen társadalmi kontextusokban. A Rák mindenekelőtt a családjában, illetve kis létszámú, intim és bizalmas csoportokban vagy csapatokban tudja csak optimálisan kifejezésre juttatni önmagát. A nagy létszámú és ezáltal személytelen közösségekben túlságosan felerősödhet a belső bizonytalansága, és könnyen kezdheti el túlkompenzálni azt a már korábban tárgyalt módokon (pl. látszatkedvesség, kotnyeleskedés stb.). Családjában és szűkebb körökben viszont csak úgy „áradhat” belőle egy valóban kellemes, mindenkit összekovácsoló melegség és odafigyelés. Egy bizonyos „feminin dominancia” persze még itt sem idegen a Ráktól, noha ezt rendszerint rendkívül ügyesen rejti el a „szükséges gondoskodás” álcája mögé, és így a környezet is sok esetben gond nélkül elfogadja tőle azt.

Gyakran vetik még a Rák szemére a családjához, a gyerekeihez és úgy általában a múltjához való görcsös ragaszkodását is (noha ez a másik két vízjegyre is ugyanúgy igaz lehet). Mint már említettük, a víz elem természetéből nehezen határozza meg a saját identitását, és így minden vízjegyre igaz, hogy kiemelten fontosak az életükben a biztos, fix pontok és a stabil, bizalmas kapcsolatok, amelyekbe bármikor „belekapaszkodhatnak”, és amelyekből bizonytalan időkben is tudnak maguknak identitást kölcsönözni. Mivel közülük a Rák van a „legkardinálisabban” beállítódva (vagyis tudatával a leginkább kifelé fordulva), így ő az, aki ennek kapcsán a legnagyobb pszichés jelentőséget tulajdonítja a közvetlen családjának, illetve a családi múltnak és hagyományoknak is. Ennek kapcsán elmondhatjuk, hogy minél bizonytalanabb és kiegyensúlyozatlanabb a Rák, annál görcsösebben és kényszeresebben fog belekapaszkodni ezekbe — nem ritkán ahelyett, hogy kiépítené a saját egyéniségét a jelenben. Ha a Rák azonban szép fokozatosan megtalálja és megszilárdítja a saját identitását, akkor sem a társadalmi elvárások, sem a családi tradíciók nem fogják megakadályozni őt abban, hogy önazonosan éljen és a saját útját járja.

Extravertált típusként természetesen továbbra is kiemelten fontos marad számára a külvilág, de ez esetben már képes aktívan kifejezésre juttatni saját, egyéni véleményét — ahelyett, hogy mindig csak passzívan elfogadná a közösségi normát, és hozzáidomulna ahhoz. A lelki egyensúlyát megtalált Ráknak igenis hatalmas szüksége van tehát arra, hogy lényének belsejéből szülessen meg a másokkal való érzelmi kapcsolódás és egyetértés, és hogy az ne csak egy alkalmazkodási vagy beilleszkedési „kényszer” eredménye legyen. Előzékenysége és segítőkészsége ebben az esetben bármilyen szerepkörben „aranyat érhet” az embertársai számára, hiszen bensőséges, nyíltszívű és őszinte odaadást kapnak tőle, tudattalan énközpontúság nélkül, hiszen a Rák ekkor már önálló identitásból cselekszik.


5. Szilárd víz: Skorpió

A Skorpió Napjegyű szülöttek életútját a legnagyobb mértékben az határozza meg, hogy a lényük belsejéből (szilárd modalitás) milyen érzelmek fakadnak (víz elem). A szilárd modalitás miatt a pszichés energia befelé irányul, ami a tudattalan rendszeres aktivitását eredményezi. Így akárcsak a többi szilárd jegy esetében, a Skorpiónál is állandósult jelleggel törnek fel a tudatba különféle tudattalan tartalmak (személyes és/vagy kollektív szintekről), amelyet a tudatos énnek alaposan „át kell rágnia” és „meg kell emésztenie” ahhoz, integrálhassa őket. A tudatnak ehhez azonban muszáj elfordulnia a külvilágtól, és befelé fordítania a figyelmét — a jungi tipológia szerint a Skorpió így tehát az introvertált érzőtípus. Az én integrációs folyamataiban a víz elem, vagyis az érzés lélektani funkciója játssza a fő szerepet, ez tehát a tudatos funkció, amelynek folyamatos differenciálódása a Skorpió személyiségfejlődésének záloga.

A Skorpió „érzésből” közelíti meg a világot, és az alapján hoz ítéletet ill. döntést helyzetekről, eseményekről és emberekről. A víz elem alapvetően befelé fordul (negatív polaritás), a szilárd modalitás pedig szintén elfordul a külvilágtól, és csak impulzusok szerzésére „használja” azt az állandó introspekcióhoz. A Skorpiót emiatt rendkívüli zárkózottság jellemezheti, és fokozottan érzékeny lehet bármilyen, a külvilágból érkező impulzusra. Az én — különösen az élet első felében — emiatt nagyfokú sebezhetőséget érez. A Skorpió a külső világot alkatából kifolyólag képtelen többre „értékelni”, mint a saját lelki világát (szilárd modalitás), ám ebben a belső világban minduntalan az érzelmek ingatag és ellentmondásos jellegével szembesül (víz elem) — és mégis kénytelen megtanulni ezekkel tájékozódni. Ez a folyamat természetesen lassú és viszontagságos. A Skorpiónak mindenekelőtt el kell tudni fogadnia, hogy lelki alkatából kifolyólag a külvilágból érkező összes impulzus intenzív belső átérzésre ill. átélésre kerül. A pszichés energia regresszív áramlása miatt ezek érzések viszont nem (vagy csak ritkán) „kerülnek vissza” a külvilágba, vagy kerülnek megosztásra a környezettel.

Mivel a szilárd modalitás a regresszió során rendszeresen a tudatba emeli a tudattalan funkciót (a Skorpió esetében tehát az inferior gondolkodást), így a Skorpió sokszor keltheti egy mentális beállítódású, gondolkodó ember benyomását. Ez a megállapítás nem is teljesen helytelen, hiszen a Skorpió a tudattalan funkció gyakori aktivitása miatt rengeteget töpreng és elemez. Ám félreértés ne essék, esetében az én alkatilag képtelen fejleszteni és differenciálni az elvont és tisztán logikai gondolkodást. A gondolkodás folyamata teljesen alá van vetve az érzésfolyamatnak — onnan indul ki és oda is vezet vissza. Más szóval az érzés (víz) vezet minden tudatos folyamatot, a gondolkodás (levegő) pedig csak kiegyenlíti ill. kiegészíti azokat a tudattalanból.

A szilárd modalitás miatt így mindenesetre a Skorpiót fogja a leginkább — szinte már kényszeresen — érdekelni az, hogy mit miért érez. Tudata nem elégedhet meg pusztán az érzésítélettel, hiszen az aktivizált inferior gondolkodás folyamatosan arra készteti, hogy ezt az érzést meg is tudja „logikusan” indokolni (honnan származik, mihez kötődik, miért épp ekkor lép működésbe stb.). Így akárcsak a Vízöntő — akinél pont fordítva, a tudatos gondolkodást „ásta alá” és „árasztotta el” a tudattalanból folyton feltörő érzésfunkció — a Skorpió is lenyűgöző pszichológiai képességekkel rendelkezhet, és pszichés alkatából adódóan képes lehet „behatolni” a lelki folyamatok legmélyére úgy, hogy egyszerre érzi és érti is őket. Ezért a képességéért viszont a személyiség alapvető zárkózottságával és félreérthetőségével „fizet”: hiszen ha lelkében éppen egy érzelmi impulzust „emésztget” (ami átmenetileg minden pszichés energiáját lekötheti), akár még a teljes érzelmi érdektelenség látszatát is keltheti a környezetében — ám ennek legtöbbször pont az ellenkezője igaz. A kimértség, a hűvösség és a racionalitás mind leplezni hivatott egy belső, szinte kifejezhetetlenül összetett és árnyalt érzelmi világot, illetve az azzal járó érzékenységet és sebezhetőséget, amelyet a Skorpió a szilárd modalitásból kifolyólag nem mutat ki szívesen. Az olykor ok nélküli heves vagy akár kifejezetten harcias fellépés is ebből a belső bizonytalanságból fakad nála. Ha a Skorpió belső világa éppen túl van „telítődve” nehezen emészthető érzelmi impulzusokkal, és éppen nem tudja magát kivonni a környezetéből — hogy nyugalomban „megeméssze” azokat —, akkor a Skorpió iszonyatos indulatosságot és frusztráltságot áraszthat magából, azt a benyomást keltve, hogy mindenki az idegeire megy. Ez egyébként minden szilárd jegy (vagyis minden introvertált típus) sajátsága, ám mivel a Skorpióé a legcsendesebb elem — a víz —, ezért neki van a leginkább szüksége a csendre és a teljes magányra ahhoz, hogy alaposan fel tudja dolgozni a benne kavargó „örvényeket”.

A víz elem alapvetően könnyen befolyásolható — hisz rendkívül fogékony a külvilágból származó összes érzelmi impulzusra —, a szilárd modalitás pedig szintén egy sereg olyan tartalmat hoz fel a tudattalan „régióiból”, amelyek rendszeresen megzavarják és elbizonytalanítják a tudat működését. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a Skorpió az állatöv legbizonytalanabb jegye, ám éppen emiatt látunk nála oly sok túlkompenzáló tendenciát — azért, hogy ezen a belső bizonytalanságon valahogy úrrá legyen. Ezért találunk annyi törekvő, stréberkedő és ambiciózus személyt Skorpió-szülöttek között, akik foggal-körömmel ragaszkodnak valamilyen elért vagy elérendő identitáshoz. Gyakran tűnhet úgy, hogy a Skorpió efféle „törtetését” olyan külső célok motiválják, mint a pénz, a hatalom, a tekintély vagy a társadalmi rang, ám mindenekelőtt az ösztönzi őt, hogy ezekkel az eszközökkel enyhítsen a belső bizonytalanságán. Harmonikus személyiségfejlődés esetén az ambiciózusság többnyire konstruktív formában jut kifejezésre, és a Skorpió ekkor gyakorlatilag bármilyen életterületre bevihet egy érzelmi indíttatású lelkesedést, buzgalmat és eltökéltséget, ami miatt időnként akár még tűzjegynek is tűnhet. (Nála azonban mindig érzelmi alapon születnek meg az ambíciók és a motivációk, ami az intuitív típusokra, vagyis a tűzjegyekre nem mindig igaz). Ám ha a Skorpió pszichés energiája elakad, és erős túlkompenzálás lép fel, akkor hatalmaskodó, erőszakos és kíméletlen módokon is eljárhat a belső bizonytalanság túlharsogása végett — esetében tehát különösen sok múlik a pszichológiai fejlettségen!

Mint mondtuk, az inferior (vagyis kényszeres) gondolkodás által folyamatosan „ostromolt” érzésfunkció újból és újból elbizonytalanítja a Skorpiót. A tudat irányultsága nehezen tud erősödni és fejlődni, hiszen a tudattalan állandó jelleggel „tör fel” oda a regresszió során. A jungi pszichológiából jól tudjuk, hogy az alapvetően introvertált beállítódású egyéneket (mint amilyen a Skorpió is) rendkívül gyakran „kínoz” kisebbségrendű komplexus, amelyet ha nem tudatosítanak és integrálnak magukban (az „árnyékmunka” során), akkor az elkezdheti átvenni az irányítást a tudat felett. Így történhet meg az, hogy a Skorpió egyik legnagyobb erénye — mégpedig az, hogy fejlett érzelmi adottságaival képes „kiszagolni” a másik ember leggyengébb pontjait és legfájóbb sebeit — egy eszközzé válik arra, hogy hatalmat szerezzen a másik felett, és ne kelljen megtapasztalnia a saját sebezhetőségét. Gyakran azonban még enélkül a hatalmi szándék nélkül is fennáll annak a veszélye, hogy a Skorpió bizonyos analízisei teljesen összefüggéstelenek vagy erőltetettek. Mint mondtuk, gondolkodása teljesen alá van rendelve az érzésfunkciónak, és emiatt nem tud attól függetlenül megnyilvánulni. Gondolatmeneteibe tehát mindig belevegyülnek szubjektív érzésfaktorok. Emiatt történik meg oly gyakran, hogy teóriákkal és „logikai” érvekkel próbálja meg (görcsösen) alátámasztani az alapvetően érzelmi alapú meggyőződéseit és következtetéseit — egyfelől az inferior gondolkodás kényszeres működése miatt, másfelől pedig a racionalitás társadalmi fennhatósága miatt. És noha az érzésfunkció általi meglátásai meglehetősen gyakran lehetnek „telitalálatok”, mégis könnyen ütköznek külső ellenállásba amiatt, hogy kusza és logikátlan konklúziók ill. „izzadságszagú” teóriák kíséretében vannak tálalva. Így olykor bizony sokkal jobban járna a Skorpió, ha nyíltan fel merné vállalni, hogy neki elsősorban szubjektív, érzelmi benyomásokon alapuló meglátása van — ami abszolút érhet ugyanannyit, mint egy „tisztán” logikai, vagyis minden „érzelmességet” nélkülöző analízis.

A Skorpió híres — olykor pedig inkább hírhedt — szívóssága és tántoríthatatlansága szintén a víz elem és a szilárd modalitás kombinációjában rejlik. Akárcsak a (szintén negatív pólusú és szilárd modalitású) Bikának, neki is sok időre van szüksége ahhoz, hogy valamilyen komolyabb dolog kapcsán meghatározzon egy irányt. Miközben alaposan górcső alá veszi az érzelmeit, a regresszió miatt képi tartalmak áradata törhet fel a tudatba a személyes és/vagy a kollektív tudattalan rétegeiből, amelyek aztán még több érzelmet és gondolatot „generálnak” benne. Mivel ezeknek az integrálása sok időbe telik az énnek, így a Skorpiót külsőleg olykor a Bikáéhoz hasonló passzivitás és hozzáférhetetlenség jellemezheti — miközben „belsőleg” szinte leírhatatlanul élénk és komplex pszichés folyamatok zajlanak le. Ugyanez történik egyébként akkor is , amikor a Skorpiót egy tragikus esemény, egy meghökkentő fordulat, váratlan kritika vagy épp övön aluli támadás éri. Viszont ha sikerült meghoznia egy bizonyos döntést, vagy kijelölni valamivel kapcsolatban a számára helyesnek érzett irányt, akkor a Skorpió valósággal megállíthatatlanná válhat. A szilárd víz ereje ilyenkor egyre mélyebbre és messzebbre viszi, lénye legbelsejéből fakadó érzelmei pedig beindítanak egy spirált, aminek csak akkor van vége, amikor ő úgy érzi. A Skorpió nem képes nyugodni azelőtt, hogy valóban a végére járt volna egy lényegi dolognak, vagy hogy ténylegesen végig vitt volna egy számára fontos ügyet. A sokszor végletes, „mindent vagy semmit” hozzáállása ill. a gyakori ultimátumai viszont nem könnyítik meg a dolgát, és sokszor magának generálhatja mások heves ellenállását.

Noha a fejlett önismerttel rendelkező Skorpiók az évek múlásával egyre ritkábban folyamodnak efféle önvédelmi eszközökhöz, a (még) fejletlenebb típusoknál rendszerint jellemzőek maradnak ezek a belső bizonytalanságot kompenzáló taktikák vagy intrikák. Ez persze azt az ördögi kört eredményezheti, hogy a Skorpió végletes és harcias magatartásával összetűzést szít, majd a pszichés energiájának ezt követő elakadásakor még erőszakosabbá és hatalmaskodóbbá válik. Tragikus látvány, ha egy Skorpió nem képes megküzdeni önmagában a rendkívül intenzív pszichés energiájával, kiszabadítva azt a lélek „árnyékvilágából”, majd nemes, szellemi célok szolgálatába állítva konstruktívan alkalmazni azt. Ha ugyanis a Skorpió megküzdött már a saját árnyékával — amelynek egy jó nagy részét rendszerint a saját kisebbrendűségi komplexusa teszi ki a rendkívüli érzékenysége miatt —, akkor lelkének teremtő erőivel „hegyeket” mozgathat meg testben és lélekben; időn és téren át; rejtett dimenziókon átívelve; spirituális magaslatok felé.


6. Változó víz: Halak

Meglehetően önkéntelen és öntudatlan az az út, amelyen egy Halak Napjegyű ember tudatos énje kezdetben jár. Mivel az ő esetében is a víz a tudatos elem, így a Rákhoz és a Skorpióhoz hasonlóan ő is fokozott érzékenységgel reagál minden olyan impulzusra, ami a külvilágból éri őt. A változó modalitás azonban nem „biztosít” számára mélyreható belső feldolgozást — mint azt a szilárd modalitású Skorpió esetén láttuk —, de a külvilághoz való célzott alkalmazkodást sem teszi lehetővé úgy, mint azt a kardinális modalitású Rák esetében láttuk. A Halak mint pszichés energia pontosan a kettő között mozog és mindkét módon megnyilvánulhat, ám ugyanakkor épp ezért meg is rekedhet a kettő között, „halként cikázva” fel és le a tudat és a tudattalan határának mentén — úgy, hogy sem a progresszív, sem a regresszív libidoáramlás nem tart elegendő ideig, és emiatt egyik sem kellően hatékony. A könnyen bizonytalanná és határozatlanná váló víz elem, illetve a könnyen ingataggá és iránytalanná váló változó modalitás egyvelege így meglepően gyakran eredményezi azt a Halak esetében, hogy eleinte nem a saját útját kezdi el járni, hanem olyasvalakiét, akire valamiért felnéz, vagy akivel közeli érzelmi kapcsolat miatt azonosul.

A Halak ezért rendszerint csak később fedezi fel a valódi kilétét ill. a saját identitását — általában úgy, hogy visszanéz mindarra, aminek korábban gondolta magát, ám amiről csalódások árán kiderült, hogy mégsem az. Lélektani értelemben így gyakran beszélhetünk egy „késleltetett” avagy „utólagos” tudatfejlődésről a Halak esetében, ami meglehetősen abszurdnak hangzik, ha abból indulunk ki, hogy a Nap mindig a tudat fejlődésének legoptimálisabb módját szimbolizálja a születési horoszkópban. A Halak hatékony tudatfejlődésének kulcsa így tehát egy hatalmas paradoxon, hiszen ő igenis úgy erősítheti meg a legjobban a tudatos énjét, illetve úgy alakíthatja ki a leginkább a valódi identitását, hogy előtte többféle, lényétől akár idegen identitást ill. életutat is megtapasztal, melyekben szükségszerűen csalódik, ám tanul belőlük arról, hogy ki is ő valójában. Ekképpen a Halak életének első részére jellemző „öntudatlan” személyiségfejlődés, a kvázi „halként” való sodródás az árral, illetve a másik ember vágyaival és identitásával való azonosulás (majd az abból való fájó kiábrándulás) korántsem végződik mindig tragikusan. Épp ellenkezőleg, a Halak Napjegyű szülött legtöbbször éppen így juthat el — az élet második felére — egy páratlan tudatossághoz önmagával és úgy általában az emberi élettel kapcsolatban.

A Halak rendszerint olyan szakmákban tudja a legjobban kibontakoztatni a személyiségét, amelyben lehetősége van érzelmi kapcsolatot létesíteni az embertársaival, és amelyben oltalmazhatja, segítheti vagy ösztönözheti őket. Hasonlóan a Szűzhöz, neki is szüksége van a „szolgálati” munkára, de őt ebben már nem az anyag világában való rend- és rendszerteremtés motiválja, hanem a másik emberrel való egységérzet megélése, és a vele való érzelmi azonosulás élménye. A Halak rendkívüli érzékenysége, késleltetett énfejlődése, illetve viszonylag alacsony identitástudata éppen ezért a segítségnyújtás területén tud a lehető legkonstruktívabban megnyilvánulni. A Halak képes valósággal „belebújni” egy másik ember bőrébe, majd hajszálpontosan meg- és átérezni azt, amire annak szüksége van, amire vágyik, vagy ami fáj neki. Ez a kimagasló empatikusság és a másikba való érzelmi „áthelyeződés” azonban gyakran egy megfoghatatlan, észrevétlenül lezajló pszichés folyamat a Halakban — szinte sosem tudatos szándékkal történik, hanem egyszerűen csak megtörténik, és a Halakban olykor ez csak utólag tudatosodik. Ez a változó modalitás feldolgozási módjának kuszasága miatt van így: az impulzusok feldolgozása történhet a saját, belső világban (szilárd rész), illetve a környezetre irányulva is (kardinális rész) — de történhet úgy is, hogy a két folyamat olyan gyorsan váltogatja egymást, hogy szinte lehetetlen azokat szétválasztani egymástól. Ez a dualizmus értelemszerűen még kevesebb irányultságot ad a már alapvetően ösztönös víz elemnek, aminek következtében a Halakban a tudatfejlődés kezdetleges szakaszaiban teljesen „összefolyhat” az, amit „kívülről” (a másik lelki világából) érez, és amit „belülről” (vagyis a saját lelki világában). Emiatt aztán fokozottan fogékony lehet mások lelki szenvedéseire és tudattalan (tehát elfojtott) problémáira, amelyet ő teljességgel a sajátjaként élhet meg. Az introvertált Skorpió erre alapvetően nem volt hajlamos, az extravertált Rák pedig nyílt együttérzést mutatva részt tudott venni a másik fájdalmában anélkül, hogy közben elveszítette volna a saját identitását. A Halakat viszont már igenis fenyegetheti az a veszély, hogy „feloldódnak” az embertársaik szenvedésében, mert az úgy „folyik át” rajtuk, mintha az övé lenne.

A változó modalitás azonban nem csak a külső és a belső világ között képes „átmeneteket”, hanem a tudat és a tudattalan között is, aktív kölcsönhatást létrehozva közöttük. Ha ez a kölcsönhatás viszont túl aktívvá válik, és sem a progressziós fázis (amikor a tudat aktív), és sem a regressziós fázis (amikor a tudattalan aktív) nem tart elég ideig, hanem rendkívül rövid „epizódonként” váltogatják egymást, akkor a Halak hajlamossá válhat arra, hogy összekeverje a benne élő vágyakat, álmokat és fantáziákat a körülötte lévő valósággal. (Noha erre alapvetően mindegyik változó jegy különösen fogékony, a víz elem passzivitása miatt mégiscsak a Halaknál tud a „legextrémebb” módon megnyilvánulni.) Itt nehogy rögtön a szkizofréniára vagy valami ehhez hasonló komoly elmezavarra gondoljunk! Rendszerint sokkal árnyaltabb módon keveredik össze a Halak valósága a képzeletével, mégpedig a belső (álom)világ külvilágra való kivetítésével (vagyis projekciójával). A Halak ekkor felruház körülményeket, dolgokat és embereket (gyakran pedig a saját énképét is) olyan tulajdonságokkal, képességekkel vagy erényekkel, amelyek nem valódiak, hisz objektív szemmel senki más nem látja őket úgy.

Ebben az öntudatlan folyamatban a Halak légvárakkal kezdi el „megszépíteni” az életét, és akár évekig is elégedett lehet az efféle, délibábokkal tarkított életkörülményeivel. És noha a Halak ezen hajlama rendkívüli művészi tehetségekkel is együtt járhat — ami által ez kreatív és konstruktív módokon is meg tud nyilvánulni —, még ez esetben is nehezére eshet a Halaknak a fantázia és valóság közötti különbségtétel. Már pedig ha egy kritikus ponton (többnyire az első Szaturnusz-visszatérés ideje alatt) nem „ébred fel”, és nem kezdi el visszavonni a külvilágba kivetített tudattalan vágyképeket — ami minden esetben egy szenvedéssel teli, ám a tudatosság erősödését serkentő pszichés folyamat —, akkor a tudatfejlődés elkezdhet megrekedni, sőt akár visszafejlődni is. Ez persze aztán a társadalmi ill. a közösségi beilleszkedést is meghiúsítja, ördögi köröket és egy lefelé tartó spirált beindítva. Ilyenkor „jobb” esetben gyermeki, naiv és védtelen marad a személyiség, bár társadalmilag még valahogy funkcionál (persze jóval a potenciálja alatt), legrosszabb esetben viszont a kollektív tudattalan tartalmai átveszik az irányítást a tudat felett, gyakori disszociációhoz és a személyiség „elszemélytelenedéshez” vezetve. Az önmagától és a környezetétől is elidegenedett Halak ekkor fokozott fogékonyságot kezdhet el mutatni minden „egységérzetet” biztosító élményre, amely a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem csak alkohol- és drogfogyasztásban nyilvánulhat meg (bár kétségtelenül ez a leggyakoribb), hanem például abban is, hogy a Halak így rendkívül könnyen a hatása alá kerül — majd lelkes áldozatává válik — kollektív eszméket valló és hirdető (vallási) csoportoknak, ahol kifejezetten „elvárás” a saját identitás és a személyes vélemény hiánya.

A Halak esetében a változó modalitás sokféle impulzusra való igénye a víz elem miatt mindenekelőtt érzelmi síkon nyilvánul meg, aminek eredményeként a vízjegyek közül a Halakra jellemző egyfelől a legnagyobb kedv- és hangulatingadozás, másfelől pedig a legkisebb szükség az állandóságra. Noha vízjegyként természetesen nagyra értékeli a bensőséges kapcsolatokat és az intim közegeket, képes ugyanolyan jól érezni magát nagyobb, kevésbé bizalmas közösségekben is, ahol folyamatosan új érzelmi impulzusok érik őt. A Skorpiónak ez utóbbitól rendszerint herótja van, és a Rák sem bontakozik ki egyhamar az ilyen helyzetekben (leszűkíti magának a kört, ami időbe telik). A változó modalitás miatt a Halak viszont meglepően gyorsan és rugalmasan képes „úszni” új, ismeretlen „vizekben” is, hiszen azok biztosítják számára a kellően változatos érzelmi ingereket. Fontos azonban megjegyezni, hogy víz a negatív pólusa (vagyis alapvető befelé fordulása) miatt a Halak önmagában is teremthet számtalan érzelmi impulzust, amivel aztán hosszú ideig képes „elfoglalni magát”. A változó modalitás szilárd ill. regresszív része rendszeresen emelhet fel a tudatba különféle képeket a tudattan régióiból, amelyeken a Halak aztán maga elé meredve „rágódik” az aktivizált inferior gondolkodás miatt (analógia a Skorpióval). A Halak képzelőereje és belső élményvilága emiatt elképesztő gazdagságot és mélységet ismerhet, és egyáltalán nem mindig van szüksége külső történésekre ahhoz, hogy a változatosság iránti igényét kielégítse. Kiegyensúlyozatlan személyiségfejlődés esetén viszont éppen emiatt tud elszigetelődni a világtól úgy, hogy ez benne nem tudatosul.

A Halak légkörökkel, hangulatokkal és érzelmi ingerekkel kapcsolatos érzékenysége, illetve alapvető befolyásolhatósága révén szintén könnyen válhat fogékonnyá mindenféle irreális dologra a külvilágban. Annyira jól ismeri a (kollektív) tudattalan képeinek és szimbólumainak gazdagságát — és azok szavakba nem önthető káprázatosságát — , hogy azokat sokszor a külvilágban is felfedezni véli. Ezért lehet jellemző rá fokozottan a babonásság és a nyilvánvaló szemfényvesztésnek való viszonylag könnyű „bedőlés”, illetve a pszichés fejlődésben visszamaradt Halak könnyen lehet maga is szemfényvesztő anélkül, hogy tudatosulna benne a saját hazugsága (hiszen ő már könnyen keveri össze a belső álom- és fantáziaképeket a külső, objektív valósággal). A pszichológiai fejlődésen átesett Halaknál azonban már egy teljesen más képet láthatunk: érzékenysége és a kollektív tudattalan képi világával való szoros kapcsolata által nagy misztikussá és tehetséges „látnokká” fejlődhet, aki mélyen vallásos ill. spirituális érzékkel intuitívan átlátja és megérti a láthatatlan világok törvényszerűségeit.

A változó Halak jegyben álló Nap ezért igencsak sokféleképpen nyilvánulhat meg: az egyik oldalon láthatunk egy erős hajlamot álmodozásra, önbecsapásra, szemfényvesztésre és függőségekre — ami a kollektív tudattalan tudatba „töréséhez” és a személyiség „elszemélytelenedéséhez” vezethet —, a másik oldalon viszont a leginspirálóbb bölcseket és a legönzetlenebb segítőket látjuk, akiket identitáskrízisekkel teli életútjuk végül mély belső hithez, lelkes életszeretethez és egyetemes megértéshez vezetett el, aminek eredményeként a Halak képessé válik arra, beolvassza énjét egy nála jóval nagyobb és univerzálisabb egységbe anélkül, hogy a tudata közben áldozatául esne a kollektív tudattalan személytelenségének, és elvesztené a saját identitását. A Halak ekkor a puszta lényével szemlélteti a híres alkimista mondást: „Aqua est, quae occidit et vivificat” („A víz az, mely megöl, és életre kelt”).

Comentarios


bottom of page