Hallottatok már az angol „escalation of commitment” kifejezésről, amely szó szerint lefordítva az „elkötelezettség fokozódását” jelenti? Véleményem szerint egy nagyon fontos szakkifejezés ez, amelyet közgazdászok, szociológusok és pszichológusok egyaránt használnak. Magyar fordítása szimplán „merevség”, de nem vagyok teljesen kibékülve vele, ugyanis túl általánosnak érzem erre az alapvetően specifikus fogalomra. Ezért én általában felfokozott elköteleződésként hivatkozom rá.
A felfokozott elköteleződés mint viselkedésminta azt jelenti, hogy egy egyén vagy egy csoport tovább folytat egy adott hozzáállást vagy fellépést, dacolva annak egyértelműen negatív következményeivel — holott annak megváltoztatása további negatív következményeket előzhetne meg. A cselekvő mégis kitart irracionálissá vált viselkedése mellett, ragaszkodva korábbi döntéseihez és cselekedeteihez.
Nézzünk erre először is egy-egy általánosabb gazdasági, szociológiai és pszichológiai példát!
Gazdaság: Egy vállalkozás jelentős összeget fektetett be egy új termék fejlesztésébe. Ahogy közeledik a termékbevezetés, többféle piackutatás is egyértelműen azt mutatja, hogy nagyon kevés a kereslet az ilyen típusú termék iránt. Az eddig befektetett összegre hivatkozva a vállalkozás mégis úgy dönt, hogy folytatnak mindent változatlanul — megkockáztatva azt, hogy a veszteség végül a sokszorosa lesz annak, amit még a piacra dobás előtt könyveltek volna el.
Szociológia: Egy baráti társaság gondosan megtervezett és előre kifizetett egy komolyabb külföldi utazást, ám az ország egyik részében háború tört ki. Ahogy közeledik az indulás napja, néhányan hangot adnak aggodalmuknak a választott úti cél biztonságosságával kapcsolatban. Az abszolút jogos aggodalmak ellenére a többség mégis az utazás mellett dönt — a már befektetett időre, energiára és pénzre hivatkozva.
Pszichológia: Valaki olyan karrierúton halad, amely lelkileg már egyáltalán nem kielégítő számára, és értékeihez sem igazodik már. Annak ellenére, hogy már régóta növekvő stresszt, csökkent munkahelyi elégedetlenséget és negatív eredményeket tapasztal, a jelenlegi hivatásába tett személyes befektetés miatt (önköltséges oktatás, idő, energia stb.) nem hajlandó fontolóra venni a szakmai irányváltás gondolatát, és inkább kitart a boldogtalan karrier mellett.
Azok számára, akik jártasak az asztrológia szimbólumrendszerében, bizonyára nem nehéz beazonosítani a felfokozott elköteleződés jelenségének asztrológiai szignifikátorát… Bizony, a planéták közül ez a Szaturnusz, illetve az általa (elsődlegesen) uralt állatövi jegy, a Bak — pontosabban azoknak a negatív jellegű túlműködése! A 21. század Vízöntő-kori pszichológiai asztrológiájában már nincsen helye „jótékony” és „kártékony” planéták megkülönböztetésének. Minden planéta és állatövi jegy egy bizonyos tulajdonságokkal és hajlamokkal rendelkező, ám alapvetően semleges pszichés energiát szimbolizál!
Az, hogy egy planéta által szimbolizált bizonyos pszichés minőség valakiben groteszk egyoldalúsággal vagy éretlenül működik, az nem az adott archetipikus minőség (vagyis az adott „planéta”) hibája, hanem az egyén tudatáé, amely az adott pszichés energiát valamilyen oknál fogva elfojtotta. Jungiánus értelemben a szóban forgó archetipikus erő ekkor komplexusként van „száműzetve” a személyes tudattalanban, ahonnan csakis infantilis és alacsonyrendű módon tud a tudatba törni mindaddig, amíg az én (a tudat centrumaként) nem fogadja el őt „családtagként”, és invitálja integrációra.
A Szaturnuszhoz és a Bakhoz tartozik (többek között) az idő, rend, törvény, erkölcs, felelősség, fáradság, pragmatikusság és gazdaságosság témája, illetve a biztonságra és a kiszámíthatóságra való törekvés. Pszichés manifesztációjához sorolják pozitív értelemben a komolyságot, kitartást, elkötelezettséget, szakismeretet, ambíciót, becsületességet, mértékletességet és megbízhatóságot; negatív értelemben pedig a merevséget, anyagiasságot, perfekcionizmust, bizalmatlanságot, korlátoltságot, pesszimizmust, érzéketlenséget és maradiságot.
Mi tagadás, az előző példák mindegyikében a szaturnuszi erő „árnyékszerű” működése miatt döntött úgy egy egyén vagy egy csoport, hogy minden észérv ellenére sem változtat irányt vagy hozzáállást. Ebben központi szerepet játszott a tág értelemben vett anyagiasság miatti merevség, amely így szól: „de hiszen már annyi pénzt, időt és energiát áldoztam ebbe, hogy nem léphetek vissza”. A csökevényesség valódi lelki oka azonban nem ez.
Valójában ugyanis arról van itt szó, hogy az egyén vagy a csoport nem hajlandó felelősséget vállalni egy bizonyos döntésért, amely mégsem hozta el a kívánt eredményt. Az árnyékból működő szaturnuszi minőség betegesen perfekcionista, és szó szerint retteg a gondolattól, hogy hibát követett el, hogy tévesen kalkulált, vagy hogy rossz lóra tett. Márpedig éppen a Szaturnusz/Bak-archetípus egyik legmagasabb rendű sajátossága az emberi mivoltunkból fakadó hibáinkért, tévedéseinkért és „Bak-lövéseinkért” való felelősségünk vállalásának képessége!
A tudatos — vagyis jungiánus értelemben az én (a „belső Nap”) fényével gazdagon megvilágított — szaturnuszi működés abszolút képes tehát alázattal tekinteni önmagára, és számolni azzal a lehetőséggel, hogy egy bizonyos helyzetben minden tudatos törekvése ellenére is dönthet rosszul. Épp emiatt marad rugalmas önmagával és a világgal szemben, és emiatt képes időben beismerni a tévedését, és magatartást vagy stratégiát változtatni.
A jungiánus asztrológiában éppen ezért jelképezi maga a Szaturnusz a tudatosodás folyamatát, melynek során a tudatos én olykor egészen kellemetlen tapasztalatok árán tanulja meg, hogy van egy tudattalan oldala is a pszichének, amely egészen addig fogja szabotálni az ő döntéseit, amíg megtanul azzal szót érteni és együttműködni.
A felfokozott elköteleződés persze egy rendkívül erősen bevésődött kollektív viselkedésminta is, különösen a nyugati társadalomban. 2008 és 2023 között a Plútó a Bakban megmutatta, hogy milyen mértékeket ölthet társadalmi szinten a csökönyös ragaszkodás olyasvalamihez, amely már rég nem működik. Tapasztaltuk ezt a kapitalista világgazdaság és annak pénzrendszerének többszörös válsága kapcsán (melyet évek óta mesterséges lélegeztetéssel tartanak még életben), vagy éppen a covid-világjárvány idején, amikor annál szigorúbbá váltak az egyénre erőszakolt korlátozások és tilalmak, minél kétségtelenebbül látszott azok eredménytelensége.
A társadalmat természetesen egyének alkotják, akik az egyéni életükben meghozott, elhalasztott vagy éppen elmulasztott döntések és felelősségvállalások által formálják a kollektív valóságot. Úgy vettem észre, hogy a Bakban álló Plútó alapvetően az utóbbinak „kedvezett” jobban: egyénileg és kollektívan is felerősödtek az anyagi félelmek és az egyszer már bevált dolgokhoz való csökönyös ragaszkodás (a föld elem árnyéka). Leginkább a Plútó „baki” (tragi)komédiája volt ez, mely felnagyítva szemléltette, hogy milyen nehezen is megy nekünk embereknek tévedéseink felvállalása, veszteségeink elkönyvelése, majd az újbóli nekiveselkedés.
Egészen más egyéni és kollektív időminőséget szimbolizál azonban a Plútó belépése a Vízöntő jegyébe, 2024 és 2044 között — mindezt úgy, hogy ennek a korszaknak a legelején (2026 áprilisáig) az Uránusz (a Vízöntő modern uralkodójaként) a Bika jegyében áll. Asztrológiai értelemben ez egy tökétesnek mondható időminőség ahhoz, hogy nyakon tudjuk csípni a „felfokozott elköteleződéseinket”. Míg a Plútó a Bakban alapvetően sokkal jobban „támogatta” azt, hogy ezekre egyfajta erényként tekintsünk (menekülési mechanizmus), a Plútó a Vízöntő pszichés energiáját közvetítve kritikus, „rendzavaró” kérdéseket ösztönöz az egyénben ezekkel kapcsolatban.
Mint például: „köt engem ide szellemi érték és lelki célkitűzés is, vagy csak az anyagi veszteségtől való félelem tart még itt”? Vagy: „valóban ezt szeretném még, vagy csak csökönyösen ragaszkodom ahhoz, amire néhány évvel ezelőtt még annyira vágytam, de ma már nem”? Illetve: „valóban akkora katasztrófa történne, ha egyszer az életben félretenném a büszkeségemet, és elismerném, hogy életemnek ezen a területén már egy ideje tévúton járok”?
Különösen az elmúlt fél évben voltam szemtanúja segítőként ilyen és ehhez hasonló paradigmaváltásoknak az ügyfeleim életében, de persze a saját életemben sem maradtak el az ezzel kapcsolatos revelációk és újratervezések. Tavaly ősszel (a Plútó Vízöntőbe lépése előtti direktbe fordulás idején) tűnt fel először az, hogy milyen hihetetlenül koncentrált mértékben hozott össze a sors olyan ügyfelekkel, akik évek (de sokszor évtizedek) „felfokozott elköteleződése” után elérkeztek végre arra a pontra — külső és/vagy belső kényszerítő körülmények hatására —, hogy meg merjék kérdőjelezni bizonyos döntéseiket vagy szokásaikat, melyek helyénvalóságáról korábban csak gyanúsan sok erőltetett érvvel tudták önmagukat meggyőzni.
Aki nyitott lélekkel jár, az biztosan érzi ezt új kollektív időminőséget, és igyekszik nem megijedni azoktól a belső hangoktól, amelyeket az életre hív az arra fogékony egyének lelkében. A tanítás végső soron persze oly egyszerű: „hibázni és tévedni a lehető legemberibb dolog, amelyet születésünktől halálunkig bármikor elkövethetünk”. Ez tesz minket emberré, és ennek az ismerete jelenti a felfokozott elköteleződés valóságos antitézisét — illetve az egyetlen gyógyírt az önmagát tökéletességre és hibátlanságra kényszerítő, s emiatt önemésztő és önkínzó ember fájdalmára.