Ez a bejegyzés gyakorlatilag az „átirata” a Teljesség felé a Nap- és Hold énünkkel c. YouTube előadás-sorozatom harmadik részének, amelyben az előző két rész számottevően elméleti tartalmát próbálom meg szintézisbe helyezni gyakorlati síkon is. Ehhez áttekintem az állatöv jegyeit mint Napjegyeket jungiánus vonatkozásban, végig szem előtt tartva azok polaritásának, elemének és modalitásának lélektani jelentését, amiben Karen-Hamaker Zondag Wezen en werking van planeten című könyve nagy segítségemre volt.
Ebben a részben a tűz és a föld elemű Napjegyeket vesszük górcső alá, ami jungiánus vonatkozásban az intuitívtípust (tűz) és az érzékelőtípust (föld) jelöli — hiszen a Napjegy mindig az én által elsődlegesen kifejlesztendő, vagyis a tudat által alkatilag leginkább differenciálható funkciótípust szimbolizálja. Főszerepben áll most tehát a Kos, az Oroszlán és a Nyilas Napjegy (tűz/intuíció mint tudatos funkció), illetve a Bika, Szűz és Bak Napjegy (föld/érzékelés mint tudatos funkció).
Szándékosan döntöttem most csak a Napjegyek ismertetése mellett, hiszen nagyon sok időbe telt volna még a Holdjegyek külön részletezése. A Holdjegyekről az előadás-sorozat utolsó két részében lesz még bővebben szó — amikor a Nap- és Holdjegyek különféle fényszögkapcsolatait vesszük górcső alá — , de voltaképpen már ebben az előadásban is kaphatsz róluk egy átfogó képet. Ehhez mindössze annyit kell tenned, hogy „kicseréled” azt a perspektívát, amit ebben ebben a videóban a Napjegyek ismertetésére alkalmazok. Ha az itt középpontban álló tudatos viselkedést tudattalan fellépéssel „helyettesíted”, az önazonos énfejlődés járandó útját pedig egy ösztönös, lelki biztonságot adó viselkedésmóddal, akkor megértheted, hogy mit szimbolizál pszichológiailag az adott állatövi jegy abban az esetben, ha a Hold áll benne a születési horoszkópban.
1. Kardinális tűz: Kos
Ha egy születési horoszkópban a Nap a Kos jegyében áll, az mindenekelőtt azt jelöli, hogy a szülött leginkább a kardinális modalitás segítségével tudja megalapozni és véghezvinni az önmegvalósítási késztetését — vagyis hogy a tűz jegyhez kapcsolódó lelkességnek, impulzivitásnak és spontaneitásnak elsősorban a külvilágra kell irányulniuk, és hogy ezek külső manifesztációja elengedhetetlen az önazonos fejlődéshez. Ez azt jelenti, hogy egy Kos Napjegyű egyén tudata folyamatosan kívülről érkező impulzusokat keres (kardinális modalitás), anélkül a szándék nélkül, hogy „igazodni” próbálna hozzájuk, hiszen a tűzre jellemző önmagából kiinduló és meglehetősen énközpontú viselkedés eközben ugyanúgy meghatározó. Ez jungiánus értelemben első ránézésre akár még az introverzió látszatát is keltheti, azonban szó sincs ilyesmiről. Pszichológiai értelemben abszolút extraverzióról, vagyis a külvilághoz való tudatos alkalmazkodásról beszélünk, hiszen a Kos tudatos fejlődéséhez kulcsfontosságú, sőt nélkülözhetetlen szerepet tölt be a külső világ, a közvetlen környezet ill. a társadalom. Ám mivel a tűz elsősorban önmagából indul ki és a saját maga víziójában hisz, ezért — ellentmondásos módon — a tudat egyik leggyakoribb „alkalmazkodási” módszere a környezethez az annak való ellenszegülés, avagy az azzal szemben kifejezett tiltakozás. Mondhatnánk úgy is, hogy a Kos folyamatosan olyasvalamit propagál a külvilágban, amit eszmeileg teljes mértékben a sajátjának érez (az adott pillanatban). Az viszont, hogy ennek ennek az „önkifejező propagálásnak” a külső fogadtatása már látszólag hidegen hagyja őt, semmit nem változtat azon a tényen, hogy a tudatos orientáció kiindulópontja a külvilág, és hogy a tudat igenis rendszeresen megkísérli az ahhoz való alkalmazkodást a maga sajátos módján. Az extraverziónak lélektani értelemben tehát egyáltalán nem feltétele a valóban „sikeres”, vagyis mindenáron harmóniára törekvő alkalmazkodás a környezethez — az számít, hogy a tudat rendelkezésére álló libido (vagyis pszichés energia) mindenekelőtt a külvilágra irányul.
Egy Kos optimális esetben elsőként a tűz hátteréből közelíti meg a világot. A világban szerezett tapasztalatait úgy dolgozza fel, hogy aktívan részt vesz ebben a világban, és hogy tudatosan „ráhangolódik” arra, hiszen a tudat fejlődéséhez szüksége van azokra az impulzusokra, amelyek onnan érik őt. Tudatos viselkedése a tűzzel analóg módon énközpontú, spontán, meleg, életerős, eleven és lendületes, nem utolsó sorban hűséges és határozott azzal kapcsolatban, ami megragadta a figyelmét és felkeltette a szenvedélyét. A tűz ezenkívül optimista is, és tele van a jövőbe vetett bizalommal — pszichológiai fejlődés függvényében ez persze akár egy versengő, törtető, rámenős, vakmerő vagy hanyag viselkedésbe is átcsaphat. Ami mindenképpen bizonyos, az az, hogy egy tűz jegyben álló Nap mindig fokozott szükségletet szimbolizál a szabadságra, a független önmegvalósításra és az új lehetőségek megragadására. Ami az utóbbit illeti, nem arról van szó, hogy egy tűz jegyű szülött mindig élni is fog ezekkel a lehetőségekkel, hanem arról, hogy kiemelten fontos tudnia, hogy vannak még más lehetőségei is a mostanin kívül. Egy tűz-Nap idegenkedik, sőt valósággal borzong a megszokástól, a rutintól, a robottól avagy a taposómalomtól, és hatalmas szüksége van a változatosságra és a kalandra — függetlenül attól, hogy ezt külsőleg vagy belsőleg tapasztalja meg. Emiatt az új élmények, ismeretlen lehetőségek és változatos élet iránti igénye miatt képtelen arra, hogy tudatos szándékkal a konkrét formához és az anyaghoz kösse magát. A materiális valóság nem játszik, és nem is játszhat szerepet a tudatos orientáció során, sem kézzelfogható, sem absztrakt formában. Az intuíció — amely az asztrológiai tűz elemmel analóg lélektani funkció a jungiánus pszichológiában — mindig a forma mögé tekint, a dolgok eredetét, fejlődési útját és rejtett összefüggéseit kutatva.
A Kos Nap így a legtöbb esetben az extravertált intuitívtípust jelöli Jung tipológiája alapján. A tűz elem és kardinális modalitás egyvelege járul hozzá ahhoz, hogy a három tűzjegy közül a Kos „legkiáradóbb”: neki van a legégetőbb szüksége arra, hogy hirtelen felindulásból nekiinduljon vagy nekivágjon valaminek, intuitív, impulzív és spontán módon manifesztálva önmagát a külvilágban — még ha csak rövid ideig is. Hiszen a tűzre alapvetően jellemző az önkinyilvánítási késztetés, a kardinális modalitás külvilágra koncentráló jellege pedig csak rádob erre egy lapáttal. És mivel a tudatos fejlődés járandó útját mindig a Nap jelöli a radixban, mindez azt is jelenti, hogy egy nyugtalan, impulzív, kalandos és lehetőségekkel teli élet egyenesen létszükséglet egy Kos számára ahhoz, hogy egyensúlyban maradhasson önmagával, és hogy integrálhassa pszichéjének különböző (tudatos és tudattalan) komponenseit — annak ellenére, hogy változékony érdeklődése ill. alkalmazkodása miatt bizony rendszeresen félreértésekbe ütközik a világban.
Ha egy Kos önmagával azonosan fejlődik, akkor energikusnak, élettelinek, melegszívűnek és lelkesnek tűnik. A kardinális tűz miatt gyorsan kezdeményez, de nem mindig fejezi be azt, aminek hirtelen felindulásból nekikezdett — és ez esetében nem is mindig fontos. Magabiztosságát optimális esetben függetlenségéből, élenjáró és újító kvalitásaiból, valamint úttörő szerepéből meríti, amellyel az ő saját útját járja. A környezethez való kapcsolata és a külvilágban való érdekeltsége miatt (kardinális modalitás), kiegészítve az önmagára való összpontosítás kényszerével (tűz elem) kimagasló a versenyszelleme, ami egyúttal kellő asszertivitást is kölcsönöz neki. Ez bizonyos esetekben harciasság formájában is manifesztálódhat, ám csak addig, amíg érdeklődését leköti az a bizonyos ügy, ami iránt átmenetileg oly szenvedélyesen elköteleződött. Lehengerlő harci szelleme így tehát meglehetősen ingadozó lehet.
Viszont ha egy Kos nem tud megfelelően kibontakozni, rendkívül akadékoskodó emberré is válhat — tekintve, hogy ez a rakoncátlan és fékezhetetlen pszichés energia ekkor ugyanúgy a külvilágban keresi a manifesztációját, csak egy jóval alacsonyabb szinten. Az egészséges versengés ekkor sokkal inkább agresszivitásba csapát át, amely nehezebb esetekben másokat nem kímélő magatartáshoz és/vagy nyílt erőszakhoz vezethet. A tűz alapvető énközpontú beállítódása ekkor már egyenesen egoizmusba fajulhat, és a Kos már semmilyen módon nem veszi figyelembe a környezetét, csak a saját impulzusaira hallgat, és mindig forrófejűen jár el — mindezt úgy, hogy alapvetően igenis szüksége van a környezetével való kapcsolatra. Pontosan emiatt tartják oly sokan a Kost az egyik legérzéketlenebb jegynek, aki képes bárkin átgázolni akkor, ha éppen akar valamit. Ez azonban egy rendkívül leegyszerűsített nézet a Kosról, hiszen ez a megnyilvánulás pontosan annak köszönhető, hogy az energiatöbblet nem tud úgy áramlani, ahogyan az a Kos számára szükséges lenne. Efféle pszichés elakadás esetén alakul csak agresszivitássá — vagy épp ellenkezőleg, teljes letargiává — az a fajta pozitív töltésű és kiáradó intuitív pszichés energia, amelyet az állatövben a Kos szimbolizál. A Kosokat érő különféle megbélyegzések ill. előítéletek is ezzel a megrekedt pszichés energiával kapcsolatosak: itt a „megvadult” (erőszakos), illetve a „letört szarvú” (kedveszegett) Kosok képére gondolok.
A szabadon áramló életenergia ideális esetben viszont arra ösztönzi a Kost, hogy elszántan és bátran cselekedjen, szenvedélyesen szentelve magát egy eszmének vagy egy célnak — hiszen egy intuitívtípust mindig a víziók és a lehetőségek hoznak leginkább lázba. A kardinális modalitás és a tűz elem kombinációja e Napjegy esetén azt jelöli tehát, hogy egy Kos akkor fogja az életét leginkább a sajátjának érezni, illetve pszichésen akkor fog tudni a leghatékonyabban fejlődni, ha igenis „megrohamozza” és „meghódítja” az őt körülvevő világot, és abban egy intenzív, élményekkel és lehetőségekkel teli életet él.
2. Szilárd tűz: Oroszlán
Noha a tűz elemre jellemző sajátosságok az Oroszlán Napjegyre ugyanúgy igazak, az, ahogyan egy Oroszlán a tapasztalatait pszichésen feldolgozza, teljesen ellentétes a Koséval. Míg a Kosnál a tudat mindenekelőtt a külső világra és az azzal való kölcsönhatás megtapasztalására irányult, addig az Oroszlánnál már a belső világra és a saját „belső hangra” összpontosul a figyelem, és a tudat mindenekelőtt a psziché tudattalan részéből fakadó belső, teljességgel egyéni igényekhez próbál alkalmazkodni. A szilárd modalitásból kifolyólag az Oroszlán elsősorban önmagában próbálja meg feldolgozni a külvilággal kapcsolatos tapasztalatait ill. problémáit. Ebben a feldolgozási folyamatban a külvilág már nem játszik aktív szerepet, mindössze külső impulzusként szolgál, hogy „odabenn” elindulhasson egy pszichés folyamat — és amint ez megtörtént, rögtön el is veszti a jelentőségét, és a figyelem már befelé irányul (ez egyébként minden szilárd modalitású jegy esetén igaz). A szilárd modalitás jungiánus szempontból introverziót jelképez, melynek során a tudat már nem a külső világ objektív mércéihez próbál igazodni, hanem a teljesen egyéni és szubjektív belső hang segítségével tájékozódik — vagyis a tudat itt már kénytelen a személyiség tudattalan feltételeihez és igényeihez igazodni (ha tetszik neki, ha nem). Így ellentétben a Kos gyakran azonnali tüzes reakcióival a külvilágban, az Oroszlán esetében a tűz már sokkal inkább „befelé” lángol, és odabenn, a „lelki szemek” előtt hoz létre olyan képeket, látomásokat, érzelmeket és/vagy gondolatokat, melyek gyakorta erednek a személyes és/vagy a kollektív tudattalanból, és emiatt csak lassan és nehézkesen integrálhatóak a tudatba az én által. Reakciói éppen emiatt sokkal lassabbak és csendesebbek, és maga az alapszemélyiség is sokkal visszafogottabb és zárkózottabb.
Egy Oroszlán Napú szülött tehát nem úgy próbálja megvalósítani önmagát, hogy folyamatosan a külvilággal ill. a külvilágban foglalatoskodik, hanem úgy, hogy elsősorban önmagával van elfoglalva. Ez a tény felel azért a gyakori sztereotípiáért, hogy az Oroszlán egocentrikus — ami részben igaz is. Az erősen önmagára koncentráló tűz elem az állandóan önmagában vájkáló szilárd modalitással karöltve valóban kevés teret hagy a másiknak. De ez még nem jelenti azt, hogy az Oroszlán magányos individualistaként élné az életét, éppen ellenkezőleg! Nagyon is sokat jelenthet másoknak, pontosan azért, mert olyan sokat foglalkozik önmagával, ami által hatalmas önismeretre tehet szert — ekképpen pedig hatékonyan motiválhat másokat abban, hogy ők ugyanezt tegyék. Az Oroszlán legnagyobb ereje így a saját tudattalanjával való küzdelemben rejlik, és ha sikerül benne helytállnia, annak bámulatos önfejlődés és egyre erősebbé váló magabiztosság az eredménye. Az ilyen, önbizalmát Napként sugárzó Oroszlán pedig már a puszta jelenlétével is képes inspirálni az embertársait. A tudattalanjával való küzdelem viszont arra is késztetheti az Oroszlánt, hogy teljesen a hatalmába kerítse őt ez a harc — folyamatos lelki krízisek formájában —, vagy épp ellenkezőleg arra, hogy folytonosan meneküljön önmaga, vagyis a saját tudattalana elől. Ez utóbbi természetesen nem sikerülhet neki hosszú távon, hiszen a szilárd modalitás miatt a tudat rendszeresen konfrontálódik tudattalan tartalmakkal, amelyek tudatos integrációt követelnek. Ennek megfelelően az Oroszlán ugyanakkora eséllyel válhat sugárzó, valódi tekintéllyel rendelkező vezetővé, mint igazi despotává, aki saját bizonytalanságából kifolyólag folyton önkényeskedik, és aki mindenkire ráerőlteti az akaratát — mindez az egyéni pszichés fejlődés mértékétől függ.
A Nap által szimbolizált tudatos én (vagyis az ego) az Oroszlán jegy szilárd modalitásából kifolyólag folytonosan szembesülni kényszerül a kollektív tudattalan végtelen mennyiségű és mélységű szimbólumainak az „őstengerével”, amelyből a tudat lassú és fáradságos munka során emelkedett ki (egyfajta „szigetként”). Ezek a tudattalannal való konfrontációk átmenetileg igencsak alááshatják az Oroszlán önbizalmát ill. önértékelését, és mivel a tűz elem alapvetően énközpontú beállítottságú, az erre való érzékenység nagyobb, mint bármelyik másik szilárd modalitású jegy esetében. Ezért is van az Oroszlánnak olyan égető szüksége arra, hogy elismerést szerezzen, hogy megtapasztalhassa önmagát tekintélyként, illetve hogy hatalmi és/vagy uralmi pozícióba kerülhessen — az én így tud a leghatékonyabban védekezni a tudattalan nyugtalanító behatásaival szemben. Saját bizonytalanságával való küzdelemből fakadhatnak tehát azok a tulajdonságai, mint a vezetői rátermettség, az akaraterő, az önbizalom és a méltóság, ám amennyiben blokádokba és gátlásokba ütközik ez a pszichés energia, az Oroszlán e nemes tulajdonságai átcsaphatnak egy túlzottan erős énközpontúságba, és ekkor már sokkal inkább az önérdeket, a hatalomvágyat, a zsarnokoskodást, a büszkélkedést és a fennhéjazást látjuk megnyilvánulni a személyében. Nagy kár érte, ha így történik, hiszen pont az Oroszlán az a három tűzjegy közül, akinek a lángjai a legcsendesebb fokozaton tudnak lobogni, ám stabil és állandó jelleggel. A rapszodikus, harsány és állandóan új kalandokkal teli élet rá jellemző a legkevésbé a tűzjegyek közül, és introvertált típusként nagyon hosszan tud „helyhez kötve” maradni, illetve kitartani egy adott ügy vagy személy mellett — feltéve hogy azok megbecsülést adnak neki, amely munícióként szolgál az belső bizonytalansága elleni küzdelmében.
Fontos megjegyezni még, hogy ennek a belső bizonytalanságnak a túlkompenzálása az előzővel egy teljesen ellentétes módon is megtörténhet, amelyet a női Oroszlán-szülötteknél valamivel gyakrabban láthatunk, mint a férfiaknál. Ez esetben nem erős énközpontúságot és önkényeskedést látunk, hanem épp ellenkezőleg, mérhetetlen behódolást, alázatosságot és önfeláldozást a másikkal szemben, aminek a legfőbb célja legtöbbször nem más, mint az önmegerősítés és az önbizalom táplálása — a másik fél hálája, dicsérete, méltatása és vállveregetése által. Mondani sem kell, hogy az optimális személyiségfejlődéshez ez nem lehet egy járandó út az Oroszlán számára, rá ugyanis fokozottan igaz az általános életigazság, hogy az önbecsülés nem függhet mások elismerésétől, és hogy meg kell tanulni belülről megalapozni és táplálni azt. Az Oroszlán tudatos fejlődéséhez fokozott szükség van arra, hogy az ő egyedi módján, önbizalommal tele fejezhesse ki saját magát — de meg kell tanulnia türelmet gyakorolni, hiszen ez az önbizalom csak lassan és apránként fejlődik ki és válik stabillá, mégpedig annak az eredményeként, hogy sikeresen „megküzdött” személyes tudattalanjának énjét „fenyegető” tartalmaival, és integrálta őket. Ám amíg ez nem történt meg, addig óriási sebezhetőségnek és akár felháborodásnak lehetünk a szemtanúi, hogy ha megbántjuk egy Oroszlán önérzetét, és csorbát ejtünk a még nem belülről fakadó, hanem minduntalan külső megerősítésre „szomjazó” önbizalmán.
Ezzel el is érkeztünk a szilárd modalitású Oroszlán jegy egyik nagyon fontos ismérvéhez, mégpedig a tűzzel ellentétes föld-elem rendszeres aktivizálódáshoz. Az Oroszlán mint Napjegy a tudatos intuíció introvertált működésmódjára utal, amely többségében regresszíven működik, vagyis rendszeresen a tudatba emeli az elfojtott, tudattalan érzékelő funkciót (amelyet az asztrológiában a föld elem szimbolizál). Az Oroszlán esetében ez azt jelenti, hogy erősen meghatározó a matériához, az anyagi valósághoz, illetve a kézzel fogható dolgokhoz és értékekhez való kényszeres kötődése. Ez egy hatalmas ellentmondást eredményez, hiszen az Oroszlán intuitív típusként tudatosan egyáltalán nem tartja lényegesnek az anyagot — a mögötte lakozó szellemi, immateriális világ foglalkoztatja őt —, ám mivel oly gyakran aktivizálódik nála a tudattalan funkció, a matéria mégis lenyűgözi, sőt olykor „lebilincseli” őt. Ez az oka annak, hogy annyira fontosnak tartja a státuszszimbólumokat, okleveleket, érméket és kitüntetéseket — vagyis minden kézzel fogható bizonyítékot arra, hogy ő mégiscsak „feljebbvaló”. De a gyakran fényűző és költekező életmódjának is ehhez van köze: minden anyagból (ételből, ruhából, készülékből stb.) a legjobbat akarja, és szinte kényszeresen fél attól, hogy valamiből rossz minőségűt vásárol, ami őt személyesen minősíthetné. Itt láthatunk egy rendkívül éles analógiát a Bikával, aki szintén gyakran méri személyiségének értékét abban, hogy mit birtokol. Ám míg a Bikánál ez a szuperior (tudatos) érzékelő funkció miatt van — amely elsődleges kapcsolatban áll az énjével —, addig az Oroszlánnal ez azért tud megtörténni, mert az ént ideiglenesen „rabul ejti” a tudatba törő inferior (vagyis tudattalan) érzékelés. Ám mivel az érzékelés ill. a föld elem nem tartozik a személyiség tudatos oldalához, ezért az Oroszlán egyúttal igencsak bőkezű adományokról és nagylelkű ajándékokról is híres, mely szokásával ismételten a saját megbecsülését és magabiztosságát is erősíti a másiknak való örömszerzés segítségével — a tudattalan funkció így támogathatja is a tudatos fejlődését.
Az Oroszlánban tehát rengeteg melegség, dinamizmus, életerő és kreativitás összpontosul, ám ez a tűz erősen befelé irányul. Személyes bizonytalansága a tudattalan tartalmaival való rendszeres konfrontációból fakad (szilárd modalitás), és bizony vállalnia is kell ezt a „harcot”. Énje ugyanis csak így fejlődhet ki optimálisan, majd vezetheti eredményesen a további személyiségfejlődést, mely folyamatban olyan erények segíthetik őt legfőképpen, mint az akaraterő, az ambíció, a nagylelkűség, a hűség és a kreativitás.
3. Változó tűz: Nyilas
Harmadik tűzjegyként a Nyilas a változó modalitást „kapta” manifesztációs eszközként, ami azt jelenti, hogy tudatával nem teljesen a külvilág felé orientálódik (kardinális modalitás), és nem is teljesen a saját, belső hangja irányítja őt (szilárd modalitás). Alaptermészete és erőssége éppen abban rejlik, hogy átmeneteket hoz létre a két feldolgozási mód között, és hogy (jobb esetben) ezzel ellentéteket egyesít és szintetizáló tevékenységeket folytat, ami által lehengerlő és szikrázó életbölcsességre tehet szert, amellyel embertársai, sőt akár az egész emberiség szolgálatára áll. Rosszabb esetben a változó tűz jellegtelen, kicsapongó, labilis és irány nélküli, bár magatartása még ekkor is lehet igencsak tüzes, a magabiztosság és a céltudatosság látszatát keltve.
Noha a tűz elem alapvetően kifelé áradó a pozitív pólus miatt — és a Nyilast is megkérdőjelezhetetlenül jellemzi egy Kos-analóg önérvényesítő, tüzes fellépés —, mégis lehet olykor befelé forduló és magába zárkózó is, hasonlóan az Oroszlánhoz. Ez amiatt van, mert a változó energiamozgás egyesíti a kardinális és a szilárd modalitást, vagyis lélektani értelemben az extravertált és az introvertált beállítódást (illetve a pszichés energia progresszív és a regresszív áramlását). A Nyilasra tehát mind a kettő jellemző lehet, sőt gyakran intenzíven váltakozhat is benne a két irány (a „befele” és a „kifele”). Ha a libido éppen regresszíven áramlik (a tudattalan felé), akkor ugyanaz igaz rá, mint amit az Oroszlán kapcsán elmondtunk: ilyenkor introvertáltabb, és jobban kivonja magát a külső történésekből, hiszen időre van szüksége ahhoz, hogy énjével „megeméssze” a tudatába tört tudattalan tartalmakat (képeket, víziókat, érzelmeket, gondolatokat, érzékeléseket stb.). Amikor azonban ismét progresszívvá válik a libido iránya, akkor a Nyilas — mintha soha nem is lett volna önmagába fordulva — ismét tüzesen, lelkesen és elszántan rohamozza meg a külvilágot, akárcsak egy Kos.
A külvilág szemében ez persze gyakran kelti az instabilitás és a változékonyság benyomását — ez részben így is van, de a Nyilasnak pontosan erre változékonyságra van szüksége ahhoz, hogy optimális és önazonos módon fejlődhessen. Az élet változatosságára és az élettapasztalatok sokféleségére van szüksége ahhoz, hogy azokat a tűz-analóg módon, vagyis az intuíció segítségével integrálhassa: mögöttes, összekötő szálakat és rejtett összefüggéseket kutatva, illetve megérzések és sugallatok révén új dolgokat és még ismeretlen perspektívákat felfedezve. Híres (avagy hírhedt) optimizmusának is az a forrása, hogy a tűz alapvetően mindig új lehetőségeket keres, a változó modalitás pedig folyamatos változatosságot igényel ill. teremt maga körül — a Nyilas tudatos fejlődésének így nélkülözhetetlen feltétele egy eleven, tevékeny és változatossággal teli élet. Itt nem az számít, hogy ez pontosan milyen életterületen, pályafutásban vagy foglalkozásban fejeződik ki, hanem az, hogy maga az élet állandó mozgásban van, rendszeresen új lehetőségeket kínál, elegendő impulzust és stimulációt biztosít (külsőleg vagy belsőleg is), és hogy ezáltal folyamatosan szélesedik a látókör. A változó modalitásból kifolyólag a Nyilas csak egy ilyen létforma esetén tud önmagával egyensúlyban maradni. Így ha beszűkül a mozgástere (külsőleg és/vagy belsőleg), és nem tud a jövőbe tekintve új dolgok után keresni, hamar el is kezd megrekedni a fejlődésében, és így sokkal nehezebben tud megbirkózni bármilyen lelki problémával is.
Állandóan kereső, könnyen lelkesedésbe jövő és jövőorientált beállítottsága miatt a Nyilas rendkívül hajalmos az ideálok felállítására, melyek gyakran vagy nehezen megvalósíthatók, vagy kifejezetten elérhetetlenek, és teljesen el vannak szakadva az anyagi valóságtól és az „itt és most”-tól — hiszen ezek a szempontok rendkívül kevés tudatos értéket képviselnek a Nyilas számára. Elszánt és nyughatatlan idealizmusa ezért magában rejti azt a veszélyt is, hogy olyan elevenen és lázasan keresi az új lehetőségeket, impulzusokat, víziókat és ideálokat, hogy közben teljesen vakká válik a jelen problematikáira, elakadásaira és kihívásaira, és egyszerűen nem hajlandó észrevenni ezeket. Optimizmusa ez esetben megalapozatlanná és akár szánalmat keltővé is válhat, jövőorientáltsága pedig egy eszközzé degradálódik arra, hogy meneküljön önmaga elől, és bújocskát játsszon önmagával (komplexusaival, elfojtásaival, feldolgozandó problémáival). Ha egy Nyilassal ily módon „elszalad a ló” az örökmozgó életstílus és a túlontúl intuitív életszemlélet tekintetében, akkor egyszerre idegenedhet el önmagától és a környezetétől is, miközben őbenne ez a folyamat alig vagy egyáltalán nem tudatosodik — és éppen ez a változó modalitás egyik legnagyobb veszélye.
Mivel azonban a változó modalitás időnként regresszíven is megnyilvánul, ezért a Nyilas rendszeresen konfrontálódik a személyes és/vagy a kollektív tudattalanból eredő tartalmakkal (még ha nem is olyan sokszor és intenzíven, mint az Oroszlán). Így az ember és a saját maga pszichés működése rendszerint egy olyan terület a Nyilas számára, amivel kapcsolatban szívesen értekezik és lelkesen spekulál — horizontjának eme „belső”, spirituális vonzatú szélesítése tehát ugyanolyan lehetséges, mint a konkrét értelemben való (tanulmányok, utazások, gyakori költözések stb.). Így a Nyilasra is jellemző lehet a lényének belsejéből fakadó normák hű és elkötelezett követése, amelyek épp emiatt egyáltalán nem biztos, hogy összhangban vannak a korszellemmel vagy a társadalmi elvárásokkal. Szintén kimagasló lehet nála a történelmi, filozófiai, vallási és spirituális irányultság ill. tájékozottság, ám itt fontos megjegyezni, hogy pszichés blokkok esetén jelentős túlkompenzálások léphetnek fel nála az ezekkel kapcsolatos véleményeinek kifejezésekor — amelyeket ez esetben ő már nem is egyéni véleményekként, hanem „alapigazságokként” hangoztat, vagy próbál meg lenyomni mások torkán. Így nem túl ritka jelenség a vesszőparipákon lovagoló, fanatikus, túlbuzgó vagy éppen bigott Nyilas sem. Hogy ez miért épp rá jellemző a legjobban a három tűzjegy közül, azt leginkább a változó modalitás kettős működéséből érthetjük meg: annak belülről fakadó, vagyis szilárd része erősen énközpontú és öntörvényű, ám ugyanekkor a kardinális résznek is meg kell nyilvánulnia a külső világban. Ennek egy viszonylag gyakori eredménye az, hogy erősen túlhangsúlyozzák a saját véleményüket a másik véleményének rovására. A dolog iróniája sokszor az, hogy a Nyilas abszolút hajlandó végighallgatni a másik felet (kardinális rész), ám szinte azonnal elértékteleníti vagy akár elferdíti a hallottakat, hogy ismét kihangsúlyozhassa az ő saját nézeteinek fennhatóságát (szilárd rész).
A tűz elem és a változó modalitás kombinációja lélektanilag mindenesetre azt jelenti, hogy a Nyilas Napjegyű szülötteknek hatalmas szüksége van az újdonságokra, a lehetőségekre és a változatosságra a tudatos fejlődés végett. Egyfelől ugyanúgy képesek intuitívan belerohanni az új dolgokba és az ismeretlen kihívásokba a külső világban, mint a Kosok, másrészt viszont visszafogottabb, jobban önmagukba forduló fázisok is is jellemzőek rájuk, amelynek során az intuíciójukat a belső világuk felé fordítják — akárcsak az Oroszlánok. Pusztán a tűz és az önös érdekek azonban már semmiképpen sem elég egy Nyilasnak ahhoz, hogy megvalósítsa önmagát, hiszen ha korlátozzuk őt a kapcsolatlétesítő, átmenetteremtő, integráló és szintetizáló tevékenységeiben, rendkívül kiábrándulttá és boldogtalanná válik, és így könnyen elveszti az önmagával való bensőséges kapcsolatot is.
4. Szilárd föld: Bika
Ha valakinek a Bikában áll a Napja, az mindenekelőtt azt jelenti, hogy az optimális személyiségfejlődés egyik legfontosabb eszköze a konkrét, anyagi világban való biztonság megteremtése. A föld elemhez tartozik a forma, a matéria, és minden, ami az érzékszerveinkkel konkrét értelemben érzékelhető — jungiánus értelemben tehát mindig az érzékelő típust szimbolizálja a föld jegyben álló Nap. Ilyen tehát a Bika is, és mivel ő a szilárd modalitáshoz tartozik, ezért nem csak állhatatos ragaszkodást figyelhetünk meg nála a kézzel fogható anyag és a konkrétan érzékelhető dolgok világához, hanem egy kényszeres szükséget is arra, hogy minden külső benyomást és impulzust önmagában, vagyis befelé fordulva dolgozzon fel. A Bika Nap rendszerint tehát az introvertált érzékelőtípust szimbolizálja a jungi tipológia alapján.
A szilárd modalitás regresszív, vagyis a tudattalan felé irányuló — és annak tartalmait rendszeresen a tudatba emelő — működése miatt a Bikának rendszerint még nagyobb szüksége van anyagi biztonságra, mint általában a másik két földjegynek. Földjegyű Nap esetén a tudatos viselkedés és életszemlélet alapvetően a biztonság- és bizonyosságteremtésre van beállítódva, ám a szilárd modalitás erre rádob még egy lapáttal, hiszen annak természetes velejárója a gyakori elbizonytalanodás és befelé fordulás — a tudat ugyanis ennek során próbálja meg integrálni a tudattalanból rendszeresen feltörő képi tartalmakat (illetve az azokhoz kapcsolódó érzelmeket, gondolatokat stb.). Nem túl ritka jelenség, hogy a tudat erre túlkompenzálással reagál, és a Bika így még nagyobb hangsúlyt fektet a biztonságra és élet különféle szegmenseinek teljeskörű „bebiztosítására”. Ezért is áll az anyagiasság, a materializmus és a birtoklási vágy (rossz) hírében, ám nagyon fontos leszögezni, hogy a Bikára ez nem ideológiai elhatározások miatt jellemző, hanem azért, mert a tudatos énje csak így tud elegendő nyugalmat és biztonságot teremteni önmaga számára. Ezért is olyan nehéz számára megváltoztatni meglévő helyzeteket, kialakult szokásokat és megszilárdult struktúrákat, beleugrani ismeretlen helyzetekbe, vagy hozzászokni új és/vagy váratlan körülményekhez. A Bika csak hosszú és rendkívül alapos morfondírozás után tud reakciót adni vagy döntést hozni, mely folyamat épp a tudattalanjával való folyamatos konfrontáció miatt olyan körülményes — ezért olyan lassú a reakcióiban, és ezért tud olyan hajthatatlanul fellépni és csökönyösen ragaszkodni bizonyos helyzetekben. Ha nem dolgozik magán, akár igen jelentős fejlődési és előrelépési lehetőségeket rejtő változásokat is szabotálhat a rugalmatlan hozzáállásából és a túl lassú reagálásából adódóan, ami értelemszerűen akár a személyiségfejlődésének rovására is mehet.
Másfelől viszont kevés az olyan megbízható, stabil és elhivatott ember, mint amilyen a Bika. Makacs és kitartó alaptermészete miatt akár még a veszett ügyekért vagy a kárhozott projektekért is képes rendíthetetlen szorgalommal és odaadással dolgozni, nem mellesleg úgy, hogy ezzel nemritkán valóban „csodákat” művel — mondjuk a csőd széléről hoz vissza egy vállalatot, vagy épp egy lehetetlen határidővel fut sikeresen versenyt. A Bika efféle hősies és vakmerő cselekedeteit szintén a szilárd modalitás „számlájára” írhatjuk, hiszen az rendszeresen a tudatba emeli az inferior funkciót (jelen esetben az intuíciót), amelynek segítségével a jövőbe tekint és ott lehetőségeket fürkész — sokszor olyanokat, amelyeket alapesetben észre sem venne. Noha ez egyfelől gyakran bizonytalanítja el a tudatos orientációját (ami nála a konkrétumokra és anyagi biztonságra koncentráló érzékelés), másfelől viszont képes észrevenni olyan potenciálokat és alternatívákat, amelyek segítségével új ajtók nyílnak meg előtte. A tudattalan tűz ez esetben támogathatja a Bika föld-analóg, tudatos tevékenységeit: kemény, kitartó és stabil munka az anyag és a forma világában (érzékelés) valamilyen előre vizualizált eredményért, amiben szívvel-lélekkel hisz, és amit gyermeki tűzzel már a lelki szemei előtt lát (intuíció). Vigyáznia kell azonban, mert az inferior funkció csalóka is lehet, ha nem végez kellő árnyékmunkát — ekkor ugyanis megtörténhet, hogy a Bika még mindig makacsul ragaszkodik valamihez vagy valakihez, ami vagy aki már semmilyen valódi lehetőséget nem rejt magában, és csak hátráltatja őt a fejlődésében — de a Bika olykor még ekkor is „látni” vélhet benne valamit...
Alapvetően a szilárd modalitás minden jegyére igaz, hogy a motivációnak és inspirációnak teljes mértékben belülről kell fakadnia, máskülönben nincs meg hozzá a kellő hajlandóság és akarat. Ha a Bika esetében még ehhez hozzávesszük a föld elem megfontoltságát és óvatosságát, akkor megérthetjük, miért is olyan nehéz őt külsőleg aktivizálni, illetve hogy miért csak olyan lassan mozgósítható, ha új dolgokról vagy váratlan kihívásokról van szó. Ám ha a Bika egyszer úgy dönt, hogy lendületet vesz, és hozzálát valaminek, akkor valósággal megállíthatatlanná válik. Ha meghatározta az irányt és a módot, ő semmiképp sem aprózza el az energiáját, hanem teljes egészében az adott ügyre koncentrálja — innen ered a stabil munkatempója ill. a hatalmas munkabírása is. A folytonos biztonságkeresés révén a Bikára egyébként szinten jellemző lehet egy hagyománykedvelő, sőt akár konzervatív beállítottság — tekintve, hogy a túl gyors vagy a túl sok változás könnyen felzaklatja őt, mind személyes, mind társadalmi értelemben.
Mint mondtuk, a Bika tudatosan elsősorban az anyagi síkon keresi a biztonságát, és a matéria ill. a konkrétumok világában érzi magát a legotthonosabban. A Nap által szimbolizált tudatos fejlődés is ezen a síkon valósítható meg számára a leginkább, hiszen az én elsősorban az érzékelés lélektani funkciójával tud a leghatékonyabban növekedni és integráló tevékenységeket folytatni. Ez a Bika alapvető biztonságteremtő késztetésén és birtoklási vágyán kívül sok más módon kifejeződésre juthat még, mint például az anyag, a forma és az esztétika világában végzett munkával, képző- és alkotóművészetekkel, sütéssel-főzéssel vagy épp állat- és növénygondozással.
A Bika állandóan konkretizáló alaptermészetének egyik legfőbb árnyoldala az, hogy még az elvonatkoztatott, absztrakt dolgokat is konkréttá, „kézzel foghatóvá” akarja tenni ahhoz, hogy megértse és integrálhassa azokat. Így egy gondolatnak vagy egy eszmének számára csak akkor van valódi értéke, ha az a gyakorlatban is megállja a helyét, illetve pragmatikus szempontból is célszerűnek bizonyul. Míg a tűzjegyek a lehetőségek keresésével és az immateriális vagy absztrakt elképzelések megalkotásával teremtették meg a tudat biztonságérzetét, addig a Bika tudata már nem tud biztonságot és irányultságot meríteni ezekből. Elvégre hogyan is rakhatná le a negyedik réteg téglát, ha még bele sem kezdett a harmadikba? Számára minden absztrakciónak vagy ideának a konkrétumokban kell gyökereznie, illetve kapcsolatban kell állnia az érzékelhető, anyagi valósággal. Ez egyébként még a szerelem eszméjére is igaz: partnerért azért tekinti oly gyakran a „tulajdonának”, mert szüksége van az ő konkrét, fizikai jelenlétére ahhoz, hogy „megtestesüljön” az absztrakt szerelmi kötelék. Hiányérzetét csakis a partner fizikai jelenléte és a vele való testi kapcsolat képes enyhíteni. Éppen ezért figyelhetünk meg olykor heves féltékenységi reakciókat a Bikánál, ha valaki más is igényt tart az ő személyes „tulajdonára”. Ez számára nem kevesebbet jelent, mint az oly sérülékeny biztonságérzete elleni merényletet, és ezért könnyen változhat „elefánttá a porcelánboltban”.
Ha Bika bármilyen életterületen akadályokba ütközik, hogy kiépítse és megszilárdítsa a biztonságát, meglehetősen sokrétű túlkompenzáló reakciókat láthatunk tőle: ilyen például a kényszeres vagyon- és tulajdonszerzési vágy (amely takarékoskodásban vagy épp ellenkezőleg, költekezésben is megnyilvánulhat), minden olyan dologtól való függőség, ami testi örömöt vagy érzékszervi kielégülést okoz számára (evés-ivás, önkényeztetés, szexualitás stb.), illetve a tulajdon, a család vagy a épp a hagyományok tántoríthatatlan védelmezésében és konzerválásában. Ha viszont a tudat biztonság- és bizonyosságkereső beállítódása rendesen tud „áramlani” és fejlődni, akkor a Bika egy művészi, kreatív, kedves és megfontolt emberré fog fejlődni, aki szeretettel és tisztelettel van minden iránt, ami él, és aki pragmatikussága, megbízhatósága és higgadtsága révén számos embertársának válik a „hátországává”.
5. Változó föld: Szűz
A Bikához hasonlóan a Szűz Napjegy is elsősorban a kézzelfogható és konkrét valóságra összpontosít, és egy olyan „világban” ismeri ki magát a legjobban és érzi magát a legbiztonságosabban, ahol a dolgokat látni, hallani, szagolni, tapintani vagy ízlelni — vagyis érzékelni — lehet. Így azt, ami érzékszervileg egyáltalán nem megállapítható, a Szűz is könnyen kérdőjelezi meg, feszegeti vagy tagadja, de legalábbis megpróbálja visszavezetni azt a konkrétumokhoz és az anyagi világ törvényszerűségeihez.
A benyomások és élmények feldolgozása az ő esetében azonban már a változó modalitás segítségével történik. Ez azt jelenti, hogy — akárcsak a Nyilas esetében — nála is erős az igény arra, hogy integráljon, összekapcsoljon és/vagy ellentéteket egyesítsen. Ennek során a Szűz azonban már konkrét módon jár el (föld elem), így nála a változó modalitásra jellemző integrációs tevékenységek is sokkal praktikusabb és pragmatikusabb jelleget kapnak, mint a Nyilasnál. A gyakorlati felhasználhatóság, a konkretizálhatóság, illetve az anyagi világban való érvényesíthetőség szerepe tehát központi szerepet kap az integrációban, hiszen a föld elem alaptermészetéből kifolyólag ezekre fókuszál.
A változó modalitás feldolgozásmódjának kettős természetét természetesen a Szűz esetében is viszontlátjuk. A változó modalitásnak elemi szüksége van arra, hogy összeköttetést és átmenetet teremtsen belsőleg a tudat és a tudattalan között, illetve külsőleg emberek és körülmények között, ami egy bizonyos szolgálat- és áldozatkész magatartást kölcsönöz a tudatnak. Ez az átmenetteremtés azonban a tudatos föld elem miatt javarészt a külső forma és a belső struktúra megtartásának és megóvásának céljából történik, nem pedig azért, hogy új, ismeretlen formák és struktúrák, illetve járatlan utak fejlődjenek ki. Mindez a (tudatos) tűz erőssége volt a Nyilas integrációs munkája során, a Szűz tudatos biztonságát azonban nem alapozza meg az ezen való fáradozás — nála a forma konzerválása és a meglévő struktúrák hatékonyságának növelése játssza a kulcsszerepet.
A Szűz tudatos fejlődése akkor a leginkább önazonos, hogy ha a külső és a belső világ ellentéteit mindenekelőtt egy praktikus, realisztikus, alapos és részletes módon egyezteti össze egymással, a megértés elősegítésén és a konfliktusok megoldásán törekedve —tudatos hajlandósággal arra, hogy mindezt egy alárendelt szerepben tegye. A föld alapvetően passzívabb beállítottságú, a változó modalitásnak pedig szintén szüksége van a szolgálati, „alkalmazotti” munkára ahhoz, hogy önazonosan és kiegyensúlyozottan működhessen. (Így a magas vezetői pozícióban lévő Szüzeknél rendszerint más prominens horoszkópfaktorok felelnek azért, hogy ilyen ambícióik vannak.) A Szűz alapesetben képes lehet akár egy teljesen semleges irányultság és hozzáállás tanúsítására is, teljességgel megfeledkezve önmagáról és a saját érdekeiről. Ezt a tulajdonságát azonban nem szabad sem túlzott meghunyászkodásként, sem idealizmusként értelmeznünk: a Szűz esetében ez az éntől leválasztatott, elfogulatlan és tárgyilagos viselkedésmód egyenesen feltétele az önmegvalósításnak, hiszen a tudatnak szüksége van arra, hogy hatékonyan fejlődjön és integráljon. Egy paradoxonnal van tehát dolgunk: a tudatos én igenis úgy fejlődik a legjobban, hogy időnként „megfeledkezik” önmagáról, és átmenetileg „áthelyezi” magát a másikba, majd az így megszerzett információt és tapasztalatokat integrációra használja a belső és a külső világban.
A Szűz esetében ellentmondásos módon ennek az „énhiányos” működésnek van tehát a leginkább én-megerősítő és önbizalom-fejlesztő hatása — nem pedig annak, hogy ha mindig önmagából indul ki és minduntalan „önérvényesít”. Nála az önazonos fejlődés egyik alapfeltétele a jellemzően semleges, és az olykor akár „személytelennek” tűnő tudatos viszonyulás a külső világhoz. És noha a változó modalitásra alapvetően is jellemző az új impulzusok folyamatos keresése — melyek belülről és kívülről egyaránt érkezhetnek —, a Szűz esetében a föld elem visszafogott és megfontolt természete miatt ez nem nyilvánul meg abban, hogy mindig nekivág valami újnak, és folyton új kalandokat keres. Sokkal inkább igaz rá az, hogy folyamatosan tevékenykedik valami konkrét dologgal. Ha pedig mégis igaz rá az utóbbi, és „kalandorként” egy rendkívül spontán, csapongó és szervezetlen életet él, az többnyire a pszichés energia blokádjai miatt van, túlkompenzálás eredményeként. (Elvégre még az inferior tűz elemben álló prominens planéták sem „indokolhatják” azt, hogy egy Szűz hektikus, impulzusok által vezérelt „vándoréletet” éljen — ez esetben ugyanis gátolva van a tudatos fejlődés útja, ami előbb-utóbb mindig neurózishoz vezet.)
A konkrét tények és tényezők iránti érzéke (föld elem) a semlegességre, változatosságra és sokoldalúságra való törekvésével (változó modalitás) párosulva azt jelenti, hogy a Szűznek „szeme van” a tények sokaságához, amelyek mindegyikéhez a lehető legkonkrétabb, ám legkülönfélébb módon viszonyul. Konkretizációs és egyértelműsítő igényének némiképp ellentmondva a változó modalitás tehát éppen stimulálja azt, hogy egy adott dolgot vagy témát számtalan (akár egymásnak ellentmondó) szemszögből vizsgáljon meg. A tények sokaságának sokoldalú elemzése mégis csak ritkán vezet el nála egy átfogó képig, vagyis egy szintézisig — ez a tulajdonság ugyanis a tűz elemet jellemzi, ami meg éppen a konkrét tényeket és az materiális valóságot képes figyelmen kívül hagyni. Mivel a Szűz tudatos beállítódása miatt ez utóbbira képtelen, ezért a sok kicsit összegző egy nagy — vagyis a részleteket átfogó szintézis — hiányzik a leginkább a bravúrosan aprólékos, minden konkrétumot, tényszerűséget és részletkérdést figyelembe vevő analíziseiből. Valósággal lenyűgöző, hogy mennyi apró részletet és adatot tud egyszerre átlátni és észben tartani a Szűz abban az esetben, hogy ha ezek többségében konkrét és gyakorlati tények. Ugyanez a tulajdonsága felelős azonban azért, hogy olykor képtelen lehet meglátni az erdőt a fák sokaságától, hiszen ő külön-külön érzékel minden egyes fát, és ezekről szintén külön-külön áll birtokában elképesztő mennyiségű konkrét, tárgyi ismeret. Hála azonban a változó modalitás részben regresszív (vagyis a tudattalant aktivizáló) működésének, amikor időnként „feltör” a tudatába az inferior intuíció, hirtelen képes lehet meglátni a valóban lényeges vezérfonalakat, és egy nagyot alkotni a „sok kicsiből” — illetve akár megsejteni azt is, hogy azokat milyen rejtett szálak kötik egybe, vagy hogy a jövőben milyen irányba fognak továbbfejlődni.
Egyébként éppen ez a tudatos részletesség, alaposság és következetesség az, ami miatt a Szűz oly gyakran megkapja a kritikusság, a (túlzott) rendezettség és precizitás, illetve a szégyenlősség és prűdség bélyegét. Gyakran hallott sztereotípia ezen felül még az, hogy a Szüzek kényszeres tisztaság- és rendmániások, vagy hogy olykor kimondottan „OCD-sek”. Nos, ez utóbbi csakis akkor bizonyul igaznak, amikor a pszichés energia szabad áramlása komolyan akadályozódik, és erre annak túlkompenzálása a pszichés reakció — egyébként pedig csak egy igen csúnya előítéletről beszélünk. A rendnek és a dolgok megfelelő elrendezésének tudatos szükséglete viszont valóban jellemzi a Szüzet, annál is inkább, mert számára ez a „járandó út” ahhoz, hogy a tudat kellőképpen erőssé válhasson (a Nap mindig ennek a hogyanjáról árulkodik). Egy Szűz Napnak így mindenekelőtt problémák, ellentétek és véleménykülönbségek áthidalására, megoldására és integrálására van szüksége (változó modalitás) a lehető legpraktikusabb eszközökkel ill. a legpragmatikusabb módokon (föld elem). „Ahol fát vágnak, ott forgács is hullik” — tartja a mondás, és a Szűz egyik legfontosabb feladata a tudatos és önazonos növekedéshez az, hogy ha más nem, akkor hát ő összeszedi és feltakarítja ezeket a forgácsokat — azért, hogy az sem önmaga, sem mások számára ne képezhessenek további akadályt vagy éppen veszélyt. Ezért a Szűz Napra korántsem annyira a „tisztaságmánia” a jellemző, mintsem az az igény, hogy hasznos és konkrét módon végezzen áthidaló és integráló munkát. Ez egyfelől abban fejeződik ki, hogy rendkívüli részletgazdagsággal tudnak embereket és helyzeteket analizálni, másfelől pedig hogy alázatosan „feltakarítják” mások gondtalanul hátrahagyott anyagi és/vagy szellemi „hulladékát” — ebben rejlik a Szűz a legnagyobb ereje, ugyanakkor éppen ez a tulajdonsága válhat lélektani szempontból oly veszélyessé, ha túlerősödik.
Ugyanis éppen ez az analitikusság (vagyis a mindent felaprózó és rendszerező szemléletmód) és áldozatkészség (vagyis az én szerepének elhanyagolása és a másiknak vagy egy ügynek való alárendelődés) felelhet azért, hogy a Szűz idővel elidegenedik önmagától, aztán pedig másoktól is. Az erre szintén fogékony, változó modalitású Nyilasnál ez a meggyőződések és hitvallások területén nyilvánult meg (pl. vakbuzgóság és fanatizmus formájában), a Szűznél viszont ezt már gyakran a „pszichés rend” és a „lelki tisztaság” tematikájával kapcsolatban figyelhetjük meg. Ugyanazzal a rendszerezői és kritikus szemléletmóddal veheti ugyanis górcső alá saját magát, mint minden mást a külvilágban. Ám ha tudatosan elhanyagolja vagy elmulasztja a szintézisek megteremtését, akkor megeshet, hogy még a saját személyiségét is rendszerezhetetlen darabokként, vagy egymással összeegyeztethetetlen részekként kezdi el érzékelni. Pszichés működésének és valódi, belső lényének eme nehezen „tisztázható” mivolta vezethet el aztán idővel a konkrét „tisztátlanság” megtapasztalásának kényszeres vágyához, aminek hatására az oly visszafogott, rendezett és szervett Szűz egyszer csak átfordulhat a szöges ellentétébe (enantiodrómia), a káoszban és a szétesésben keresve azt az enyhülést adó „szintézist” (pontosabban csak annak a látszatát), amit tudatával képtelen volt megteremteni.
Amíg ennek csak alkalomszerű epizódjai vannak, addig ez akár még konstruktív is lehet a tudatosodási folyamatok szempontjából — annál nagyobb lehet azonban a baj, ha ez egy Szűznél „életmódként” állandósul. Az objektív valóságtól elszakadt, mértéktelen, szervezetlen, felelőtlen vagy akár kifejezetten erkölcstelen életmód is jelezheti a psziché néhány gondosan elfojtott részének tudatba törését (invázióját), aminek hatására a Szűz a legkisebb jelét sem fogja mutatni már annak a rendezettségnek, mértékletességének, megfontoltságnak és tartózkodásnak, amelyről tudatos természete „híres”. Fontos azonban leszögezni, hogy az efféle módon élő Szűz esetében az inferior tűz rendszerint már átvette az irányítást a tudat felett, felhozva minden elfojtást a személyes tudattalanból (vagyis az árnyékból). Ide a Szűz esetében gyakran vannak elfojtva kifejezetten egocentrikus késztetések — hiszen egy alapvetően „én-hiányos”, vagyis semleges, szolgálatkész és másokba áthelyeződő tudatnak csakis énközpontú árnyéka lehet. Ha egy Szűz ekképpen neurotikussá válik, akkor már csak néhány apró, jelentéktelen dologban jár el precízen és rendezetten (a tudatos beállítódás szórványos „maradványai” miatt), miközben életének meghatározó dolgait káosz, felfordulás és/vagy forrongás jellemzi, a személyiség egésze pedig gyerekes, komolytalan, szétszórt, megbízhatatlan, impulzív vagy kicsapongó (az árnyékkal vegyült inferior intuíció/tűz miatt, amely „aláásta” a tudatos funkciót).
A Szűznek ebben az (extrém) esetben csakis a terápia keretében végzett árnyékmunka segíthet abban, hogy kialakítson egy olyan lelki egyensúlyt, amelyben eredményesen manifesztálja a veleszületett szolgálatkészségét, miközben egyéniségét és saját akaratát is sikeresen megtanulja kifejezésre juttatni. Ekkor visszaállhat a harmónia a tudat és a tudattalan között, hiszen utóbbinak már nem kell kompenzálnia az előbbit. Mindez egy határozott készségességhez és magabiztos alázatossághoz vezethet el, amelynek révén a Szűz páratlan precizitása és pragmatikussága valóban egy teljes emberi élet megteremtéséhez járul hozzá, amiben anyagi és szellemi értelemben is „rend a lelke mindennek”.
6. Kardinális föld: Bak
Hasonlóan a másik két földjegyhez, a Bak Napú szülötteknek is hatalmas szüksége van a kézzelfogható értelemben vett biztonság ill. bizonyosság megteremtésére és megőrzésére ahhoz, hogy a tudat optimálisan tudjon fejlődni. Ennek a folyamatnak a kiindulópontja és egyben a színtere is a konkrét, anyagi valóság. Azonban az, ahogyan ő ezt a (föld-analóg) materiális, tárgyiasult és konkretizáló beállítottságot feldolgozza, már eltér az előző kettőtől, hiszen a Bak a kardinális modalitáshoz tartozik. Ez jungiánus értelemben azt jelenti, hogy a pszichés energiaáramlás javarészt progresszív (gyakoribb a tudat aktivitása a tudattalannal szemben), ezáltal pedig sokkal nagyobb is a tudat szüksége arra, hogy manifesztálja magát a külvilágban (extraverzió). Ellentétben a szintén kardinális modalitású tüzes Kossal, ez az extraverzió a Baknál azonban már nem úgy akar megnyilvánulni, hogy motiváltan és harciasan propagálja önmagát (illetve akármilyen ügyet, ami számára rendkívül fontos személyes értékkel bír), hanem úgy, hogy saját maga és mások számára konkrét, kézzel fogható biztonságot teremt. Negatív pólusa miatt a föld elem tehát még a külvilágra irányuló kardinális modalitás esetén sem fog hamar kezdeményező típussá válni, vagy épp olyasvalakivé, aki rendkívül mozgalmas társasági életet él. Ám annak ellenére, hogy a Bak viszonylag sokáig tud a háttérben maradni és/vagy várakozó álláspontot felvenni (a föld elem egyik alaptulajdonsága), kellő mennyiségű külső impulzus rendszerint hamar aktivizálja a Bakot, és gyors cselekvésre készteti — ellentétben a szilárd modalitású Bikával, aki olykor még ilyenkor is „mozdulatlan” maradhat.
Annak érdekében, hogy biztonságot tudjon teremteni a külvilágban — lehetőleg minél konkrétabb és meghatározottabb formában — a Bak csendesen és kitartóan dolgozhat rendszerek, architektúrák, szabályok, előírások vagy épp indítványok megalkotásán, amelyek mindegyikét azzal a céllal hívja életre, hogy a tudat számára oly fontos szerepet játszó külvilágot strukturálja, szabályozza, rendbe tegye és karbantartsa. Mindeközben meglehetősen összeszedett és célratörő módon jár el, bár rendszeresen előfordul, hogy a célját csak hosszú évek után éri el. A Bak ugyanis hajlamos időigényes és hosszú lélegzetvételű, ám sarkalatos és jelentőségteljes munkákba vágni a fejszéjét, amelynek során aktívan kell alkalmaznia a kitartás és a türelem erényét.
Az arra irányuló törekvése, hogy konkrét módon strukturálja és szabályozza a környezetét a forma megtartása és megóvása érdekében, többféleképpen is megnyilvánulhat. Nem feltétlenül kell a Baknak tehát rögtön közigazgatási jogalkotóvá válnia ahhoz, hogy szakmailag is formát adjon a tudatos beállítódásának: bármilyen szakma ill. foglalkozás kielégítő lehet számára, amelyben célszerűen és hasznavehetően foglalkozhat a konkrét, materiális valóssággal, kézzel fogható bizonyosságot teremtve önmaga és mások számára, illetve amelyben a külvilág értékeli a fáradozásait, és elismeri a munkája hasznosságát. Ez az egyik alapfeltétele annak, hogy a Bak tudata optimálisan fejlődhessen, hiszen számára ebben nélkülözhetetlen szerepet játszik az anyagi biztonság- és struktúrateremtés (föld elem), illetve a külvilágban való tevékenykedés és érvényesülés (kardinális modalitás). A Bak tehát nem idealista elképzelések miatt olyan gyakran ambíciózus, hanem amiatt, mert az ambíció és a törekvés nélkülözhetetlen „eszközként” szolgálnak arra, hogy az én kellően megerősödhessen, és hatékonyan tölthesse be integráló szerepét a tudatban — ami pedig a további személyiségfejlődés kulcsa. Az énnek ehhez nem csak arra van fokozott szüksége a Bak esetében, hogy biztos és hasznos szerepet töltsön be a külvilágban, hanem arra is, hogy ott elismerjék őt. Most érthetjük meg jobban, hogy miért is fog bele a Bak olyan gyakran hosszú távú projektekbe, amelyek akár évekig megkövetelik a türelmét és a szorgalmát: hiszen minél hosszabb és nehezebb egy adott ügy vagy projekt, annál nagyobb és komolyabb elismerést lehet vele aratni a társadalomban.
A föld elem konzervatív alaptermészete miatt a Bak leggyakrabban nem újító szerepet tölt be külvilágban, hanem épp ellenkezőleg, megőrző, felvigyázó, szervező és instruáló szerepet — mindenekelőtt rendet tesz tehát a már meglévő mintákon belül, és csakis akkor újít, hogy a rend megteremtése azt feltétlenül megkívánja. Mindeközben sokszor tűnhet teljesen önállónak és másoktól függetlennek, de a látszat gyakran csal. Noha a Bak valóban nem törekszik a felszínes és joviális emberi kapcsolatok sokaságára, és megfontoltságából és zárkózottságából kifolyólag csak kevés embert enged magához valóban közel — őket is csak lassan, apránként bizalmat szavazva ill. megnyílva nekik —, mégis túlzás lenne azt mondani a Bakra, hogy „magányos farkas” lenne. Még ha időnként így is tűnik, sohase feledjük, hogy a kardinális modalitás miatt rendkívül fontos pszichés funkciót tölt be számára a külső világ, az abban való szerepe, illetve az abban ápolt emberi kapcsolatai. Függetlenül attól, hogy kimutatja-e vagy sem, a Bak fokozottan érzékeny is ezekre — ezért próbálhat meg oly görcsösen „válni valamivé” a társadalomban, és ezért akarja néha oly törtető módon megerősíteni a szerepét egy közösségben. Amikor a pszichés energiája akadályokba ütközik és blokkolódik, akkor két opció lehetséges nála: vagy visszahúzódik egy gondterhelt, csüggedt magatartásba — ekkor tűnik magának valónak és emberkerülőnek —, vagy épp ellenkezőleg, kifejleszt egy merev, tekintélyparancsoló és érzéketlen perszónát a külvilágban, amely egy mindenkin átgázoló becsvággyal párosul. Azonban mindkét véglet csupán a túlkompenzálása a tudatos irányultság azon szükségének, hogy hasznos és megbecsült helye legyen a közösségben. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Bak hírhedt ridegségéért és érzelmi zárkózottságáért az a lélektani ellentmondás felel, hogy alapvetően függ a környezetétől és a kapcsolataitól, ám azokban mindenekelőtt egy független, önálló, önellátó és önfenntartó szerepet akar játszani. Emiatt a belső ellentmondás miatt helyezkedik oly gyakran passzív, várakozó álláspontra — az érzelmi hűvösség látszatát keltve vele —, miközben „odabenn” rendkívül intenzíven vágyhat arra, hogy érzelmileg nyissanak felé, és hogy megértsék és elfogadják őt ezzel a kettősséggel.
A Bakban álló Nap a mindenekelőtt úgy tudja tehát megvalósítani önmagát, ha a körülötte lévő kézzelfogható világot és anyagi valóságot úgy szabályozza és strukturálja, hogy az egyre nagyobb biztonságérzetet nyújtson számára. Ez nem ritkán persze azt is eredményezi, hogy még a környezetében lévő emberek is részei lehetnek ennek a „materiális” világnak, és őket is megpróbálhatja átstrukturálni olyanná, hogy az számára a legbiztonságosabb legyen — ezen késztetését természetesen ritkán tudja konfliktus és kritika nélkül véghezvinni, de közben legalább sokat tanulhat önmagáról és a valódi természetéről. Ugyanennek a késztetésnek köszönhetően viszont aktívan részt vehet (valódi) értékek és hagyományok megőrzésében és fenntartásában. Noha ez a Bikára és valamelyest a Szűzre is igaz volt, a Baknál kimagasló szerepet játszanak azok az értékek ill. hagyományok, amelyek főleg „külső” szempontból, vagyis társadalmi értelemben hasznosak és hatékonyak. Míg a Bika introvertáltként ezeket az értékeket teljes mértékben „individualista” módon, a saját belső hangjára és a tudattalanjára hallgatva választotta ki (majd védte foggal-körömmel), addig a Baknál extravertáltként már a külső, közösségi szempont a legfontosabb, hiszen az ő tudata mindenekelőtt a külvilágból kölcsönzi az irányultságát, és az én ott akarja megalapozni a jelentőségét, biztonságát és önbecsülését. Így ha a Bak elegendő „kézzel fogható” elismerést kap a külvilágban a munkájáért és a fáradságáért (pl. szavakban és tettekben kifejezett hála, versenyképes fizetség avagy kellő honorárium; közösségi elismerés vagy nyilvános kitüntetés stb.), akkor szerényen és szorgalmasan fog tovább tevékenykedni — és paradox módon pont ekkor nem lesz róla az a benyomásunk, hogy csakis az elismerésért csinálná mindezt.
Ha viszont teljesen megfosztjuk a Bakot az elismeréstől és a megbecsüléstől, akkor a pszichés energia blokádjai (és az emiatt fellépő túlkompenzáló reakciók) miatt olykor nem lesz köszönet abban, ahogyan kíméletlenül és könyörtelenül megpróbálja kierőszakolni ezeket a környezetében. Ám ne feledjük, hogy a Bak még ilyenkor a biztonság és bizonyosság megteremtésére törekszik oly görcsösen — a külső világban betöltött szerepének elismertetése által —, amelyre tudatának valóban fokozott szüksége van ahhoz, hogy optimálisan működhessen, illetve hogy hatékony kapcsolatot tudjon kiépíteni és fenntartani a tudattalannal. Így ha az helyén való, adjuk csak meg neki a kellő elismerést — ezzel támogatjuk őt ugyanis a leginkább abban, hogy a társadalom szorgalmas, kitartó és bölcs „építőmesterévé” váljon, akire minden körülmény között „alapozhatnak” és számíthatnak az embertársai.