Most, hogy az 1. részben már áttekintettük a jungi pszichológia legfontosabb alapfogalmait a psziché szerkezetével kapcsolatban, illetve hogy a 2. részben átfutottuk a horoszkópházak jelentéstartalmát, ideje szintézisbe helyezni a kettőt. Mint azt korábban már említettem, ennek Karen Hamaker-Zondag már 1982-ben maradéktalanul eleget tett Psyche en astrologisch symbool c. könyvében, így a továbbiakban sokat támaszkodom majd az általa írtakra. Előre leszögezném, hogy a fő cél nem az asztrológia és a mélylélektan maradéktalan társítása teoretikai szempontból, hanem sokkal inkább az általános bemutatása annak, hogy a horoszkóp házai ugyanazt az összetett pszichés működést szimbolizálják, mint Jung lélektana.
További vizsgálódásunk alapját az adja, hogy a tizenkét horoszkópház az elemi felosztás szerint négy „szentháromságot” alkot. A három tűz-analóg ház szimbolizálja a Létezés avagy az Élet teljességét; a három föld-analóg ház a Tudatét; a három víz-analóg ház a Tudattalanét; a három levegő-analóg ház pedig a Kapcsolatokét. Azt már az I. fejezetben is említettem, hogy mind a hármasság (trinitás), mind a négyesség (kvaternitás) rendkívüli jelentéséggel bíró vallási ill. kulturális eszmék, jungiánus értelemben pedig alapvető archetípusok. A legtöbb keresztény vallásban külön tan alakult ki a szentháromságbeli személyek (Atya, Fiú és Szentlélek) egységéről, egyenlőségéről és különbözőségéről. Az istenségek hármas tagolódása persze már jóval a kereszténység előtt, az ókori vallásokban is megjelent (triád). A négyesség mint filozófiai ill. vallási fogalom pedig már Arisztotelész előtt megszületett, hiszen már Empedoklész is a négy elem (víz, levegő, tűz és föld) keveredéséből tételezte fel a világmindenséget, így benne az embert is. De akár egészen Homéroszig (i. e. 8. század) visszavezethető a világ négyességének gondolata, hiszen műveiben központi szerepet töltött be. Az alapelemek négyességének spirituális és ezoterikus jelentősége mind a mai napig megmaradt, és Carl Jung pszichológiájában is kulcsszerepet játszott. Jung eredendő archetípusnak tartotta a kvaternitást, és úgy vélte, hogy a pszichés teljesség is négy aspektus egységének az eredménye. Mint azt hamarosan látni fogjuk, a psziché felépítését tükröző horoszkópházak pontosan ezt a „szent” kvaternitást szimbolizálják, és megerősítenek minket abban, hogy valóban a négyességből eredhet az emberi lét, illetve hogy az emberi teljesség is azáltal érhető el.
Fontos leszögezni, hogy a teljes születési horoszkópra, vagyis a tizenkét ház egységére végig a Selbst avagy Önvalónk szimbólumaként tekintünk a továbbiakban. A Selbst kifejezhetetlenül összetett lélektani jelentéstartalmának korábbi ismertetője után (1. rész) talán senki számára nem meglepő, hogy egyetlen háznak vagy planétának sem tulajdonítható be a horoszkópban, és hogy azt csakis az egyéni alkotórészek (planéták, házak, házkapcsolatok, fényszögek stb.) összessége, tehát a teljes horoszkóp szimbolizálhatja. A Selbst fogalma felöleli a teljes személyiséget , azaz magában foglalja annak minden tudatos és tudattalan tartalmát, egyúttal pedig jelöli számunkra az individuáció végcélját, az önmegvalósítást is. Az utóbbi feltétele ugyanis éppen az, hogy a lehető legjobban feloldoztuk a bennünk „megfeszülő” polaritást a tudat és a tudattalan között, és hogy azt egy harmadik pontban (a Selbstben) szublimáltuk. A Selbstet szimbólumként ezért csakis a horoszkóp kellős közepére helyezhetnénk el, ezzel szemléltetve azt, hogy annak minden egyes komponensét „tartalmazza”. Így akárcsak a személyiség totalitását jelképező Selbstről (mint lélektani fogalomról), a teljes születési horoszkópról is csak részekre és elemekre bontás által lehet értekezni, hiszen a teljes körű, totális jelentésük egész egyszerűen felfoghatatlan az emberi elme által, és kifejezhetetlen az emberi nyelv eszközeivel.
1. Tűz-analóg házak: a Létezés szentháromsága
Asztrológiai enciklopédiájában Nicholas de Vore az élet házainak nevezi az első, az ötödik és a kilencedik házat, melyek a test, a lélek és a szellem egységét jelképezik. (1) Az első ház ill. az Aszcendens az időben, térben és fizikai testben való megszületésünket szimbolizálja, ezzel analóg módon pedig alapkarakterünket, a külvilághoz való közvetlen hozzáállásunkat és a külvilágból érkező ingerekre adott ösztönös reakciómintáinkat is jelöli. Ám ahogy azt Hamaker-Zondag is megjegyzi, a testbe születés és az individualitás fizikai manifesztációja elégtelen lenne a teljeskörű pszichés létezéshez, hiszen az ember — archetípusos értelemben véve — vele született hajlammal is rendelkezik, hogy önmagává váljon, öntudatosságot érjen el, és megvalósítsa önmagát. (2)
Jungiánus értelemben ezt csakis az énünkkel érhetjük el, mely egy nagyfokú belső folytonosság- és identitásérzettel kísérve a psziché tudatos tartományának centrumát alkotja, és ezzel a Selbst egyetlen tudatos részét is képezi. Asztrológiailag a Nap és az ötödik ház jelképezi ezt az ént, melynek segítségével a pszichés teljesség, azaz a Selbst megvalósítható. Az ötödik ház különféle formákban kifejezésre juttatható teremtői és alkotói késztetései elengedhetetlenek ahhoz, hogy „megszülethessen” a Selbst — illetve hogy mi belülről egyáltalán akarjuk ezt. Az ötödik ház önmegvalósítással kapcsolatos pszichés indíttatásai „anyagi értelemben megnyilvánulhatnak a gyermeknemzésben vagy konkrét dolgok kreatív jellegű létrehozásában; kevésbé materiális értelemben az élvezetben, a kikapcsolódásban és a spekulálásban; immateriális értelemben pedig az autoritásban, akaraterőben, önbizalomban és az önkifejezésben”, írja Hamaker-Zondag. (3)
A létezés dinamikájának fenntartásához hiányzik azonban még egy harmadik, értékeléssel és tudatosodással kapcsolatos faktor, melyet a kilencedik ház jelképez. A kilencedik ház a szellemi gondolataink, intuícióink, inspirációink, álmaink, vízióink, életfilozófiáink és hitvallásaink háza, ahol „egy absztrakt gondolkodás általi tudatosodási folyamat következtében földi létezésünknek (Aszcendens) értelmet adunk, valamint önkifejezésünk módját (ötödik ház) értékeljük”, írja Hamaker-Zondag, miközben óva int minket attól, hogy a kilencedik házzal kapcsolatos tudatosodást (mint pszichés folyamatot) összekeverjük a jungiánus értelemben vett tudattal (mint pszichés entitással). (4) A tudatosodás folyamata ugyanis egy konstans, pszichológiai vonzatú ki- és átértékelés, valamint egy absztrakt, szellemi gondolkodás eredményeként jön létre, és így az ember önismeretének gyarapodásához járul hozzá, amiről Hamaker-Zondag a következőket írja:
„Ez voltaképp azt jelenti, hogy az ember megtanul át- ill. túllátni saját emberi létének egyéni formáján, és egy olyan univerzális karaktert fedez fel mögötte, amely lehetővé teszi számára, hogy megérthesse és elfogadhassa az emberi lét más, sajátjától eltérő egyéni és kollektív formáit, mint például a különböző kultúrákat és vallásokat, amelyek más-más életvitelhez és életfilozófiához vezetnek. (...) A belső spirituális értékek felismeréséről van tehát szó, amely aztán visszavezet minket az „én” fogalmához: elvégre a legmélyebb értelemben vett tudatosodás az ember számára nem jelent mást, mint isteni származásának felfedezését és önmaga eszerinti kiteljesítését az ötödik házban.” (5)
Mindezek alapján — Hamaker-Zondag illusztrációjának mintájára — a fenti ábra segítségével jeleníthetjük meg az „életházak” szentháromságát, valamint azok szakadatlan kölcsönhatását és egymástól való szétválaszthatatlanságát. Hiszen testi manifesztáció (Aszcendens) híján az ötödik és a kilencedik háznak egyáltalán nem is lenne „oka” létezni, míg az ötödik ház által képviselt, önfelfedezésre, önkifejezésre és önmegvalósításra sarkalló indíttatásunk nélkül nem lenne miről elmélkedni és értekezni kilencedik házban; és így akkor már testre sem lenne szükség, hiszen annak pont az a rendeltetése, hogy anyagi síkon is kifejezésre juttassuk a spirituális életerőnket és az „isteni” származásunkat. Természetesen a kilencedik ház is pótolhatatlan, hiszen ösztönös reakcióink (első ház) és egyéni, önkifejező tevékenységeink (ötödik ház) értelmezése, értékelése és felülvizsgálata nélkül soha nem lennénk képesek tanulni cselekedeteinkből, és fejlődni általuk. Így lélektanilag minden tettünk értelmetlen és értelmezhetetlen lenne, hiszen ez azt jelentené, hogy állatok módjára ösztönös életet élünk, és pusztán a létfenntartástért harcolunk. Noha ezzel szintén valami „istenit” fejeznénk ki — mint ahogy puszta létezésével minden állat így tesz —, mégsem beszélhetnénk már az ember valóban egyéni fellépésről az első házban, sem tudatos önkifejezéséről az ötödikben. Az asztrológia tűz-analóg házai is jelképezik tehát, hogy a test, a lélek és a szellem inherens módon elválaszthatatlanok egymástól.
2. Föld-analóg házak: a Tudat szentháromsága
Asztrológiai értelemben a föld jegyekkel analóg házak képviselnek mindent, ami a tudattal kapcsolatos: az MC ill. a tizedik ház jelképezi tudatunk külvilágban is manifesztálódó egészét, melyre egyidejűleg van hatással személyes tudatunk (második ház) és a kollektív tudat (hatodik ház).
A horoszkópban az MC ill. a tizedik ház szimbolizálja az önmagunkról és a külvilágról kialakított tudatos képünket, és az ezzel összefüggő, szintén tudatosan kialakított szociális interakcióinkat, társadalmi szerepünket, hivatásunkat és hírnevünket is. A „tudat” jungiánus fogalmát azért helyezhetjük el csakis ebben a házban, mivel társadalmi identitásunk és szociális szerepvállalásunk rendkívüli mértékben függ az önmagunkról alkotott tudatos képtől, amelynek az egyik legfontosabb lélektani tulajdonsága, hogy nem állandó, sőt jelentősen változóképes. Éppen ezért két külön fogalom a „tudat” és az „én” a jungi pszichológiában: az én a tudat szubjektuma avagy középpontja, melyre Jung szerint nagyfokú állandóság és azonosság jellemző, míg a tudatot a pszichés tartalmak és az én közötti kapcsolat megtartásáért felelős funkcióként ill. aktivitásként definiálta. (7) Az ötödik ház által képviselt én és a tizedik ház által képviselt tudat tehát két külön fogalom, melyet nem szabad összekevernünk egymással, hiszen — ahogy arra Hamaker-Zondag is rávilágít —, a tudat már eleve „megszűri” azokat az információkat ill. pszichés tartalmakat, amelyek a külvilágból kapcsolatba kerülnek az énnel. Hamaker-Zondag a tudatot emiatt egyéni viszonyulásaink, identifikációink és interpretációink totalitásaként jellemzi, melyek pszichés integrálása az énünkkel való összefüggésbe hozás, avagy az énre való vonatkoztatás által történik. (8) Így fogalmaz:
„Így kerül minden kívülről érkező információ elsőként a tudatnak nevezett pszichológiai faktor általi megszűrésre és átszínezésre (komplex pszichés struktúránkból adódóan lehetetlen ugyanis objektíven megfigyelni), majd az „én” általi feldolgozásra önismeret-fejlesztés céljából. Amikor azonban egy vagy több komplexus blokkolja az ember tudatát, számos esetben láthatjuk, hogy a tudat nem hajlandó érzékelni és befogadni bizonyos információkat. (...) Ez esetben nem csak a külvilágról, hanem önmagunkról is egy egyénileg nagymértékben átszínezett képet kapunk.” (9)
Az MC által szimbolizált ideiglenes és változóképes énkép — mely a társadalomban betöltött, szintén folyamatosan változtatható szerepünket is közvetlenül meghatározza — semmilyen esetben nem egyenlő tehát magával az énnel, melyet nagymértékű belső folytonosság jellemez, és amely legbelül minden körülmény között ugyanaz marad. Ennek fényében abszolút lehetséges, hogy az MC által szimbolizált ideiglenes és változóképes én-kép — és az azzal összefüggő társadalmi szerep — semmilyen kapcsolatban nem áll a belső, valódi énnel. Ezt az ötödik és a tizedik ház közötti fényszögkapcsolat, nevezetesen az öt-tizenkettedfény avagy a kvinkunx is tökéletesen jelképezi, mely a pszichológiai asztrológiában mindig valamilyen rejtett, lappangó feszültséget jelöl két planéta között. Ez a fényszög azt mutatja, hogy a két planéta háttérenergiái a különböző elem, polaritás ill. modalitás miatt semennyire sem „értik” egymást, és mindketten teljesen más fellépést szeretnének alkalmazni egy adott szituációban.
Mindezek alapján sokakban felmerülhet most a kérdés, hogy az MC ill. a tizedik ház akkor miért is nem a perszónával egyenlő, amely az ént fedő „védőburokként” megkönnyíti az én külvilághoz való alkalmazkodását és társadalmi funkcionálását, miközben magában rejti azt a veszélyt is, hogy a valódi egyéniségtől teljesen idegen identitást kölcsönöz és azzal összeegyeztethetetlen viselkedésmintát „automatizál”, mely levehetetlen maszkként kvázi „ráforr” az egyénre. És valóban: az MC abszolút kapcsolatban áll a perszónánkkal is, ám mivel asztrológiai értelemben a negyedik és a tizedik ház együttesen alkotja a perszónát, részletesebben erről majd csak a víz-analóg házak tárgyalása kapcsán fogunk értekezni. Mindenekelőtt most azt jegyezzük meg, hogy mind az önmagunkról, mind a külvilágról kialakított tudatos képünk az MC szubjektíven „szűrő” és „színező” lencséjén keresztül jönnek létre bennünk. Az MC és a tizedik ház jungiánus értelemben ezért csak másodsorban jelöli társadalmi szerepünket — elsősorban ugyanis azt a tudatos énképünket mutatja, amely társadalmi szerepvállalásunk alapját képezi, és amely közvetlenül hozzájárul szakmánk kiválasztásához vagy megváltoztatásához.
Az MC és a tizedik ház által szimbolizált, hivatásban kibontakozó tudatos énképünkkel két másik tudatos pszichológiai faktor áll állandó kölcsönhatásban, nevezetesen a második ház által szimbolizált személyes tudat, és a hatodik ház által szimbolizált kollektív tudat, melyet Hamaker-Zondag illusztrációjának mintájára a következőképpen szemléltethetünk:
A második ház által jelölt személyes tudat alatt azokat az egyéni tetszéseinket és nemtetszéseinket, valamint tudatos képességeinket és tehetségeinket értjük, amelyek magát a tudatos akaratot ill. akaraterőt szolgáltatják ahhoz, hogy jártassá és képzetté váljunk bizonyos dolgokban, melyekkel aztán a tizedik házban (a képességfejlesztés eredményeképp) azonosítani szeretnénk önmagunkat. A második ház ad választ arra a kérdésre, hogy bizonyos emberek miért tanultak meg (vagy szándékoznak megtanulni) kötni, barkácsolni, sakkozni vagy éppen pókerezni, míg más embertársaikat hidegen hagyja az adott tevékenység, és soha nem fordítanának időt arra, hogy elsajátítsák az adott készséget. Így ha most beiratkoznék egy barkácstanfolyamra, és több hónap után úgy nyilatkozok magamról mások előtt, hogy „végre értek a barkácsoláshoz”, vagy hogy „már egészen jól barkácsolok” akkor ezeket a nyilvánosan vállalt, tudatos identifikációkat a tizedik házhoz sorolhatnánk, míg maga a késztetés, hogy meg akarok tanulni barkácsolni, és hogy tudatosan időt és energiát fektetek a barkácsolás készségének elsajátításába, a második házhoz sorolandó. Innen erednek ugyanis tudatos képességeink és az azzal összefüggő tudatos akaratunk, melyeket idővel akár már nem csak kedvtelés gyanánt ill. hobbiként űzhetünk (ötödik ház), hanem társadalmilag vállalt és bevételi forrást jelentő fő- vagy mellékszakmaként is kamatozathatunk (tizedik ház).
Tovább bonyolítja a dolgokat a kollektív tudat faktora: a második ház által képviselt tudatos vágyaink és a képességfejlesztésre fordított akaraterőnk ugyanis még a kollektív tudattal is kapcsolatban állnak, mégpedig úgy, hogy vagy összhangban vagy konfliktusban állnak azzal. Az asztrológiában kérdés nélkül a hatodik ház jelképezi a kollektív tudatot, melyet nemrég bármely emberi közösség hagyományainak, szokásainak, szabályainak, előítéleteinek és normáinak összességeként határoztuk meg, mely értékeket kívülről befelé vetítünk. Ezt a projekcióval ellentétes mechanizmust introjekciónak neveztük, aminek eredményeként úgy tapasztalhatjuk meg a külvilág egyes követelményeit és tilalmait, mintha azok belőlünk erednének. Hamaker-Zondag a személyes tudat referenciakeretének nevezi a kollektív tudatot, ugyanis ha a személyes tudat tartalmai túlságosan eltérnek a kollektív tudatétól, akkor az egy idő után mindig belső és/vagy külső konfliktushoz vezet, mely csak akkor oldható fel, ha tudatos vágyainkat (második ház) jobban összhangba hozzuk a kollektív tudat elvárásaival, illetve ha tudatos énképünket (tizedik ház) jobban megfeleltetjük a külső világ objektív kritériumainak. (11) Ha ugyanis most úgy döntenék, hogy holnaptól mondjuk drogdílerként szeretném keresni a kenyerem (második ház), az teljes mértékben konfliktusban áll a kollektív tudat (hatodik ház) szerinti elfogadható, törvényes és legitim munkavégzés fogalmával, melyet így nyilvános társadalmi szerepként (tizedik ház) sem vállalhatok fel. Máris keletkezett egy belső konfliktus, mely a külvilágban is manifesztálódik: vagy hazudok ugyanis másoknak arról, mely társadalmi szerep által jutok hozzá bevételemhez, vagy elmondom az igazságot, megkockáztatva annak a lehetőségét, hogy feljelentenek engem a rendőrségnél. Kiváltképp érdekes, hogy minden olyan egyén, akinek foglalkozása erős konfliktusban áll a kollektív tudat objektív kritériumaival, rendszerint a hatodik házhoz tartozó rendőrség által kerül „helyreigazításra”.
A hatodik ház azonban olyan értelemben is létfontosságú, hogy az általa képviselt „objektív valóság” nélkül lehetetlen lenne önkritikát gyakorolnunk, illetve annak megfelelően pszichés korrekciót alkalmaznunk. Amikor téves elképzelésünk van arról, hogy mire vagyunk képesek és mire nem (második ház), és ebből kifolyólag egy szintén téves énképpel lépünk színre a külvilágban (tizedik ház), akkor mindig a hatodik házból érkezik majd a szükséges ellenreakció — mint például munkahelyi figyelmeztetés vagy éppen betegség formájában. Utóbbi mindig akkor fordul elő, amikor téves énképünkkel (tizedik ház) már képtelenek vagyunk megfelelni a külvilág elvárásainak, vagy amikor olyan sok teendő és felelősség nehezedik egyszerre a nyakunkra, amelyek már meghaladják tudatos képességeinket (második ház) — a hatodik ház a psziché korrigáló tényezőjeként ilyenkor konkrétan érzékelhető, testi tünetekkel jelzi számunkra, hogy ideje kritikus önmegfigyelést végezni, és változtatni bizonyos dolgokon.
Nyilvánvaló tehát, hogy a Tudat szentháromsága szintén egy tökéletes, szétválaszthatatlan egységet alkot, hiszen ha bármelyik faktor hiányozna, értelmetlenné válna a másik kettő működése: a személyes tudat nélkül lehetetlen lenne a külvilágban prezentált tudatos énkép kialakítása, és így a kollektív tudattal való összevetésre sem lenne már szükség. A kollektív tudat objektív referenciakeretei nélkül viszont sosem beszélhetnénk valódi tudatról, nélküle ugyanis ugyanazt a vegetatív, állatszerű létformát élnénk tudatos képességekkel és tudatos énképpel, mint amilyet a hiányzó kilencedik ház esetén már lefestettünk az előző pontban. A külvilágban közvetlenül manifesztált tudatos énkép nélkül pedig sem a tudatos képességeink, sem a kollektív tudat faktorai nem tudnának konkrét kifejeződésre jutni és kölcsönösen hatni egymásra. A kardinális, azaz energetikailag a külvilágra irányuló tizedik házban „csúcsosodik” ki tehát a második és a hatodik ház, melyet a 12. ábrán szemléltetek. Ennek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy itt a hatodik házat miért soroltam a belső világhoz. Ugyan való igaz, hogy a kollektív tudat a külvilágból hat ránk, ám mint azt már említettem, az introjekció (befelé vetítés) révén legtöbbször úgy tapasztaljuk meg annak követelményeit, mintha belőlünk fakadnának — lélektani értelemben emiatt akár az egyén belső világához is sorolhatjuk azt.
3. Víz-analóg házak: a Tudattalan szentháromsága
A víz jegyekkel analóg házak az egyén tudatával szemben „elhelyezkedő” tudattalan szentháromságát jelképezik, melynek alkotórészei ugyanolyan elv szerint működnek, mint azt az imént a tudat esetében láttuk. Az első részben már részletesen megvizsgáltuk a kollektív és a személyes tudattalan fogalmát, illetve a kettő közötti kapcsolatot a jungiánus pszichológiában, most pedig asztrológiai szempontból is elhelyezzük őket. A kollektív tudattalan archetípusos tartalmát, avagy örökérvényű őskép-mintázatait a tizenkettedik ház képviseli, amely közvetlen összeköttetésben (trigonban) áll a személyes tudattalant képviselő nyolcadik házzal. A tizenkettedik ház személytelen és univerzális archetípusos tartalmai a nyolcadik házban már személyes jellegű komplexusok formájában vannak jelen, melyeket korábban a psziché hajtómotorjaként funkcionáló „energiagócoknak” neveztünk. A negyedik ház a nyolcadik és a tizenkettedik ház együtteseként alkotott tudattalan egészét jelképezi, amely a külvilágban manifesztálódik (kardinális ház). A negyedik ház lélektani értelemben tehát az egyén kollektív és a személyes tudattalanjának eredményeként azt jelzi, hogyan és miként kerülnek érzelmi megélésre és kifejezésre a nyolcadik és a tizenkettedik ház által szimbolizált tudattalan tartalmak. Mindez a 13. és a 14. ábrán van szemléltetbe, ismételten Hamaker-Zondag illusztrációinak mintájára.
A 14. ábra rendkívül találóan fejezi ki a jungi pszichológia által leírt tudattalan folyamatok kölcsönhatását. Amikor ugyanis „felüti a fejét” egy nyolcadik házból származó érzelem a negyedik házban, akkor két lehetőségünk van: feldolgozni, azaz tudatosítani azt, vagy elfojtani, és visszaküldeni oda, ahonnan érkezett: a nyolcadik házba. Ha rendszeresen ill. hosszú ideig az utóbbit választjuk — mert tudatunk számára mondjuk elviselhetetlen a feltörő érzés —, azzal automatikusan hozzájárulunk a komplexus felerősödéséhez a nyolcadik házban. Noha elmondtuk, hogy egy erős én által javarészt kontroll alatt tartott komplexus energiát szolgáltathat az én tudatos céljainak eléréséhez, egy nagymértékben elfojtott (és így nagy pszichés erővel rendelkező) komplexus minden esetben fenyegetést jelent az én és annak tudatos akarata számára. Ezt a nyolcadik és az ötödik ház közötti „feszült” fényszögkapcsolat (kvadrát) is jelöli. Minél tovább hanyagoljuk el egy komplexus pszichés tüneteit, és fojtjuk el a hozzá kötődő érzelmeket, annál jobban növeljük annak az erejét, és így az a tudattól pszichés energiát elvonva egyre neurotikusabbá teszi a személyiség egészét. Ha pedig egy komplexus „átmérője” már akkora, hogy a kollektív tudattalan archetípusos tartalmát is „eléri” (a 8. ábra alapján az 1. részben), akkor pedig az is megtörténhet, hogy a kollektív tudattalan tisztán archetípusos tartalma rendkívül destruktív módon, pszichózis formájában tör a tudatba.
Az asztrológiában a „tudatos” házakkal szemben elhelyezkedő „tudattalan” házak rendkívül élesen szemléltetik tehát a tudattalan tudatot kompenzáló mivoltát, vagyis azt, hogy amint tudatos cselekedeteink és gondolkodásmódunk rendkívül nagy mértékben távolodtak el az Önvalónktól és idegenedtek el legmélyebb, legvalódibb énünktől, akkor egyre több tudattalan tartalom fogja elárasztani a tudatot, és azok egyre fenyegetőbben fogják szemléltetni a felborult egyensúlyt és a lelki rendellenességet. Hamaker-Zondag ennek kapcsán megjegyzi, hogy ha ez a folyamat az egyén számára még időben nyilvánvalóvá válik, akkor önkéntesen pszichoterápia vagy pszichiátriai kezelés alá vetheti magát (nyolcadik ház); egyéb esetben pedig akár teljesen elveszítheti az irányítást tudata felett, és pszichiátriai intézetbe kerülhet (tizenkettedik ház). (14) Persze a tudattalan egyáltalán nem csak ilyen „fatális” értelemben működhet, hanem egy rendkívül kreatív és teremtői szerepet is betölthet a pszichén belül: a kollektív tudattalan archetípusos tartalmai és szimbólumai (tizenkettedik ház) ugyanis olyan személyes tudattalan tartalmakkal is „egybeolvadhatnak” a nyolcadik házban, amelyekhez nem tartozik elfojtásból eredő védekezési vagy hárító mechanizmus. A tizenkettedik ház archetípusai így már konstruktívan és kreatívan működő komplexusokként manifesztálódhatnak a nyolcadik házban, ami aztán ismételten egyensúlyt és oldottságot eredményezhet a negyedik házban, vagyis a környezetünk felé kifejezett érzelmeinkben. (15)
Az IC-MC tengely, mint „perszóna-tengely”
Most térjünk vissza a perszóna fogalmához, melyről az előző pontban elmondtuk, hogy asztrológiai értelemben együttesen alkotja a tizedik és a negyedik ház, illetve az IC-MC tengely. Hamaker-Zondag rendkívül éleslátóan a tizedik házhoz sorolja a perszóna kialakulásához vezető, elengedhetetlen kompromisszumkötést saját egyéniségünk és a közösség elvárásai között, míg a negyedik házhoz sorolja azt a viselkedésmintát ill. „maszkot”, melyet komplexusaink tükrében, vagyis érzelmi alapon választunk ki és sajátítunk el. Hiszen — ahogy Jacobi is írja —, „perszónánk nem csupán pszichés kvalitásainkat foglalja magában, hanem a társadalmi viselkedésformákat is, megszokott személyes megjelenésünket, testtartásunkat, járásunkat, öltözködésünket, arckifejezésünket, mosolyunk és komorságunk minőségét, még azt is, ahogyan frizuránkat alakítjuk.” (16) Ezek a külső tulajdonságaink azonban mind összefüggenek a nyolcadik házban „található” komplexusainkkal, melyek a negyedik házon keresztül „kerülnek ki” a külvilágba.
Azt, hogy a perszónát az IC-MC tengelyen (vagyis a negyedik és a tizedik házban egyszerre) kell elhelyeznünk, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minél kizárólagosabban azonosítjuk magunkat a külvilágban kialakított tudatos szerepünkkel (tizedik ház), annál erősebb ellenreakciókra számíthatunk a személyes tudattalanból (nyolcadik ház), amely a negyedik házon keresztül gyakorol hatást a tizedik házra. Ennek fényében fontos leszögezni, hogy személyes tudattalant „képviselő” nyolcadik házhoz tartozik az árnyék (azaz személyiségünk énünk által elfojtott, projekciókban és álmokban a saját nemünk által megjelenített archaikus oldala), illetve az anima és az animusz is (vagyis személyiségünknek az a szintén tudattalan, „árnyékszerű” része, amely már nem az énnel, hanem a perszónával áll kompenzatorikus viszonyban, és a velünk ellentétes nem által képviseltetik a projekciókban és a különféle belső képekben). A perszóna működésével kapcsolatos, tudatos és tudattalan faktorok közötti kompenzatorikus viszonyok asztrológiai ábrázolásához a tizedik és a negyedik ház mellett azonban már a második és a nyolcadik házakra is szükségünk lesz. Hamaker-Zondag a következőképpen fogalmaz e négy ház összetett kölcsönhatásáról a perszóna fogalmának kapcsán, mely interakciót a 15. ábra szemlélteti:
„Tetszései és nemtetszései révén az ember megtanul felépíteni magáról egy olyan képet, amellyel aztán azonosulhat: így jut el a második házból a tizedikbe. Minél erősebben azonosul aztán személyiségének ezzel a tudatos részével, vagyis minél több energiát fektet tizedik házába és az MC-jébe, annál erősebben lép működésbe személyiségének tudattalan része, a negyedik ház, amelyet a személyes tudattalan tartalmai „táplálnak”. A nyolcadik házhoz tartozó belső lelki reprezentáns akaratlan módon befolyásolja a negyedik házban felszínre törő érzéseket, mégpedig úgy, hogy kompenzálja a (túl) erős tudatos identifikációt azzal, amivé a külvilágban válni szeretnénk. Alapesetben a perszónát alkotó negyedik és tizedik ház egyensúlyban tartják egymást azáltal, hogy egymással ellentétes módon dolgoznak fel pszichés tartalmakat. Ugyanez a dinamika vonatkozik a második és a nyolcadik házra, vagyis a személyes tudatra és a személyes tudattalanra. Minél erősebbé válnak személyes vágyaink és kívánságaink, és minél nagyobb tudatos akarattal fogunk bele bizonyos dolgok megvalósításába, annál nagyobb erővel törhetnek fel elfojtott, tudattalanná vált tartalmak a nyolcadik házból a negyedik házba, aminek során az árnyék ill. az anima vagy az animusz tudattalan érzéseket és vágyakat aktivizálnak.” (17)
Tökéletes példa minderre mondjuk a szerelembe esés „pont akkor”, amikor az a legkevésbé van „szerencsésen” időzítve, mert rendkívüli mértékben szabotálja tudatos szándékunkat ill. élettervünket. Az első részben megtárgyaltuk már, hogy a szerelembe esés jungiánus szempontból mindig a saját tudattalanunk aktivizálódását és egy adott személyre való kivetülését jelenti. Így amikor „fülig” szerelmesek leszünk valakibe — és ez az érzelmi állapot mondjuk még felül is bírálja vagy teljességgel átírja az évekkel előre kikalkulált, nagy tudatossággal átgondolt élettervünket —, akkor biztosan lehetünk abban, hogy az imént szemléltetett komplex pszichés folyamat ment végbe. Mint azt már több ízben is említettem és szemléltettem, az álmainkban, fantáziáinkban és vízióinkban való képi „megtestesülés” mellett az embertársainkra való kivetítés által is „találkozhatunk” árnyékunkkal és a belő lelki reprezentánsunkkal. Ezzel pedig el is érkeztünk a levegő-analóg házakhoz és a kapcsolatok szentháromságához — vagyis ahhoz a kulcsfontosságú „tézishez”, hogy kizárólag emberi kapcsolatokon keresztül ismerhetjük meg igazán önmagunkat. Individuációs szempontból azért vagyunk ugyanis társas lények, hogy mások tükrében tudatosodhasson bennünk saját, tudattalan oldalunk, és ezáltal mindannyian közelebb kerülhessünk az egyéni pszichés teljesség megtapasztalásához — vagyis az Önvalónkhoz.
4. Levegő-analóg házak: a Kapcsolatok szentháromsága
A saját létezésünkkel kapcsolatos, tűz-analóg házakkal szemben helyezkednek el a másik létezésével kapcsolatos, levegő-analóg házak, amelyek az embertársainkkal létesített kapcsolatokra való belső igényünket, és azok különféle formáit jelképezik. Ezek szentháromságát Hamaker-Zondag illusztrációjának mintájára a 16. ábra szemlélteti.
A harmadik házban történik a legelső kapcsolatfelvétel és a felületes megismerkedés a másikkal, melynek során realizáljuk, hogy a másik ember is ugyanúgy énként tekint önmagára — ezzel pedig automatikusan tőlünk különálló személlyé, azaz „nem-énné” válik. Hamaker-Zondag szavaival élve itt tapasztaljuk meg tehát először az én-te dualitást, melyre egyfelől a másikra való felfigyelés és a vele folytatott kommunikáció a pszichés „válasz”, másfelől pedig a minket körülvevő környezet megtapasztalása és megismerése az én és a másik dualitásának tükrében. Míg a kilencedik ház a saját, azaz önmagunkkal kapcsolatos tudatosodásunkat szimbolizálta, addig a vele szemben álló harmadik ház tehát már a másikkal kapcsolatos tudatosodásunkat jelképezi. Vezérmondata, hogy felismerem a másikat individuumként, majd kommunikáció révén és mentális módon meg is ismerkedem vele — futólag és felületesen.
A valóban személyes interakció és a másik mélyebb megismerése iránti vágyunkat, valamint az ebből eredő partnerkapcsolatra való igényünket már a hetedik házban találjuk, mely — oppozícióban elhelyezkedve a saját pszichés és anyagi létünket szimbolizáló első házzal — a másik pszichés és anyagi létét jelképezi. Ebben a házban nyilvánul meg a legjelentősebben, konkrét partnerként a másik: élettársként, házastársként, üzlettársként vagy éppen vetélytársként — Hamaker-Zondag kihangsúlyozza, hogy ezen partnerkapcsolatok mindegyikének elengedhetetlen feltétele egy (vagy több) közös érdek ill. érdekeltség, amely magát az együttműködésre való motivációt szolgáltatja. (19) Noha a hetedik házban már teljesen tudatában vagyunk annak, hogy az általunk megismert, és velünk partnerkapcsolatban álló embertársunk egy tőlünk különálló, szuverén individuum, mégis ebben a házban „csírázik” a projekciónak nevezett pszichés mechanizmus, vagyis saját tudattalanunk kivetítése egy másik félre — pontosan azért, mert a levegő-házak közül itt kerülünk a legközelebb a másikhoz. A hetedik ház pszichológiai szempontból egyszerre jelöli tehát azokat a saját pszichés kvalitásokat, amelyeket partnerkapcsolatainkban javarészt tudattalanul juttatunk kifejezésre, illetve amelyeket a másik félben is visszatükröződve kell látnunk ahhoz, hogy ő egyáltalán felkeltse érdeklődésünket egy partnerkapcsolat kialakítása céljából. A hetedik ház így mindenekelőtt azt a belső archetípusos képet és azokat az elvárásokat mutatja meg, melyeknek a szó szoros értelmében vett társainknak meg kell „felelniük” avégett, hogy egyáltalán létrejöhessen velük a társkapcsolat — amiben aztán óhatatlanul megnyilvánul majd a projekció is.
A hetedik házat semmiképpen nem szabad tehát összekeverni a nyolcadik ház jelentéstartalmával! A hetedik ház pusztán a projekciós „felület” alapvető jellegét jelöli — más szóval azt, hogy milyen pszichés kvalitású emberek szolgálhatnak egyáltalán projekcióink „tárgyaként” a külvilágban. Ha valakinek például a hetedik házában (vagy a hetedik ház urával fényszögkapcsolatban) áll a Hold, akkor rendkívül fontos számára, hogy érzelmi fogékonyságot, érzelmességet, érzékenységet, melegséget, gyengédséget és törődést tapasztaljon a partner irányából — máskülönben nem fogja kellőképpen felkelteni az érdeklődését. Ha a hetedik ház által jelölt kvalitásokat érzékelni vélem a másikban, akkor megfog és lenyűgöz, ezáltal pedig késztetést érzek arra, hogy partnerkapcsolatot alakítsak ki vele. Ebben a kapcsolatban viszont elkerülhetetlenül fogok projektálni személyes tudattalanom tartalmából a partnerre (pszichológiai fejlettségemtől függően kisebb vagy nagyobb mértékben). A nyolcadik házból „eredő” árnyék, illetve anima vagy animusz tehát a hetedik házban kerül tényleges kivetítésre a másikra. Valamivel egyszerűbben kifejezve: a nyolcadik ház mutatja azt, hogy archetípusos értelemben milyen tudattalan tartalmakat projektálok, a hetedik ház pedig azt, hogy kikre, azaz milyen pszichés kvalitással rendelkező emberekre projektálom azokat.
A hetedik ház egy levegő-analóg ház, ezért itt mindenekelőtt a partner mentális felismerése történik. Amit aztán érzelmileg is „beleviszek” a kapcsolatba, az viszont már a víz-analóg nyolcadik házzal kapcsolatos. Ez természetesen hatalmas ellentmondásokra ad okot, hiszen a hetedik és a nyolcadik ház „tartalma” a legtöbb horoszkópban eltér egymástól. Az előbb említett példánknál maradva: amint az illető „tükröződni” látja partnerében a Hold-analóg kvalitásokat a másikban (hetedik ház), előbb-utóbb „működésbe” a lép a nyolcadik ház is, és pozitív vagy negatív érzelmek formájában megkezdődik a tudatom elfojtott tartalmaival kapcsolatos árnyékom ill. belső lelki reprezentánsom kivetítése. Így nem véletlenül soroljuk ellenségeinket is a hetedik házhoz, melynek során egyértelműen az árnyék kivetítéséről van szó negatív érzelmek kíséretében (mint például utálat vagy irigység), míg a szintén hetedik házhoz tartozó párkapcsolatok esetén leggyakrabban az anima- vagy animusz-alak projekciójáról beszélhetünk a szerelem vagy a rajongás érzésének kíséretében.
A csavar az, hogy ha az illetőnk nyolcadik házának (egyik) leglényegesebb „témája” mondjuk a Marssal kapcsolatos, akkor nagy rá az esély, hogy a külvilágba vetített árnyékát ill. belső férfi- vagy nőképét nagymértékben meghatározzák az ő saját cselekvőkészségével, önállóságával, függetlenségével és asszertivitásával kapcsolatos komplexusok. Minél inkább igaz ez, és minél kevésbé dolgozott ezidáig komplexusainak tudatosításán, annál nagyobb a belső igényt fog érezni arra (akaratlanul), hogy ezeket az elfojtásait kivetítse a partnerkapcsolataiban. Ez azt jelenti, hogy a Hold-analóg kvalitások mellett (7. ház) „marsikus” kvalitásokkal is rendelkeznie kell a partnernek (8. ház), különben nem jöhetne létre „sikeresen” a Mars-analóg tulajdonságok projekciója, ami előbb-utóbb elvezeti az önmagával való konfrontációhoz.
Mindig együtt kell megvizsgálnunk tehát a hetedik és a nyolcadik házat, ha teljes mértékben meg akarjuk érteni egy adott egyén partnerekkel kapcsolatos elvárásait ill. projekcióit. Így ha a hetedik és a nyolcadik házunk ellentmondásos kvalitásokat tükröz (mint pl. Hold és Mars), akkor pont az ilyen „ellentmondásos” partnerek valók hozzánk, hiszen a velük való „szembesítő” kapcsolat révén van igazán lehetőségünk tudatosítani a saját, belső ellentmondásosságainkat, majd a projekciók visszavonása által felszabadítani és valódi fejlődésre fordítani azt a pszichés energiát, amelyet a kivetített komplexus „lekötött” a pszichénkben.
Ezzel szemben a harmadik levegő-házban, a tizenegyedikben már nem az éntükröző partnerviszony megtapasztalásának vágya a kiindulópont, a hanem a másik fél velünk egyenrangúként való megtapasztalása, a közös eszmecserék által való alapos megismerése, illetve a szellemi alapokon nyugvó barátság kialakítása. A tizenegyedik ház a másokkal folytatott, lelki rokonság érzetén alapuló együttműködésünket tükrözi, ami mély barátságokhoz, hasonló nézeteken és gondolkodásmódon alapuló ismerősi viszonyokhoz, illetve közös eszmék és ideák által egybeszerveződött csoportok és társaságok kialakulásához vezet. Ezekben a közösségi kapcsolatokban nyilvánul meg az, hogy mennyire vagyunk képesek a sajátunkéval egyenlőként — tehát sem kevesebbként, sem többként, mindössze másként — elfogadni és értékelni mások egyéni önkifejezését. Ezért a tizenegyedik ház mutatja meg, hogy hogyan és milyen mértékben vagyunk képesek egyéni elképzeléseinket és nézeteinket másokkal tisztességtudóan megosztani; egyenlőség alapján másokkal csoportosan együttműködni; valamint en bloc mély barátságokat kötni, és fenntartani azokat. Ezzel kapcsolatban Hamaker-Zondag az ötödik házzal való szembenállás két fontos következményére is rávilágít. Az egyik, hogy valamennyit fel kell adnunk énünk személyes akaratából és egyéni önkifejezésünkből ahhoz, hogy együtt tudjuk működni egy csoportban úgy, hogy mások személyes akaratának és önkifejezésének is teret adunk. (20) A másik pedig, hogy pontosan ennek a következményeként vagyunk képesek egy sokkal szélesebb skálán manifesztálni, illetve közösségi területekre kiterjeszteni egyéni önkifejezésünket. (21)
Érdemes azért megjegyezni még, hogy pszichológiai értelemben a tizenegyedik házas kapcsolatainkban is projektálhatunk, hiszen ezeknek a kapcsolatoknak az alapját is egy absztrakt, belső képben kifejeződő, tudattalan elvárás határozza meg a másik önkifejezésmódját illetően — amely paradox módon a miénktől való eltérés ellenére a hasonlóság, a kölcsönös rokonság és az összetartozás érzetét kelti bennünk. Épp ezért nem csak a hetedik házas partnerkapcsolatainkon, hanem a tizenegyedik házas barátságainkon és közösségi ismeretségeinken keresztül is rengeteget tanulhatunk saját magunkról. Számtalan olyan értékes barátságot figyelhetünk meg ugyanis, ahol a két fél (jungiánus értelemben) kimondott „árnyéka” egymásnak, és a kapcsolat fontos szerepet játszik mindkettejük önismeretének fejlesztésében.
Az AC-DC tengely, mint individualitás-tengely
Hamaker-Zondag meglátása szerint — melyet saját asztrológiai munkásságom maximálisan megerősít — a kardinális negyedik és a tizedik ház, azaz az Imum Coeli és az Medium Coeli alkotják közösen a perszóna-tengelyt, míg a kardinális első és hetedik ház, azaz az Aszcendens és a Deszcendens az erre merőleges individualitás-tengelyt hozzák létre együttesen. Véleménye alapján az első ház jelképezi egyéni, ösztönös és primer fellépésünket, amelyet nem irányít és nem színez át semmiféle ráció, míg hetedik ház a másik jelenlétére adott (szintén ösztönszerű és primer) reakciónkat jelképezi. Abból kiindulva, hogy a másik fél pszichés értékét a saját tudattalanunkból származó projekciók határozzák meg, szerinte lélektani értelemben sokkal inkább beszélhetünk a saját belső látásmódunkra adott primer reakcióról a hetedik házban, míg a saját testi létünkre és megjelenésünkre adott primer reakciót az első ház mutatja. Szerinte azonban sem az első, sem a hetedik ház esetében sem beszélhetünk „álarcról” — mint a negyedik és a tizedik ház esetében —, hiszen mindkét ház egy elemi létállapotot jelöl. Kihangsúlyozza, hogy az ötödik ház által jelképezett egyéniségünket csak másokon keresztül, annak tükrözésével ismerhetjük meg igazán, melynek következményeképp szükségszerűen saját tudattalanunkba is „behatolunk”, hisz csak így érthetjük meg igazán saját individualitásunkat, és válhatunk valódi individuumokká jungiánus értelemben. Erre asztrológiai értelemben természetesen már az összes házra szükségünk lesz.
Hamaker-Zondag úgy véli, hogy Önvalónk csak a két tengely pszichés integrációjának eredményeképpen fejlődhet ki, melynek során értelemszerűen a psziché összes imént felsorolt ellentétpárját differenciálnunk kell, mégpedig úgy, hogy egy harmadik pontban, a Selbstben szintetizáljuk őket. Asztrológiai értelemben ezek az ellentétpárok tehát a következők: a saját létem a másik létével szemben (1-7); a személyes tudat a személyes tudattalannal szemben (2-8); másikkal kapcsolatos tudatosodás saját tudatosodásommal szemben (3-9); a külvilágban manifesztálódó tudattalan a külvilágban manifesztálódó tudattal szemben (4-10); saját önkifejezésem a másik önkifejezésével szemben (5-11); a kollektív tudat a kollektív tudattalannal szemben (6-12). (22) Mindezt a 17. ábra szemlélteti, melyen a Selbst a Létet, a Tudatot, a Tudattalant és a Kapcsolatokat szimbolizáló házak négyszeres szentháromságának közepén, illetve a poláris AC-DC és IC-MC pontok összekötésével létrejött „individualitás”- és „perszóna”-tengely keresztmetszetében helyezkedik el. Hamaker-Zondag a következőképpen fogalmaz erről a pszichés állapotról, melyben „megszületett” a Selbst, és a psziché poláris részei egyensúlyba kerültek egymással:
„Amikor megtanultuk megkülönböztetni egymástól minden ellentétpárt, amelyek valójában poláris megnyilvánulásai ugyanannak a dolognak, és élénk interakciót sikerült létrehoznunk pszichénk tudatos és tudattalan része között, akkor igazi egyénisséggé fejlődhetünk. Ekkor minden és mindenki, aki körülvesz minket, a polaritás tudatában kerül pszichés besorolásra, tükröt tartva azoknak a lelki folyamatoknak, amelyek a belső érés során egyensúlyt hivatottak teremteni az individualitásunk és a perszónánk között.” (23)
Hivatkozások és jegyzetek:
(1) De Vore, Nicholas: Encyclopedia of Astrology. Astrology Classics, United States, 2005.
(2) Hamaker-Zondag, Karen M.: Psyche en astrologisch symbool. Uitgeverij Schors-Amsterdam, Amsterdam, 1978. 134.
(3) Idem.
(4) Idem, 134-135.
(5) Idem, 136.
(6) Az ábra forrása: idem.
(7) Jacobi, Jolande: C.G. Jung pszichológiája. Animus Kiadó, Budapest, 2009. 21-22.
(8) Hamaker-Zondag, Karen M.: Psyche en astrologisch symbool. Uitgeverij Schors-Amsterdam, Amsterdam, 1978. 136.
(9) Idem, 136-137.
(10) Az ábra forrása: idem, 140.
(11) Idem, 139.
(12) Az ábra forrása: idem, 144.
(13) Az ábra forrása: idem, 145.
(14) Idem, 144.
(15) Idem, 144-145.
(16) Jacobi, Jolande: C.G. Jung pszichológiája. Animus Kiadó, Budapest, 2009. 44-45.
(17) Hamaker-Zondag, Karen M.: Psyche en astrologisch symbool. Uitgeverij Schors-Amsterdam, Amsterdam, 1978. 149.
(18) Az ábra forrása: idem, 152.
(19) Hamaker-Zondag, Karen M.: Aard en achtergrond van de huizen. Uitgeverij Schors-Amsterdam, Amsterdam, 1978. 34.
(20) Hamaker-Zondag, Karen M.: Psyche en astrologisch symbool. Uitgeverij Schors-Amsterdam, Amsterdam, 1978. 149.
(21) Hamaker-Zondag, Karen M.: Aard en achtergrond van de huizen. Uitgeverij Schors-Amsterdam, Amsterdam, 1978. 48.
(22) Hamaker-Zondag, Karen M.: Psyche en astrologisch symbool. Uitgeverij Schors-Amsterdam, Amsterdam, 1978. 154.
(23) Idem.
(24) Idem, 153.